Evangélikus Élet, 1994 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1994-04-03 / 14. szám
.cigi APfttus a. Jézus mondj^: „Halott voltam, de íme élek örökbön-örök- ké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” (Jel 1,18.) VASÁRNAP Jézus Krisztus megalázta magát és engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt az Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb. Fii 2,8-9 (Zsolt 66,7; Mk 16,1-8; lKor 15,1-11; Jn 20,1-10.) Húsvét van! Jézus feltámadt a halálból. A gyűlölet, szeretetlenség, betegség, félelem, múlandóság felett győzött az élet. Krisztus feltámadott! Krisztus feltámadása szét- rombolhatatlan fundamentum a lábunk alatt. Nem egy halódó vallás utolsó mohikánjai vagyunk, hanem ahhoz tartozunk, akié a jövő, az élet és a feltámadás. HjgnflFÖ Járjatok szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett titeket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Ef 5,2 (Zsolt 82,3; Lk. 24,13-35; lKor 15,12-20; Jn 20,11-18) Mit jelent nekünk Krisztus áldozata és feltámadása? Meg kell látnunk, hogy Istennek felénk irányuló szeretetét semmi nem semmisítheti meg. A Feltámadottban is inkognitóban marad ebben a világban Isten örök életet adó szeretete. Mégis ez a szeretet az, ami az örök életre elvezet. KE0D Jézus mondja; „Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek és ti is élni fogtok.” Jn 14,19 (Józs 1,5; Lk 24,13-35; Jn 20,19-23) Jézus él, én is vele, hol van halál, nagy hatalmad? Jézus él, sír éjjele csak új reggelig takarhat. Ott leszek, hol Uram van; ez az én bizodalmám. Jézus él! Ő országol égen- földön dicsőségben. Ha fölkelt sír álmából, Vele élek örök fényben. Szüntelen szolgálatban ez az én bizodalmám. (Ék 223) «VMM Pál úja: „Meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az 0 lelke által.” Ef 3,14-16 (Ez 34,16; 2Tim 2,8-13; Jn 20,24-31) A Szentlélek tanít meg Isten igaz ismeretére. Istent egyedül Jézus Krisztuson keresztül lehet megismerni. S a Lélek tanít meg Jézuson keresztül megismerni, Pszeretni és hallgatni az Istent. A Lélek által lakozást vesz Isten a szivünkben és otthonává teszi azt. A Lélek vigasztaló, segítő, adja, s nem csak kívánja a békességet, közbenjár értünk és szószólónk. CSÜTÖRTÖK Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözölhetnénk. Apcsel 4,12; (Ézs 9,5: lKor 15,19-28; Jn 21,1-14) Jézus az egyetlen megváltó! Az egyetlen megoldás a halál kérdésében is. Egyedül Őbenne és őáltala van feltámadásunk, és üdvösségünk. Ez a név az, akit mindenkor segítségül hívhatunk és vele indulhatunk az igazi és örök cél felé. PÉNTEK Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és a ti örömötök teljessé legyen. Jn 15,10-11 (Zsolt 5,12; lKor 15,35-49; Jn 21,15-19) Hogyan lehet Isten szeretetében megmaradni? Csak a tevékeny, önzetlen, önfeláldozó szeretet érdemli meg a szeretet kifejezést. Olyan szeretet, ami másokra irányul és életet munkál. A szeretet életet teremtő erő'. S ennek a szeretetnek fordított számtani rendje van: akkor szaporodik, ha osztódik, hogy ezáltal lehessen örömünk is teljessé. SZOMBAT Pál úja: Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok ami vagyok, lKor 15,9-10 (2Sám7,18; lKor 15,50-58; Jn 21,20-25) Megragadtál, Uram, két kezeddel és én nem tudtam neked ellentállni. Hosszú ideig futottam előled, de Te tovább üldöztél. Kerülő utakat kerestem magamnak, de Te ismerted valamennyit. És utolértél. Ellentálltam, de Te győztél. íme, Uram, igent mondottam, csaknem akaratom eÚenére, kifáradva, kifulladva. Remegve álltam meg előtted, de Te a Szeretet szemével néztél rám. Tudom: most már mellettem maradsz, s kegyelmed gazdagsága árad rám szüntelen. Nagy Edina Nem csak feltámadt Mt 28,7b A Názáreti Jézust a zsidó vezetők előre elgondolt szándéka szerint, Poncius Pilátus ítélete alapján keresztre feszítették Jeruzsálem kivégző helyén, a Golgotán. Barátai a holttestet levették a keresztről, s egy sziklasírba helyezték. A halála utáni harmadik nap hajnalán Jézus feltámadt a halálból. Jézus feltámadt, legyőzte