A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-27 / 48. szám
„Vágyam egy koncert-lemez..." (Interjú Álla Pugacsovával) Álla Pugacsova, akinek néhány lemezét hazai hanglemezgyártó vállalataink is kiadták már, változatlanul a legfényesebb csillagok egyike a szovjet popzene egén. Vele készített interjút M. Gyeniszov, mely a Metogyija című folyóirat egyik nemrég megjelent számában látott napvilágot Az alábbiakban az interjú rövidített változatát közöljük Sági Tóth Tibor fordításában. A hanglemezgyár stúdiójában egy táblán mindig ki van függesztve a felvételek „menetrendje". Ebben a „menetrendben" szerepeltek nemrég egy napon a következő adatok: „Nagystúdió — 14 órától 18 óráig: Álla Pugacsova és a Recital-együttes". Elkezdődött tehát a népszerű énekesnő új nagylemezének felvétele. Eddig öt nagylemezét adták ki, ezek: „A lélek tükre". Énekel: Álla Pugacsova", „Harlekin (Arlekino) és a többiek", „Lesz-e még " és „Kavarodás". Van egy hatodik is, ezen azonban Pugacsova nem énekel: a lemez az énekesnő legsikeresebb számainak zenekari átiratát tartalmazza a „Ritm" együttes előadásában. Ez az együttes sokáig szolgáltatta a zenei kíséretet az énekesnő fellépésein. — Hogyan is kezdődött? — tettük fel az első kérdést a népszerű énekesnőnek. — A hanglemezgyár, a lemezfelvétel sokáig valami elérhetetlent jelentett a számomra. De azért mégis úgy döntöttem, hogy elviszem megmutatni a hanglemezgyár művészeti tanácsának három dalomat. El is mentem, bár tudtam, hogy egyiket sem fogadják el. Akkor még nem ismerték a nevemet még énekesnőként sem, hát még szerzőként. Sejtésem beigazolódott. A kudarc nem keserített el különösképpen. Mai szemmel nézve a dalocskák bizony nem voltak valami jók. Akkor ezt mondtam magamban: legközelebb ide csak akkor jövök, ha valami olyan dalt adhatok a hallgatóknak — saját szerzeményemet vagy más zeneszerzők művét —, amelyet emlékezetükbe vésnének, s újra és újra szeretnének meghallgatni. Ma a hanglemezkészítésben ez a hitvallásom. A lemezkészítést tehát komolyan kell venni. — Ön komolyan vette? — Igen. Amikor „A lélek tükre" („Zerka lo dusi") című első nagylemezem meg jelent, én már ismert énekesnő voltam, s a dalok, melyek a lemezre kerültek, már szintén igen népszerűek voltak. S a többi lemezeim is így készültek. Ezért mindig csodálkozom, ha látom a nagy sietséget, mellyel alig ismert előadók csaknem teljesen ismeretlen repertoárjukat igyekeznek minden áron hanglemezen megörökíteni. — A kritika gyakran „Pugacsova színházát" emlegeti, mert Pugacsova egy-egy dala valóságos „miniatűr színielőadás". A dal zenei dramaturgiája, értelme nem csupán az énekesnő hangja által nyer kifejezést hanem a mozdulatokban, a mimikában, a színészi játékban is, tehát nem csupán akusztikai, hanem vizuális élményt is jelent. Például „A királyoknak mindent szabad" vagy a „Harlekin" (,, Arle kino") című dalok esetében az ember nem csupán a dallamot jegyzi meg, hanem az énekesnő jellegzetes mozdulatait, színészi teljesítményét is, melyek a dalt kísérik. Mindezt hogyan tehet a hanglemezre „átmenteni'"? — Híve vagyok azoknak a hanglemezeknek, amelyek „élőben" készülnek, a hangverseny helyszínén és a hangverseny idején. Lehet, hogy a felvétel minősége ilyen esetekben néha rosszabb, mint a stúdiófelvételeké, ám az ilyen lemez mégis értékesebb. Dokumentáris, nem pedig illusztratív jellegűvé válik... Tudom, hogy a stúdiófelvételek egészen mások, mint a hangversenyek felvétele „élőben". Nekem mégis a koncert-felvétel áll a szívemhez közelebb. Az a közvetlen kapcsolat, mely a nézőközönséggel létrejön és a közönség reagálása pótolhatatlan ösztönzői az előadóművésznek, melyek a stúdiófelvételek alkalmával hiányoznak. Tehát a vágyam : egy koncert-lemez ... — Eddig megjelent öt nagylemeze arról tanúskodik, hogy egyre bővíti a repertoárját, egyre több lírai és filozofikus hangvételű dallal gazdagítja azt. Eddigi lemezei egymástól teljesen különbözők, már ami a dalok jellegét és tartalmát illeti. Úgy tudjuk, az öt nagylemez közül kettőt kedvel a legjobban: Az elsőt („A lélek tükre”) azért, mert igazolta énekesnői kvalitásait, az utolsót í,Kavarodás") pedig azért, mert e lemez dalajnak Ön a szerzője, ez a lemez tehát igazolja zeneszerzői kvalitásait. Milyen lesz a soron következő lemez? — Szeretném, ha a következő nagylemezem dalainak azonos lenne a hangulata. Nem fogom siettetni ennek a lemeznek a kiadását sem. Annyit azonban már most is elmondhatok, hogy