Új Szó, 1993. június (46. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-01 / 125. szám, kedd

HIREK-VELEMENYEK . ÚJSZÓ* 1993. JUNIUS 1. A SZLOVÁK KISEBBSÉGNEK KELL LÉPNIE A Český denník című napilap tegnapi számában visszatért Ivan Mjartan prágai szlovák nagykövet székfoglaló beszédére, pontosabban annak konf­rontációs hangnemére, kijelentésére, miszerint a Csehországban élő szlová­kokat adminisztratív elnyomás sújtja. Úgy vélekedett, e kérdésben a cseh parlamentnek kellene lépnie. Az említett cseh napilap szerint a törvényhozásnak itt nincs miről döntenie, a szlovák kisebbségnek egyedül kell meghatároznia önmagát. Ami pedig a diszkrimináció vádját illeti, azt Pozsonynak nehéz lesz bizonyítania. Az újság feltételezi, Mjartan vádaskodását a szlovák fél bizonyára ki akarja majd használni a tárgyalásokon a határrezsim kiépítéséről, esetleg ezzel fog majd érvelni propagandakampányában „a szlovák nemzet kiirtásáról" a csehek részéről. A MÚLT SÖTÉT FOLTJAI féle adósságokat emleget, amelyek­kel Németország tartozik Szlovákiá­nak, az ellenkezője az igaz: a ludá­kok 225 millió szlovák koronával maradtak adósak Németországnak. Ezt az összeget nem fizették ki, ezt az összeget kellett volna kifizetniük a transzportokért, a zsidók átképzé­séért, s Tisónak adott kötelezettsé­géért, hogy Szlovákiának ezek a la­kosai már sohasem térnek vissza az országba" - írja Mlynárik, majd fel­teszi a kérdést: Melyik német de­mokratikus kormány vállalná magá­ra a hitleri örökséget, s követelné vissza a zsidók kiirtásáért járó adós­ságot úgy, ahogy Mečiar az olyan arany követelésével vállalja a szlo­vák államot, amely túlnyomórészt arizált vagyon alapján jött létre? A szlovák miniszterelnöknek nyil­ván egy történész sem mondta el, hogy a szlovák kormány 1942 tava­szán úgy határozott, hogy megtiltot­ta a zsidó kultikus kegytárgyak elár­verezését, ahogy ez más zsidó va­gyon esetében történt, s úgy rendel­kezett, ezeket a tárgyakat devizáért kell külföldön áruba bocsátani. Mlynárik cikkéből kiderül: a ludá­kok a zsidókat Madagaszkár szige­tére akarták kitelepíteni. Erre létre­hozták a „zsidók kitelepítését előse­gítő alapot", amelynek számláján 1943 szeptemberében már 75 millió szlovák korona volt. Hol van ez a szlovákiai zsidóktól elkobzott va­gyonból eredő pénz? - kérdezi a tör­ténész professzor, majd leszögezi: „Állítom, hogy a szlovák aranykész­let alapvető mértékben az arizált zsidó vagyonból keletkezett. Ma eh­hez a rabláshoz jelentkezni - gyalá­zatosság. (sm) összesen 17 millió munkanélküli van az Európai Közösségek tagországaiban, ami a munkaképes lakosság 10,3 száza­lékát jelenti - írta tegnap az osztrák Die Presse című napilap. Az EK illetékes bizottsága ezért felszólította a tagállamo­kat, hogy tegyenek kollektív és koncent­rált lépéseket új munkahelyek megterem­tésére. A bizottság szerint erre elsősor­ban a szolgáltatások terén van mód. Jacques Deiors, az EK-bizottság elnö­ke riasztónak nevezte ezt a helyzetet. Kijelentette, a júniusi koppenhágai csúcs­találkozótól azt várja, hogy dönt egy hosz­szú távú gazdasági és szociális tervezet­ről, amely kiterjed a környezetvédelemre is. Ennek segítségével