a halált, Jézus él. De a hír, a jó hír messze nem „csak” ennyi!:. , Ez is csodálatos, szívet, lelket melengető, áldott üzenet. Mert a mai ember számára, akit lépten- nyomon eláraszt a sok szörnyűség, - ennyi halott a háború sújtotta Boszniában, annyi halott a földrengés miatt rombadőlt városban, ennyi áldozata van a bűnözésnek, annyi halottat okoz a felelőtlenség a közutakon - kell a jó hír. De jó tudnunk, hogy Jézus valóban erősebb a halálnál! Ez a hit őriz meg a kétségbeeséstől, amikor nem a hírekből ragad meg a halál hatalma, hanem azokat viszi el, akik között éltünk. Elveszíteni szeretteinket, s mégsem vesztesnek lenni, ezt jelenti Jézus feltámadása. S azt a reménységet is, hogy alaptalanokká lettek félelmeim a haláltól, sírtól, elmúlástól, hiszen aki hisz őbenne, ha meghal is él! Ez énrám nézve is igaz, velem is ez történik. A húsvéti örömhír az eddig elmondottak alapján is csodálatos, mindent felülmúló, óriási esemény. De a feltámadott azt is üzente az övéinek, hogy előttük megy. S csak menjenek utána, mert találkozni fognak! Jézus előttünk megy. A Feltámadottnak gondja van minden utamra. Előttem megy, hogy lássam, merre induljak. Előttem megy, hogy biztosan célba is érjek. A legrövidebb úton vezet, még akkor is, ha a földi szem kerülő utat lát. Előttem megy, s gondoskodik róla, hogy meglássam, ahogy az egyiptomi fogságból szabaduló zsidó nép látta maga előtt nappal a felhőoszlopot, éjjel a tűz- oszlop fényét. Előttem megy, hogy tudjam, az út járható. A terheket ismeri, s amik meghaladnák már erőmet, azokból elveszi a hordoz- hatatlant, a megfelelő pillanatokban új erőt kapok. Örömeimet elkészítette, az áldások készek, világosság ragyogja be az utat. A cél is egyre közelebb. Ott meglátjuk őt, színről színre. Addig is látjuk, sőt járjuk, mert Ő az út. Feltámadt, él, jelenlevő valóság mindenkinek, aki húsvétot ünnepel! Sztojanovics András VALÓSÁG LEGYEN SZÁMUNKRA A FELTÁMADÁS Lk 24,36-45 Győztes Úr áll húsvét napján a tanítványok előtt. A halál felett diadalt aratott Jézus Krisztus. Küldetését betöltötte. Életét adta, és visz- szavette. Ezen a visszavételen hangsúly van. Jézus áldozata nem lett volna teljessé feltámadása nélkül. Nagypénteket húsvét teszi hitelessé. Pál apostol ezért írja: „Ha pedig’ Krisztus nem támadt fel, akkor üres a mi igehirdetésünk...” lKor 15,14 Jézus azonban győztesként áll a tanítványok előtt, s a jól ismert módon köszönti őket: Békesség nék- tek! Ez alkalommal a megszokott szavak új tartalmat hordoznak. Krisztus földi küldetésének befejezettségére, tökéletességére utalnak. Amiért Jézus jött, az megvalósult. A harmónia helyreállt. A kapcsolat Isten és ember között újra rendeződött. A Jézus által használt sálom szó többet jelent a békénél. Olyan állapotra utal, melyben nemcsak, hogy nincs harc, hanem minden virágzásnak indul. Jó erők szabadulnak fel. Rendeződik a viszony Istennel, embertárssal. Ilyen békesség köszöntött be a feltámadott Krisztussal. Ez a salom nem függ külső körülményektől, bűn hatalmától. Nem tétlen nyugalom, hanem hajtóerő. Krisztus áldozatára épít, feltámadására tekint. Luther egyik áhítatában ezt így fogalmazza meg: „...a feltámadás nem valami tétlen diadal. Sőt arra való, hogy erőforrás legyen. Hogy kísértésben, bűneim rettentése között ne nézzek egyébre, hanem mindig csak Krisztus boldogító feltámadására.” A feltámadás fényében a Jézusról szóló ószövetségi próféciák új jelentést kapnak. Nem a Biblia üzenete változott «aeg, hanem a,tanítványok kezdik érteni az írásokat, mert Krisztus „megnyitotta értelmüket”. A húsvéti történet nem csupán események leírása kell, hogy maradjon. A Lélek ma is nyitogatja értelmünket, hogy Jézus feltámadása valósággá legyen a számunkra. Ifjúsági órákon, diákkoromban, időnként ez a furcsa mondat hangzott el: Megszólalt a Bibliám! Ezzel jeleztük, ha Isten Igéje személyesen érintett meg bennünket. Áttörést jelentettek ezek az alkalmak sokunknál. A Szentírás sorai a testté lett Igével való életre szóló találkozást tették