Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
10. A Pannon Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mosonmagyaróvár - napjainkban
nemzet érdekében fellépő társait és Önt ezúton megkövetem” — szólt a fegyelmi eljárással felelősségre vont egykori hallgatókhoz írt levél. Az igazságtalanul, megtorlásból eltávolított oktatók rehabilitálási eljárása alapján dr. Ebergényi Bélát, dr. Faragó Mihályt és dr Pintér Lászlót címzetes egyetemi tanárrá nyilvánították. Bérezés Molnár István, dr Gacs Lajos, dr Kováts László c. egyetemi docens lett. Az ártatlanul bebörtönzött professzorok: dr Varga Ernő igazgató és dr Dohy János igazgatóhelyettes rehabilitálásáról a minisztérium gondoskodott, Dohy János ezt még tudomásul vehette, de a tudományos munkásságát elismerő magas kitüntetését5 már nem: nevét hiába szólították 1990. március 13-án a Parlamentben; a Széchenyi-díjat már csak fia vehette át. Dohy professzor március 6-án eltávozott az élők sorából. Az igazságtalanul — vallásossága miatt — mellőzött dr Keresztény Béla csak posztumusz kaphatta meg az egyetemi tanári címet. Fejlesztések, beruházások6 A nyolcvanas évek második felétől Óvár — az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére — sokat fejlődött. Érződik ebben (különösen a rendszerváltás óta) a kárpótlás szándéka a „bűnös” intézmény mellőzéséért. Ennek a jele már a várfalon kívül a látogató szemébe ötlik: a Deák téri egykori tanári lakások épületét — amelyet bukásáig az állampárt használt — visszakapta a kar és felújította a Továbbképzési, valamint a Szaktanácsadási Intézet céljaira. Innen szervezi az előbbi az élelmiszer-ipari menedzserek képzését a Magyar Köztársaság és Német Szövetségi Köztársaság közti megállapodás szerint. Az ősi vár kapuján belépve a látogatót megnyerő kép fogadja. A külső várudvar közepén, szelíd nyírfák ágai alatt a hősök és áldozatok emlékművei, amelyeken a koszorúk és friss virágok jelzik: vérük nem hullt hiába, az utókor törődik velük, emlékük jelen van a kar nagy családjában. A várépülettel szemben megragadja a szemet az impozáns várkapitányi ház.1 A hajdani harcias rendeltetésére utaló, ma már csak romantikus hangzású, 1989-ben művészi színvonalon felújított épületegyüttes falai közt kapott helyet a Műszaki tanszék. Az elhelyezés akár jelzés is lehet: felértékelődött a tanszék működése. A nyolcvanas években mind a kutatásokban, mind a tantárgyi hierarchiában előkelő helyre került a számítástechnika mint átfogó, integráló stúdium. Az 1989-ben létrehozott számítóközpont mellé oktatóhelyiségeket is rendeztek be, ahol a hallgatókon kívül 1990-ben a kar oktatói és dolgozói közül 90-en házi tanfolyamon ismerkedtek meg a számítástechnikával az új IBM PC gépeken.8 Ugyancsak belső átalakítással a ,,B” tanügyi épületben a Takarmányozástani tanszék laboratóriumot kapott, egy másik hallgatói laboratóriumot pedig a Növénytermesztéstani tanszék tenyészházában hoztak létre. A ,,C” épületben a levelező hallgatók részére alakítottak ki tantermet. A múlt értékei megőrzésének a szándékával vásárolta meg 2 millió forintért a tangazdaság földterületeinek és épületeinek a Lajta-Hansági Állami Tangazdasághoz csatolása után 1987-ben Újhelyi egykori tejházát és istállóját. A következő években ergonómiai laboratóriumot, bemutatótermet és a hetesi szolgálatot ellátó hallgatók részére néhány szobát rendeztek be a volt tejházban; az istálló egyik felében pedig mezőgazdasági eszközök bemutatására alkalmas termet, a másikban állatfajok elhelyezésére alkalmas álláshelyeket és bokszokat alakítottak ki. A felújított „Zöldmező” kert épületben működik a Nemesítő csoport, amelyet az egyéves pillangós virágú takarmánynövények nemesítése, fajfenntartása, honosítása és elit vetőmag előállítása végett hoztak létre. A (jelenlegi nevén) Gaál-telepen a KUTI épületét teljesen felújították, erő- és munkagépekkel felszerelt színnel és nagyméretű raktárral bővítették. Ugyanott műszaki oktató-kutató bázis kapott helyet gépekkel együtt. A KUTI Biotechnikai állomása új laboratóriumokkal és oktatóhelyiségekkel bővült, továbbá egy embriómobilt és új, 400 férőhelyes juhhodályt is kapott. Ebben helyezték el az Izraelben vásárolt Awassi, valamint a Lacuane törzsállományt. 236