reméli a munka­nélküliség visszaszorítását. NINCS NYUGALOM BOSZNIÁBAN AZ UTÓBBI HÓNAPOK LEGHEVESEBB ÜTKÖZETE SZARAJEVÓNÁL Szerb katonai források szerint az utóbbi hónapok egyik leghevesebb ütközete zajlott le vasárnap Szaraje­vónál Muzulmán diverzánsok egy csoportja megkísérelte a betörést szerb területre, s a csata után 30 elesett katona holttestét számlálták össze, valamint állítólag 150 muzul­mán megsebesült. A Tanjug hírügynökségnek az UNPROFOR belgrádi törzskarától szerzett információja szerint a táma­dás célja az volt, hogy átvágják a szerb központ, Pale utánpótlási vonalait. A szerb tüzérség kemé­nyen reagált a támadásra. Az ENSZ katonai megfigyelői szerint vasárnap több mint 1400 gránátot lőttek ki Szarajevóra, tüzérségi akció cél­pontjai voltak Grbavica, Szkenderija és Butmir városnegyedek, s a szerb állásokra hozzávetőleg 330 lövedék csapódott. Többek között a kéksisa­kosok egyiptomi alakulatának szál­láshelye is tűz alá került, az ENSZ­katonák több mint fél napot fedezék­ben töltöttek. Tegnap reggel a sza­rajevói hadszíntérről azt jelentették a hírügynökségek, hogy a harcok elcsitultak, csak az orvlövészek sze­dik áldozataikat. Ugyancsak szerb források jelentették, hogy az éjszaka folyamán egy ismeretlen szállítóre­pülőgép huzamosabb ideig körözött a muzulmán kézen levő Igman hegység felett, feltételezik, hogy ha­dianyagot dobott le a muzulmá­noknak. Kétórás csata zajlott le Észak­Boszniában Brcko városkánál is. Katonai források szerint itt is a mu­zulmánok indították meg a táma­dást, de a szerb védők ellenálltak. A szerb propaganda nagyobb mére­tű muzulmán offenzívát emleget, ezeket a támadásokat összefüggés­be hozza azzal, hogy Alija Izetbego­vics bosnyák elnök elvetette az öt nyugati külügyminiszter tíz nappal ezelőtt előterjesztett rendezési tervét. A Neretva folyó völgyében ezzel szemben folytatódik a horvát-mu­zulmán háború. Mosztarban hétfőre virradóra heves utcai harcok zajlot­tak le, robbanások hallatszottak az egész városban. A leghevesebb kö­zelharcot a várost kettészelő Neret­va jobb partján vívták meg, amely horvát ellenőrzés alatt áll. A szaraje­vói muzulmán rádió azt állítja, hogy a legutóbbi horvát-muzulmán ösz­szetűzésekben Horvátország regu­láris csapatai is részt vesznek. A muzulmán rádió egyébként a teg­napi mosztari összetűzésekről nem számolt be, a szerb katonaság ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy Izetbe­govics elnök hírzárlatot rendelt el. Vészterhes állapotok uralkodnak Közép-Boszniában is, Vares Zanica és Kakanj bányavárosok környéké­ről tegnap több mint száz szerb és horvát lakosnak sikerült kimenekül­nie. GYARMATI JÓZSEF, Újvidék AZ ERŐSZAKRA NE ERŐSZAK LEGYEN A VÁLASZ Ez az a solingeni ház, amely szombatra virradó éjszaka leégett. A gyújtogatás, amelyet az idegen­gyűlölet motivált, öt emberéletet kö­vetelt, s a faji ellentétek újabb hullá­mát hívta életre. Tegnapra virradó éjszaka a német városban összecsaptak a török és a német tüntetők. Több személy megsebesült, köztük egy rendőr. Ti­zenhét tüntetőt letartóztattak. A DPA hírügynökség jelentése szerint az összetűzések számottevő anyagi károkat okoztak, a rendőrség első