lehetővé. Ezen a húsvéton ilyen vágyunk, imádságunk legyen. Isten igéje, húsvét örömhíre minél többeknek „szólaljon meg”, s legyen az élő Úr Jézus Krisztussal való találkozás alkalmává! Jézus feltámadásának hírével nem először találkoztak a tanítványok. Igeszakaszunk így kezdődik: „Miközben ezekről beszélgettek” Tudtak az üres sírról, sőt Péter még látta is. S, most, amikor megjelenik előttük a Feltámadott, mégsem hisznek tulajdon szemüknek. Hol a félelem, hol az „ez annyira szép, hogy nem lehet igaz” öröme gátolja hitüket. Jézus azonban megmutatja sebeit, enni kér. Sajátmaga győzi le kétségeiket. Bizonyára ezen a húsvéton is sokanjönnek a templomba. Évről évre hallják a, Feltámadottról szóló tudósítást. Úgy érzik mégis, hogy mindez tőlük független, szinte hihetetlen történet. Hiányzik az áttörés, az Élő Úrral való találkozás. A Feltámadott azonban nem mond le rólunk, hitet ébreszt. Megkeres, ahogy a tanítványokat. Megszólít, mint Máriát a sírnál, elkísér az úton, mint az emmausiakat, belép otthonunkba, hogy meggyőzzön élő valóságáról. _ Engedjük, hogy a Feltámadott Úr szívünk kétségein is diadalt arathasson! Brebovszkyné Pintér Márta IMÁDKOZZUNK! Örvendező szívvel adunk hálát, Istenünk, hogy Krisztus Urunk halálával eltörölted a világ bűnét, és feltámadásával megtörted a halál erejét Add nekünk a te Lelkedet, hogy új életben járjunk, és kegyelmed szerint örököljük az örök életet. Amen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1994. április 4. I. Bécsikapa tér de. 9. (úrv.) Szilas Attila; de. 10. német Friedrich Albrecht, de. 11. (úrv.) dr. Nagy Gyula; du. 6. XII. Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Madocsai Miklós; Pesthidegkút, II. Báthory u. 8. de. fél 11 Kőszeghy Tamás; Csillaghegy, III. Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálint László; Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. (úrv.) Blázy Lajos. V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII. Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Nagy Zoltán; du. 6. Szirmai Zoltán; VIII. Üllői út 24. de fél 11. (úrv.) Kertész Géza. Vili. Karácsony S. u. 31-33. ae. 9. (úrv.) Kertész Géza. VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Cselovszky Ferenc; VIII. Vajda Péter a. 33. de. fel 10. (úrv.) Józsa Márton; IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Józsa Márton; X., Kerepesi út 69. de. 8. Szabóné Mátrai Mariann; Kelenföld, XI. Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Csepregi András, de. 11. (úrv.) Csepregi András, du. 6. Ferenczy Erzsébet; Budahegyvidék, XII. Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József, de. 11. (úrv.) Takács József, du. fél 7. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) ifi. Kendeh György; XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifi. Kendeh György; XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Mariann; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabóné Mátrai Mariann; Pestújhely, XV. Templom tér de. 10. (úrv.) Bizik László; Újpalota, XV. Hártyán köz du. 5. ökumenikus; Rákospalota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád.; Rákosszentmihály, XVI. Hősök tere de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI. Batthyány I. u. de. fél 11. Szalay Tamás; Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás; Rákoshegy, XVII. Tessedik S. tér de. 9. Kustra Csaba; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út Ili. de. fél 11. Kustra Csaba; Rákosliget, , XVII. Gázon Gy. o. de. 11. Kosa László; Pestszent- lőrinc, XVIII. Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX. Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Szél Bulcsú; XIX. Kispest, Hungária út 37. de. 8. Szél Bulcsú; Pestszenterzsébet, XX. Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL Deák tér de. fél 11. Mezősi György; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Rozsé István HÜSVÉT 2. NAPJÁN az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet ol- . tár előtti igéje: ApCsei 13,/16/26—39; az igehirdetés alapigéje: Lk 24,36-45. „JÉZUS ÉL, ÉN IS VELE!” Lk 24,1-12 „Alig várták] hogy jöjjön a reggel S most bánatosan, illatos kénetekkel Sírva sietnek a sír felé hárman Nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban”- mondja Túrmezei Erzsébet szép versében a Jézus sírjához siető asz- szonyokról. Az asszonyok igyekezete, buz- gósága tiszteletre méltó. Azt tették, amire a szeretet és a kegyelet késztette őket. Látni kívánták azt, akit szerettek, s akinek a temetésében részt nem vehettek. Tettüket jól meggondolták. Kora hajnalban siettek a sírhoz. A keneteket is magukkal vitték, hogy megkenjék a szeretett halott testét. És ott érte őket a nagy meglepetés. Nem csoda, hogy az asszonyok nagyon megrémültek, amikor azt látták, hogy Jézusnak se híre, se hamva, üres a sirja. A két fénylő ruhájú férfi, az angyalok jelenléte csak fokozta meglepetésüket, félelmüket. A zsidók hite szerint ugyanis a halottak feltámadása az utolsó ítélet nyitánya. Jézus üres sírja számukra azt jelenthette, hogy elérkezett az ítélet napja. Húsvét Isten meglepetése a világnak. Az üres sír, Jézus feltámasztása, Isten hatalmának csodálatos megnyilvánulása és megbízhatóságának ékes bizonysága. Olyan cselekedet, amely hitelesen hirdeti, hogy Isten ígéretét beváltja. Amit Ő tervez, azt meg is valósítja. Senki sem állhat ellene. Övé az utolsó szó, s az Ő szava életet teremtő erő. Jézus feltámadásának híre az apostolokat meglepte. Fecsegésnek tartották, amit az asszonyok nekik az üres sírról és a mellette történtekről elmondtak. Nem hittek nekik mindaddig, amíg nem találkoztak a feltámadott Jézussal. Ma is sokan vannak, akik nem hiszik, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy Jézus él. Ne csodálkozzunk ezen, mert a feltámadás meghaladja gondolatainkat. Nem fér bele fogalmainkba. De olyan esemény, olyan tény, melynek valóságát cáfolni nem lehet. Az egyház, a Jézus Krisztusban hívők közössége, komolyan veszi a Jézus üres sírja mellett elhangzottakat : „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott.” Szent meggyőződéssel hisszük, és boldogan valljuk az Apostoli Hitvallás szavaival, hogy Jézus Krisztust „megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül...” A feltámadás hite a keresztyén hit sarkalatos tétele, leglényegesebb eleme. Aki ezt nem hiszi, nem nevezhető keresztyénnek. A húsvéti hit eloszlatja a halálfélelmet. Békét ad a nyugtalan léleknek. Reménységet ébreszt a reménységét vesztett emberben. Bizonyossá tesz Isten végtelen hatalma, szeretete, jósága felől. Testvér! Ha van húsvéti hited, köszönd meg azt az Úristennek, és kérd őt, hogy tartson meg téged ebben a hitben. Ha azonban bizonytalankodsz e tekintetben, ha kétségek gyötörnek, őszintén tárd fel szívedet az Úr előtt! Mondd el neki kétségeidet! Ha ezt megteszed, ha bizalommal kéred az Urat, elsegít téged is a húsvéti hitre, ahogyan elsegítette Tamást és a többi tanítványt. S ha ez megtörténik, akkor boldogan zengheti ajkad: „Jézus él, én is vele! Hol van halál nagy hatalmad? Jézus él, sír éjjele Csak új reggelig takarhat. Ott leszek, hol Uram van: Ez az én bizodalmám.” Táborszky László IMÁDKOZZUNK! Dicsőség néked, Istenünk! Fiaddal együtt dicsérünk. Eleget ő tett miértünk. Halleluja, halleluja, halleluja! Mi téged kérünk, Krisztusunk, Élő és győztes Vezérünk: Add meg, mi üdvös minékünk. Halleluja, halleluja, halleluja! Hogy bűnt levetve, áldhassunk, S örökké zengjen az ének: Dicsőség Jézus nevének! Halleluja, halleluja, halleluja! (Ék 216,1.5-6) EVANGÉLIKUS RÁDIÓMISZ- SZIÓ: 19.00-19.15. 41 m-es rövidhullám. 7385 kHz. április 2. szombat: „Misszió a pokolban” - Győri János Sámuel, április 3. vasárnap: „Maradj velünk!” - Sztojanovics András áhítata. Levelezési cím: Evangélikus Rádiómisz- szió, 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1994. április 3. I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. német Beate Brauckhoff, de. 11. (úrv.) Szebik Imre; du. 6. Madocsai Miklós XII. Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Szilas Attila Pesthidegkút, O. Báthory u. 8. de. fél 11 Takács József Csillaghegy, III. Mátyás kir. út 31. de. 10. Donáth László. Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálint László Újpest, IV., Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. (urv.) Blázy Lajos. V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla de. 11. gyermekistentisítelet Gerőfi Gyuláné du. 6. Pintér Károly VII. Városligeti fasor 17. de fél 10 (családi, úrv.) Muntag Andorne de. 11. (úrv j Szirmai Zoltán du. 6. Nagy Zoltán VIII. Üllői út 24. de. fél 11 (úrv.) Kertész Géza. VIII. Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza. VIII. Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák Cselovszky Ferenc VIII. Vajda Péter u. 33. de. fél 10 (úrv.) dr. Fabiny Tibor. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. II (úrv.) dr. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. fel 11. (úrv.) dr. Fabiny Tibor. X. Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Szabó Lajos Kelenföld, XI. Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Csepregi András de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Csepregi András XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Missura Tibor. Budahegyvidék, XI. Tartsay V. u. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás, de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás, du. fél 7 Takács József. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) ifj. Kendeh György. XIII. Frangepán u. 43. de. 8. (úrv.) ifj. Kendeh György. XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabó Lajos XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Szabó Lajos Pestújhely, XV. Templom tér de. 10. (úrv.) Bizik László. Újpalota, XV. Hártyán köz du. 5. ökumenikus Rákospalota, Nagytemplom, XV. Régifóti út 73. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, XVI. Hösök tere de. Í0. dr. Karner Ágoston. Cinkota, XVI. Batthyány I. u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII. Tessedik S. tér de. 9. (úrv.) Kosa László Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kustra Csaba Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Kustra Csaba Pestszentlörinc, XVIII. Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Havasi Kálmán Pestszentimre, XVIII. Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. (úrv.) Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú. XIX., Kispest, Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú. Pestszenterzsébet, XX. Ädy E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel. Csepel, XXI. Deák tér de. fél 11 (úrv.) Mezősi György. Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. (úrv.) Rőzse István Budaörs, Ref. Imaház de. 9. (úrv.) Rőzse István Törökbálint, Szent István út du. fél 5 (úrv.) Rőzse István Budakeszi de. 8. Takács József. HÚSVÉT ÜNNEPEN az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltár előtti igéje: lKor 15,12-20; az igehirdetés alapigéje: Lk 24,1-12. ÖRÖMHÍR címmel egyházunk műsorát közvetíti a TV1 április 3-án húsvét vasárnap du. 16.05-től. Közreműködik: Sulyok Imre, Szabóné Mátrai Marianna, Szebik Imre, Túrmezei Erzsébet. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A MAGYAR RÁDIÓBAN. Április 4-én húsvét hétfőn 10.05 órai kezdettel a kispesti evangélikus templomból közvetíti az istentiszteletet a Kossuth Rádió. Igét hirdet: Széli Bulcsú lelkész. A Fébé Diakonissza Egyesület közleménye: Április hóban, a szokástól eltérően, nagyhétre való tekintettel havi rendszeres összejövetelünket április 9-én, szombaton 10 órai kezdettel tartjuk az Ördögárok utca 9. sz. alatti templomban. A KIÉ Nemzeti Szövetség ifjúsági vezetőképzőt szervez kezdőknek, segítőknek 1994. július 3—10-ig Piliscsabán. Részvételi díj: 2000 Ft. Jelentkezési feltételek: 15 éves kortól váijuk a jelentkezéseket, rövid önéletrajz és lelkészi ajánlás szükséges. Jelentkezési díj: 500 Ft (a r. díjba beszámít). A jelentkezést és a jelentkezési díj befizetését igazoló csekkszelvényt a KIÉ irodába kérjük beküldeni. Jelentkezés április 30-ig, Budapest, 1114 Eszék u. 10. II/l. Tel., fax.: 06 11855246 A Mécses Szeretetszolgálat Börtön- pasztorációs Társaság imaszándéka április 3-án, húsvét vasárnapján: Imádkozzunk azokért, akik reménytelenül élnek, hogy Jézus örömhíre szívükig hatoljon és ezáltal új emberként, új reménnyel, új életet tudjanak kezdeni! A Keresztény Zsidó Társaság következő előadását április 7-én, csütörtökön du. 6 órakor a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (VII. Garay u. 48. I. em.) termében tartja. SOMOGYI KÁROLY, a Yad Vasem kitüntetettje A küldetés 300 napja címmel tartja előadását. Április 13-án, szerdán du. 6. órakor a Deák téri Gyülekezet Nagytermében VALLÁSJOGI SZIMPOZION lesz. A vegyesházasság mai családjogi helyzete címmel különböző felekezetek képviselői tartanak előadást. Ez a rendezvény a Nemzetközi Családév keretében lesz. A BETHÁNIA C. E. SZÖVETSÉG szeretettel meghívja az érdeklődőket és tagjait az évi rendes közgyűlést is magába foglaló tavaszi országos csendesnapjára 1994. április 16-án de. 10-du. 4 óráig a Budapest Vili. Salétrom u. 5. sz. alatti református templomba. Fő téma: „Közösségünk Krisztussal”. Megközelíthető a 4-es vagy 6-os villamossal a Rákóczi térig. Étkezésről mindenki maga gondoskodik. SZÜLETÉS Gémes Pálnak és feleségének, Rostás Nórának március 14-én Sindelfingen- ben megszületett első gyermekük, aki a ke reszt ség ben Dorottya, Viola nevet kapta. Verrasztó Jánosnak és Magyar Melinda nemescsói segédlelkésznek 1994. március 23-án HANNA nevű első gyermekük született. Isten áldása leSzentendrén most alakuló keresztyén galéria keres ipari, és képzőművészeket alkotótársaik kiállítása és értékesítése céljából. Jelentkezni lehet, levélcím: Putnoki Dávid, 2016 Leányfalu, Komáromi u. 19. Kisméretű garzonlakást vennék. SÜRGŐS. Radosné Lengyel Anna Tel.: 167-3219 (este). Levélcím: 1025 Törökvész út 95-97/A Fiatal (harmincas) házaspár 6 éves kislányukkal keres olyan idős személyt, akivel eltartási szerződést köthetne. Ottlakás szükséges. Telefon: 290-46-91 (este 6 óra után) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium, magyar, angol, német, fizika- és énekszakos középiskolai tanárok részére pályázatot hirdet tanári állásra. Feltételek: tudományegyetemi végzettség, keresztyén egyházhoz való tartozás, rendezett családi élet. A pályázat beadása lapon történik, melyet titkárságunkon lehet kérni (postán is!), önéletrajz, diploma fénymásolata, szakmai önéletrajz, pedagógiai elképzelések leírása. Pályázatokat kérjük május 10-ig az iskola címére postán vagy személyesen eljuttatni: 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. Sikeres pályázat esetén munkábalépés: augusztus 15-től. gyen az újszülöttön és családján. VALLÁSOS KÖLTEMÉNYEK címmel megjelent és Sajtóosztályunkon kapható a nemrég elhunyt id. Harmati Béla lelkész válogatott verseit tartalmazó posztumusz kötet. Április 9-én, szombaton de. 10 órakor tartja a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület közgyűlését a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében. (Bp. V. Sütő u. 2. II. em.) A kirándulók ökumenikus missziói összejövetelén 1994. április 10. du. 4 órakor a pesthidegkúti református templomban (II. kér. Hidegkúti u. 64.) „Misszió a gyógyíthatatlan betegek és haldoklók között” c. beszámolót tart dr. Böszörményi Dalma orvosnő. HALÁLOZÁS Dallos Ferenc, volt evangélikus kántortanító, igazgató, a keszthelyi gyülekezet tagja 1994. január 26-án elhunyt. Búcsúztatása február 1-jén volt a keszthelyi temetőben. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLÖS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal Postafiók 500. BUDAPEST 1447. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (940036/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. PETŐFI Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Elet Kiadóhivatala útján. Előfizetési dij: fél évre 660 Ft, egy évre 1360 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza)