Curiai döntvények és elvi jelentőségű határozatok polgári és bünügyekben, szakszerű tárgymutatókkal. Ötödik folyam (Budapest, 1889)
98 gánfél, a mennyiben a törvény kivételt nem tesz, az indítványt, az Ítélet kihirdetése előtt, vissza is vonhatja ; tekintve, hogy a B. T. K. 116. §-ban foglalt azon intézkedés, a mennyiben a törvény kivételt nem tesz, a B. T. K. 113. §-nak 3. bekezdésében foglalt rendelkezéssel van összefüggésben, mely szerint ott meg van határozva, hogy kiskorúak helyett, a vagyon ellen irányzott büntettek és vétségek esetében, az indítványt azoknak törvényes képviselője terjeszti elő ; tekintve, hogy az előadottakból kétségtelenül kitűnik, hogy a kiskorú F. János helyett F. Lőrincz, mint a kiskora atyja és törvényes képviselője, a fenforgó vádbeli cselekményt illetőleg előterjesztett vádinditványát visszavonni s a B. T. K. 116. §. kedvezményével élni egyedül jogosult s azt az illető kiskorú, a kinek védelme iránt a törvény rendelkezik, maga önakaratulag érvényesíteni nem jogosult ; tekintve, hogy az előadottakból önként következik, hogy F. Lőrincznek kiskorú fia F. János érdekében B. Lajos vádlott ellen előterjesztett vádinditványának a kiskorú F. János részéről való visszavonása érvénynyel nem bir; tekintve másrészt, hogy F. Lőrincz sértett fél igazoltan nem'törvényes korú fiának F. Jánosnak B. Lajos vádlottal volt összeköttetéséből folyólag nem csupán azt panaszolja, hogy B. Lajos vádlott F. Jánost megcsalta, hanem egyszersmind azt is panaszolja, hogy nevezett kiskorú fiával B. Lajos vádlott által a 700 frt óvadékul letett összeg elhasználhatása iránt kötött szerződésben magának fondorlattal és F. János tévedésbeejtésével hitelezést eszközölt ki, egyszersmind a kiskorúnak tapasztalatlanságát saját nyerészkedési czéljaira felhasználta, oly módon, hogy azt azon okirat aláírására birta, mely okirat jelentékeny kárára jogáról rendelkezik ; tekintve, hogy a vizsgálat adatai arra nézve, hogy B. Lajos vádlott az F.-féle 700 frt óvadékpénz elhasználása által F. Jánost ravasz fondorlattal tévedésbe ejtette és megkárosította, a jogos vádláshoz elegendő gyanuokot nyújtanak ! mindkét alsóbbfoku bírósági végzés megváltoztatásával B. Lajos vádlott az F.-féle esetben is a B. T. K. 379., 384. és 385. §§. alapján csalás büntette miatt vád alá helyeztetik. A kir. tábla végzésének felebbezéssel meg nem támadott része érintetlenül hagyatott. 251. Mindazon szúró, vágó, ütő, robbanó eszköz, mely ember ellenében erőszakkal használva, életveszélyt okozhat, fegyvernek tekintendő s igy a fejsze is a fegyvernek ezen fogalom meghatározása alá esik. A B. T. K. 337. §-a alkalmazhatásának nem képezi félté-