Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-01 / 283. szám

1987. DECEMBER 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Felmentés, kinevezés a vízügyi igazgatóságnál Színes- és könnyűfémek UNIDO­tanácskozás Tegnap munkahelyi veze- ői értekezletet tartottak a Cözéptiszavidéki Vízügyi gazgatóságnál. A tanácsko- ;áson részt vett Majoros Ká- ■oly, az MSZMP Szolnok degyei Bizottságának első itkára, Kovács Antal állam- ltkár, az Országos Vízügyi divatai elnöke, Mohácsi Ot- ó megyei tanácselnök, vala- nint a Kötivizig vezető nunkatársai, a politikai, tár- ladalmi szervek képviselői. A tanácskozáson Kovács Antal államtitkár bejelen­tette, hogy Hegedűs Lajos, a Kötivizig igazgatója nyug­díjba vonulása miatt felmen­tését kérte az Országos Víz­ügyi Hivataltól. Az OVH el­nöke érdemeinek elismerésé­vel Hegedűs Lajost fölmen­tette tisztségéből. Egyúttal az igazgatóság vezetésével Nagy Istvánt, a Kötivizig ed­digi igazgató-helyettesét bíz­ta meg. Hétfőn a Budapest Kong­resszusi Központban meg­kezdődött az. UNIDO rendez­te első színes és könnyűfém­ipari konzultáció. Az ENSZ iparfejlesztéssel foglalkozó szervezetének tanácskozásán 55 ország küldötte, továbbá számos nemzetközi szervezet, köztük a KGST, az EGK, a GATT és az ILO megbízottai vesznek részt. Az előreláthatóan pénte­kig tartó, két szekcióban fo­lyó tanácskozás az érintett iparágak piaci helyzetével, fejlesztési irányaival, a fej­lődő államok ezzel kapcsola­tos programjaival foglalko­zik. A szakértői konzultáció során egyebek között arra keresik a választ, hogy me­lyek a legelőnyösebb fejlesz­tési elképzelések egy-egy or­szág számára, s miképpen lehet azokat a leghatéko­nyabban megvalósítani. A tanácskozáson részt vevők, elsősorban a fejlődő orszá­gokból érkezett szakembe­rek, megismerkedhetnek majd a magyarországi ered­ményekkel is, programjuk­ban több gyárlátogatás is szerepel. A tanácskozást Fernando S. Souto, az UNIDO vezér- ligazgató-helyettese nyitotta meg. Ezután Vörös Árpád ipari miniszterhelyettes tar­tott bevezető előadást. Mint mondta: hazánk közismerten szegény energiaforrásokban és nyersanyagokban. Az alu­míniumipar fejlődését nagy­mértékben elősegítette az a széles körű nemzetközi együttműködés, amelyet szovjet, francia, osztrák partnerekkel folytatunk. A gyors ütemű fejlesztés ered­ményeként hazánkban az egy főre jutó alumíniumter- mék-gvártás ötszöröse a világátlagnak. A magyar alu­míniumipar jelenleg 880 ezer tonna alumíniumkohászati és több mint 200 ezer tonna félgyártmányt előállító ka­pacitással rendelkezik, a ter­mékek mintegy felét külpi­acon értékesítik. HegedUs Lajos kitüntetése Az Elnöki Tanács Hegedűs Lajosnak a vízügyi szolgá­ltban eltöltött három évtizedes munkájáért a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. Az Elnöki Ta­nács nevében a kitüntetést tegnap a vízügyi székházban Ko­vács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke ídta át. Hegedűs Lajosnak gratulált és a megyei pártbizott- iág jókívánságait tolmácsolta Majoros Károly első titkár is. Kovács Antal államtitkár, átadja az Elnöki Tanács kitün­tetését Hegedűs Lajosnak (Fotó: N. Zs.) Ötletgazdák találkozója (Folytatás az 1. oldalról) fejező gazdasági mutatók is jobb esetben csak* stagnál­tak. A szabadalmi bejelenté­sek száma 1985-ben volt