becslései szerint a kár összege eléri az 1 millió márkát. A 200-300 randa­lírozó többsége a hírek szerint török volt. A város reggel csatatérre emlé­keztetett, de a zavargások meg­szűntek. Karlsruhe ügyészsége közölte, a vizsgálat eredményeiről egyelőre semmilyen közleményt sem adnak ki. Mint ismeretes, három török nő és két kislány vesztette életét a lán­gokban. Egy hathónapos csecsemő ós egy 3 éves kisgyerek súlyos sérü­léseket szenvedett, de már túl van­nak az életveszélyen. Viszont egy 15 éves fiú állapota továbbra is vál­ságos. A török kormány tegnap felszólí­totta a Németországban élő törökö­ket, hogy ne alkalmazzanak erősza­kot a solingeni tragédia elleni tünte­téseik során. A megbízott török mi­niszterelnök tévébeszédében figyel­meztetett: az erőszak csak újabb erőszakot szül, s a helyzet még rosszabb lesz. A tiltakozásokkal azt kellene elérni, hogy a német hivata­lok végre valóban hatékony intézke­déseket tegyenek az idegenekkel szembeni erőszak megfékezésére. KAMBODZSA „SZABÁLYTALANSÁGOK" A VÁLASZTÁSOKON? Tegnap reggeli phnompenhi hírek szerint a szavazatok 20 százaléká­nak összeszámlálása után egyelőre Hun Sen kormányfő pártja vezet az ellenzéki rojalista FUNCINPEC előtt. A jelenleg kormányzó párt a szava­zatok egyötödéből 44 százaléknyit szerzett meg, a Norodom Szihanuk herceg legidősebb fia, Ranariddh vezette párt viszont 1 százalékkal kevesebbet. A húsz év elteltével megtartott első szabad, demokratikus választá­son a 4,7 millió jogosult közül 4,2 millió élt szavazati jogával. Tegnap délutáni hír, hogy a kor­mány megkérte az ENSZ-nek a kambodzsai választások lebonyo­lításáért felelős bizottságát, vonja vissza jelentését a választások eredményeiről, mégpedig „sza­bálytalanságok" miatt. A kabinet lé­pését az motiválta, hogy az előzetes eredmények ekkor már az ellenzék vezetését jelezték. Közben a vörös khmerekhez kö­zel álló katonai és üzleti források azt jelentették, hogy a radikális szerve­zet az általa ellenőrzött területekről evakuálja családtagjait, ami azt jelzi, hogy a polgárháború újabb forduló­jára készülnek. A thaiföldi határőr­ség is megerősítette, hogy a vörös khmerek a dzsungelfalvakból a thai határhoz közelebb és Battambang nyugatkambodzsai város körzetébe szállították védenceiket. Egy magas rangú radikális katonai vezető közöl­te: 50 ezer katona és 100 kínai tank áll készenlétben. Azonnal támadás­ba lendülnek, ha Hun Sen pártja győz a választásokon. A TOLVAJOKNAK SE K0NNYU Ezentúl az osztrák üzletekben ga­rázdálkodó szarkáknak is mélyeb­ben kell majd a zsebükbe nyúlniuk, ha lebuknak. A bécsi kormány a múlt héten hagyott jóvá egy törvénymó­dosítást, amelyet most a parlament elé terjesztett. Eszerint a rajtavesz­tett tolvajoknak az ellopott áru érté­kének kétszeresét kell majd bünteté­sül kifizetniük, de legkevesebb 500, illetve esetenként 1000 schillinget. A büntetést azonnal ki kell fizetni. Ha azonban a tolvaj erre nem képes, akkor fizetési kötelezettséget kap és 4 hét haladékot. A bolt tulajdonosá­nak 300 schillinget köteles kifizetni eljárási díjként. Ha azonban a tulaj­donos kijelenti, hogy ez nem fedezi a költségeit, bírósági úton nagyobb összeget követelhet a tolvajtól. Ha a lebukott tolvaj mindezeknek a kötelezettségeinek eleget tesz, ha korábban hasonló okok miatt még nem emeltek ellene vádat, a lopás során nem alkalmazott erőszakot és nem volt bűnszövetkezet tagja, ak­kor megszüntetik ellene a peres eljá­rást. FOGYASZTOTABLETTAK Természeté® rostanyag! A töhigiénikus által engedélyezve a termék gyártása. 