több olyan dal lesz az új lemezen, melynek szövegírója Hja Reznyik. Ő írta például az „Ügyeletes angyal", a „Nyugtalan utazás" és a „Ha majd elmegyek" című dalaim szövegét. Fotó: Buzoga M. 75 éve, Háttal az ablakpárkánynak támaszkodva várom válaszát. Megmondtam neki, hogy nem akarom többé látni. Ott ül nyugodtan a karosszékében, szájában cigaretta, még nem gyújtott rá. Térdén szétnyitva hever az újság, ahogy odaejtette. Meg van lepve. Nagy Idegzetet vettem, es ahogy beléptem, rögtön kimondtam, hogy köztünk mindennek vége. Most mégis azt hiszi, hogy csak komédiázom. Olyan arcot vág, mint akit meg sem lepett a dolog, és válasz nélkül hagy. Csak ül tovább, szótlanul, én meg bámulok magam köré, nézem a dolgozószobáját. Így hívja, dolgozószobának. Itt persze dolgozni nem szokott. A gyönyörű empire könyvszekrények telis-teli vannak bőrbe kötött, értékesebbnél értékesebb könyvekkel, de ö sohasem olvas, igazán műveletlen. Máskor még nem láttam XIV. Lajos korabeli íróasztalánál ülve, csak amikor havonta egyszer az én pénzemről szóló csekket írta alá, és most, amikor bénán várom az előre is túl jól sejtett választ, azt kérdezem magamban, hogy miért nem megyek el azonnal. Arcvonásaiból lassan testet ölt a magyarázat. Ez az arc ravaszdi, puha és érzéki, mégis bölcs és gyanakvóan előrelátó. Igen, ezért nem megyek el innen. Őszintén megvetem, de mégis tudom, hogy okos, és így nemcsak kíváncsiságot, hanem szinte vágyat érzek, hogy megtudjam, mit mondhat nekem. így aztán sokáig szó nélkül nézzük egymást, míg végre úrrá lesz meglepetésén. — Jó, hogy néha újítasz — mondja halkan. Szája alig mozdult, mégis meghallom. — Újítok 7 — kérdezem. — Szokásod hogy kijelented, többé nem akarsz látni. De eddig mindig a végén mondtad, most meg az elején jelented ki. — Ezúttal komolyan gondolom. — Máskor is úgy gondoltad. Te mindig komolyan gondolod. — Kimondod végre, amit akarsz? — Semmit sem akarok mondani. Te nem akarsz többé látni! Rendben van, menj csak el! — Hagysz így elmenni? — Hagylak. Mosolyogni próbálok. Ismerem önuralmát, most mégis meglep. Azt mondom, végül, bután: — Szóval .. . Mégis, mit gondolsz? — Tehát ezért nem mész el. Tudni akarod, hogy mit gondolok. — Talán így van. Csak néz rám és hallgat. Harag-1907. november 28-án ALBERTO szom magamra. Miért nem megyek már el? Jól tudom, mit akar tőlem. Azt, hogy ne hagyjam ott. A férfi sóhajt, és megszólal: — Nos, rendben van. Vedd tudomásul, hogy nem gondolok semmire. Egyszerűen elegem van. — Eleged van belőlem? — Nem pontosan belőled, mondjuk, inkább a viselkedésedből. — Szerinted hogyan viselkedem? Egy percig még gondolkodik, s csak aztán válaszol. — Nézd, én szabad ember vagyok, a magam ura. Nem függök senkitől és nem is akarok másoktól függeni. Ezért élek talán egyedül, távoi a feleségemtől és a gyerekeimtől. És most, negyvenéves fejjel, találkoztam egy nálam húsz évvel fiatalabb lánnyal, aki, úgy látszik, éppúgy gondolkodik, mint én, ugyanolyan az ízlése, a felfogása. Igen, ez az ember első benyomása rólad. Aki téged először lát, váltadra omló kusza hajaddal, tépett kabátban, szakadt nadrágban, kitaposott cipővel; ha beszélni hallanak, ahogy szoktál, a jogodról, hogy bármilyen tapasztalatot megszerezz, amikor elmondod, hogy semmitől nem riadsz vissza, azt hihetik, hogy komolyan felelősséged teljes tudatában szólsz. Nem akarod másra hárítani a felelősséget, nem akarsz mást kárhoztatni vétkeidért és tévedéseidért, holott te nem ilyen vagy! Saját káromon tanultam meg, hogy te mást akarsz. Azt akarod, hogy „meghódítsanak", és ez azt jelenti, szeretsz arra gondolni, hogy veled mi is történt, hogy elcsábítottak, elsodortak, megszédítettek, sőt — maguk alá gyűrtek! Egyébként ezt igazolta a mi kis történetünk is. Még sohasem volt úgy, hogy nálam lettél volna és utána, a távozás pillanatában, ne jelentetted volna ki, hogy mindennek vége köztünk. Pedig saját akaratodból jöttéi fel hozzám, és te bátorítottál, hogy „hódítsalak meg". Aztán pedig újra mi történt? Eltelt néhány nap, én megint telefonáltam, könyörögtem neked, és akkor immel-ámmal ismét eljöttél ide. Valamiért újra elhatároztad, hogy visszatérsz hozzam. Újabb megbánás, újabb szakítás következett, és jött utána az újabb „hódítás". Két éve tart már a viszonyunk. Túl régen. Nem gondolod, drágám? Megérted végre, hogy most miért mondom, hogy elegem van az egészből ? Ellenkezem. — Lehet, hogy igazad van — mondom. — De tehetek en arról, ha mind-10
