Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
10. A Pannon Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mosonmagyaróvár - napjainkban
X. A Pannon Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mosonmagyaróvár — napjainkban 1989-ben menthetetlenül összeomlott a téveszmékre, hazugságra és gyűlöletre alapozott rendszer. Ugyanebben az évben az egyetem neve is megváltozott. A múltat le kell zárni... A hatalom évtizedekig megakadályozta, hogy a társadalom eleget tegyen a Szophoklész által, Antigonéval kimondatott ősi emberi parancsnak: a holtakat tisztességgel el kell temetni, hogy békében nyugodhassanak... Kétszeres súllyal nehezedett a karra e kötelesség: még a II. világháborúban elesett hallgatóit sem gyászolhatta meg az alma mater, amikor az 1956-os vérengzés újabb áldozatokat követelt, akik némán várták, hogy az emlékezés fénye megvilágítsa útjukat. Először a közelebbi múlt Óvár feletti sötét árnyát kellett eloszlatni a sok-sok hazugság után az igazság kimondásával: 1956. október 23-án forradalom tört ki és október 26-án az óvári laktanya előtt tömegvérengzés volt, ami 106 ártatlan ember — gyermekek, nők, férfiak — életét oltotta ki, sok százat sebesített meg, sokat nyomorékká is tett és sok ezer ember lelkében okozott gyógyíthatatlan traumát. 1989 februárjában a rendszer már nem tudta megakadályozni, hogy megszólaljanak a szemtanúk, a túlélők és felfedjék az igazságot. A Határőr című lap 1989. május 19-i száma még megkísérelte, hogy a felelősséget az akadémia hallgatóira hárítsa, — de már sikertelenül. 1989. június 8-án elemi erővel tört fel az igazság elmondásának és megismerésének a vágya: Óvár ezen a napon valóban szembesült múltjával.1 A szörnyű októberi nap emlékéről és a túlélők szavaiból összeállított dokumentumfilm, a „Vérrel és kötéllel” a maga szelíd eszközeivel csupán emlékeztetni akar, halványan felidézve a történteket, a nézőt mégis hatalmába keríti és torkát fojtogatja a borzalmak borzalma.2 Erre emlékeztet a várkapu falába 1989-ben beépített fekete márványtábla az áldozatok: Horváth Gyula, Nagy Árpád, Pintér Gizella, Szalai István, Varga Erzsébet, Wesztergom Imre nevével. Emlékművüket 1990. október 26-án leplezték le. A jelenlevők a koszorúk elhelyezése után emlékmenetben a vérengzés színhelyére, a Gyásztérre vonultak, a Németh Alajos tanár által tervezett művészi fafaragású harangláb és az addig azonosított áldozatok nevét és életkorát feltüntető kopjafa felavatására. Az emlékművet — 1956-ban az iszonyatot a helyszínen II. éves hallgatóként átélő — dr. Czimber Gyula professzor nyitotta meg, majd ökomenikus istentisztelet keretében adták meg a végtisztességet a 106 áldozatnak.3 Az estébe nyúló ünnepség végén ezer és ezer gyertya fénye fejezte ki az utókor üzenetét: nyugodjatok békében, miőrködünk álmotokon!... Az egykori akadémiai hallgató, dr. Pintér László professzor adományából Pauer Gyula szobrászművész alkotta4 a II. világháborúban hősi halált halt gazdászok: Bujáki József, gr. Montecuccoli Alfréd, Horváth Béla, Küster Tibor, Majoros József, Malatin Tibor, Martin Gyula, Papp Zoltán, Rábl Károly, Rátonyi György, Rika János, Schneider Pál, Siegl Gusztáv, Stettner Pál nevét őrző emlékművet, amelyet 1991. szeptember 10-én, a tanévnyitó alkalmával lepleztek le. Az élőknek, az ártatlanul meghurcoltaknak is vissza kell kapniuk becsületüket és jogaikat, hogy ismét emelt fővel járhassanak. ,,... Én, mint az intézmény jelenlegi dékánja, fejet hajtva, a magyar 235