1 kúra egy hónapra - 90 Sk (+ postadíj és csomagolás) Utánvéttel küldjük 7 napon belül HAJNÖVESZTOSZER Csúcstermék a szlovák piacon! Elősegíti d hajnövekedést, csökkenti a hajhullást. Mérsékli a haj töredezését, hasadását. Rövid időn belül csökken a korpásodás, rendszeres használata mellett a haj két hónap múlva kezd növekedni. Klinikai tesztelését a Károly Egyetemen végezték, nagyon jó eredménnyel, mentes bármilyen nemkívánatos reakciótól. A hajnövekedés felújításánál 78 %-os a siker 1 kúra két hónapra - 140 Sk (+ postadíj és csomagolás) Utánvéttel küldjük 7 napon belül FRjpBIO sípol, s.r.o. Nám. Slobody 23 811 04 Bratislava Tel.: 07/33 23 70 07/33 24 03 Fax: 07/33 24 33 NÉHÁNY SORBAN L loyd Bentsen amerikai pénz­ügyminiszter a héten egyszerű üzenetet ad át Jelcin orosz elnök­nek: ha úrrá lesz a nehéz gazdasági helyzeten, akkor megkapja a Nyu­gattól az ígért 28 milliárd dolláros támogatást. A Moszkvába látogató Bentsen egyúttal megkapja orosz kollégájától, Borisz Fjodorovtól az oroszországi gazdasági reform je­lenlegi helyzetét összefogó jelen­tést. J ohn Kerry szenátor vezetésével amerikai kongresszusi küldött­ség érkezett tegnap Hanoiba, hogy újabb megbeszéléseket folytasson a vietnami vezetőkkel az ottani ar­chívumokhoz való amerikai jobb hozzáférés érdekében, mivel a viet­nami háború befejezése óta az USA-ban mintegy 1500 amerikai ka­tonát eltűntként tartanak nyilván. A vietnami kormány már többször leszögezte, hogy a háborúban fog­ságba esett valamennyi amerikai ka­tonát szabadon engedték és így Vietnamban nem maradt egyetlen élő amerikai sem. L eonyid Kravcsuk ukrán elnök mielőbb találkozni szeretne orosz partnerével, Borisz Jelcinnel, hogy a fekete-tengeri flottáról tár­gyaljon vele. Kravcsuk meggyőző­dését fejezte ki, hogy a kérdést bé­kés párbeszéddel rendezhetik. A Krim-félszigeten székelő flotta kér­dése a múlt héten éleződött ki újra, miután a rossz körülmények miatt tiltakozó flotta legénysége mintegy kétszáz hadihajóra kitűzte az orosz zászlót, ami az ukrán elnök szerint a Moszkva és Kijev között a közös flottairányításról létrejött szerződés megszegését jelenti. O_oulban a dél-koreai rendőrség OZ szélsőséges baloldali egye­temisták táborába hatolt be, ahol nagymennyiségű, Molotov-koktél név alatt ismert robbanóanyagot ko­bozott el. Jelentések szerint olyan hatalmas mennyiségről van szó, hogy a robbanóanyag megtöltene négy kamiont. A rendőri akcióra azt követően került sor, hogy az elmúlt hétvégén csaknem 50 ezres diák­tüntetésre került sor a fővárosban. M oamer Kadhafi líbiai államfő Izrael elismerését fontolgatja és szándékában áll, hogy még az idén Izraelbe látogasson. A két or­szág mind ez idáig hivatalosan ha­diállapotban áll egymással. Jakov Nimrodi izraeli képviselő szerint Kadhafi felfogta a világban zajló vál­tozásokat és a csaknem kétszáz fős, líbiai zarándokokból álló csoport je­ruzsálemi útja is ezt bizonyítja. S zaito Kunihiko japán külügymi­niszter-helyettes tegnap kétna­pos nemhivatalos moszkvai látoga­tásra érkezett. Útjának célját titok­ban tartják, azonban valószínű, hogy a júniusban Tokióban esedé­kes G 7-es csoport ülésének előké­szítését szolgálja a látogatás. Ezen az összejövetelen a hét gazdasági­lag legfejlettebb nyugati ország ve­zetői elsősorban az Oroszországnak nyújtandó gazdasági segítség kibő­vítésének lehetőségeit vitatják meg. K ínában tegnap két parasztot ki­végeztek, mivel a rendkívül ér­tékes, kiveszőfélben lévő panda medvék bőrével kereskedtek. Az említett bűncselekményt 1988 áprili­sa és 1989 májusa között követték el. A helyi újságok beszámolója sze­rint az ítélethirdetés után mindkettő­jüket azonnal a vesztőhelyre vitték és agyonlőtték. A Reuter hírügynök­ség jelentése a hírhez hozzáfűzte, hogy a világon már csak alig ezer panda medve él. J ames Woolsey, az amerikai tit­kosszolgálat, a CIA igazgatója lengyelországi látogatáson tartózko­dik, jelentette tegnap a PAP hírügy­nökség. Az AFP hírügynökség ér­deklődésére a lengyel titkosszolgá­lat szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta ezt az értesülést. A CIA-főnök két héttel ezelőtt Wa­shingtonban találkozott az ott tár­gyaló lengyel belügyminiszterrel és a titkosszolgálat vezetőjével. N agy-Britannia lakosságának több mint a fele úgy gondolja, hogy országuk szempontjából Euró­pa fontosabb, mint Amerika. Ez de­rült kí a legutóbbi felmérések ered­ményeiből, amelyeket a The Times tett közzé. A közös állam kettéválasztása óta a cseh-szlovák vitákban időnként fel­elevenítik a múlt nem éppen fényes fejezeteit. Vasárnapi hagyományos rádiónyilatkozatában Václav Havel köztársasági elnök a cseh állampol­gársági törvény módosítását sürget­te. Indoklásában azokról a csehekről szólt, akiknek az elődjei, tanítók, orvosok stb., az első Csehszlovák Köztársaság idején segítségnyújtás céljából költöztek Szlovákiába, s aki­ket a szlovák állam nagyon gyorsan kiűzött Szlovákiából. Negyvennyolc órán belül el kellett hagyniuk az országot. Havel elmondta, ezek gyermekei már egész életükben Csehországban élnek, s ma megle­petéssel tapasztalják, hogy az emlí­tett törvény szerint, mivel Szlovákiá­ban születtek, szlovák állampolgá­rok, s ezért fáradságos utánjárással szerezhetik meg a cseh állampol­gárságot. Havel szerint ezért is hasznos lenne a törvény módosí­tása. Ján Mlynárik Prágában élő szlo­vák történész, a Károly Egyetem tanára a Lidové noviny hétfői szá­mában a szlovák aranykészlet ere­detével foglalkozik. A szlovák aranykészletet összefüggésbe hoz­za a szlovákiai zsidóság tragédiájá­val. Feleleveníti hogy a szlovák ál­lam 1942-ben 57 transzportot indí­tott az auschwitzi és lublini gyűjtőtá­borba, s az elhurcolt 57 628 zsidóért személyenként 500 márkát fizetett a Harmadik Birodalomnak. Az akkori pozsonyi kormányzat csupán 100 millió márkát tudott kifizetni Berlin­nek. A Harmadik Birodalom nem követelte a hátralék kifizetését. „Amikor ma Vladimír Mečiar valami­RIASZTÓ HELYZET

Next

/
Oldalképek
Tartalom