elő­ször annyi, mint a század­előn — több mint ötezer — és 1987-ben várhatóan meg­haladja a hatezret. Azt hinné az ember, első­sorban ott születhetnek gya­korta felfedezések, ahol kel­lő kutató-fejlesztő háttér se­gíti az új elképzelések vi- lágrajöttét, ezzel szemben a magánfeltalálók aktivitásá­nak lehettünk tanúi az el­múlt években. Míg 1980- ban százból harmincnyolc volt a magánfeltaláló, tavaly már a száz találmány felét az egyéni utakat járók je­lentették be. Igaz viszont, hogy az engedélyezett sza­badalmak több mint 70 szá­zaléka volt szolgálati cégjel­zésű, és a hasznosítás terü­letén is kimutatható a túl­súlyuk. Ami a találmá­nyok hozamát il­leti, 1980 és 1986 között megnégy­szereződött ez az örvendetes „pro­fit”. A tavalyi 11,3 milliárd forintos szellemi „termés” mindenképp di­cséretes, hiszen közben külföldi elismeréseket is zsebelhettünk be szépszámban. Igazi üzleti siker is volt például a Cavinton, a Bű­vös kocka, a Cik- lodextrin, a Mág­neses kijelző és még néhány ma­gyar szellemi spe­cialitás. A nem­zetközi elismerés csalhatatlan mu­tatója, hogy 1985- ben az Ifjúsági Találmányi Vi­lágkiállítás fődí­ját, 1986-ban Fe­dik a Szellemi Tulajdon Világ- szervezete aranyérmét ma­gyar találmány nyerte el. Vállalataink a hasonló nagy­ságrendű országokhoz képest kiemelkedően nagy számban kapnak szabadalmat a fej­lett ipari országokban. Ter­mészetesen gyengeségeink itt is hatnak; nem mindig a pi­ac számára legértékesebb ta­lálmány kerül külföldi be­jelentésre, de az is előfor­dul, hogy korábban hozunk nyilvánosságra részered­ményt a kelleténél, így a jogvédelem nehezen oldha­tó meg. Az újítások terén már kö- zelsem olyan rózsás a hely­zet, mint a találmányok frontján. Míg 1980-ban 127 ezer újítási javaslatot jelen­tettek be, 1986-ban csak 100 ezer ötletet jeleztek. Alig­hanem közrejátszott ebben a megtorpanásban a gazda sági környezet; a díjak ki­fizetése korábban a nyere­ségkeretet terhelte, 1987 ja­nuár 1-től költségként szá­molható el az ezért kifize­tett ellenérték. Mit hoz a jö­vő az újat akarókra? Miután az új adó- és árrendszerben olcsóbb lesz a technika és drágább a rosszul felhasznált munkaerő, így mindenképp felértékelődik a szellemi al­kotás. Az új adózás csak a találmányi díjak számára ad mentességet, az újításért ka­pott jövedelmekre azonban nem. Mi lehet a megoldás? Az újítást érdemes lesz to­vább fejleszténi a talál­mány szintjéig —i ha ez az út nem járható, fizessen any- nyit érte a vállalat, hogy az adót is fedezze az újítási díj. Az újítók, feltalálók köz­hangulatát gyakorta borzol­ja az olyan hír, amely az ötletgazda és a felhasználó között mérgesedik — olykor bírósági perpatvarig. Ezt megelőzendő létrejött az Üjí- tássi és Találmányi Szakér­tő Testület, amely a belső megegyezéseket segíti. Ilyen békebíróra eleddig is nagy szüksége volt a „nehéz em­bereknek”. Palágyi Béla Sárkányrepülőgép melyről permetezni ia lehet. Szellemi szülői a Mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Tsz műszaki szakemberei Hat év alatt jóval előrébb Az alaptevékenységet kell rendbe tenni A költséggazdálkodás a tiszaroffiak titka A téesz juhászatában, sűrített elletéssel, 120—140 százalékos bárányszaporulatot sikerült elérni, alacsonyan tartott költ­ségekkel (Fotó: T. K. L.) Egy gazdasági rangsor­ban előrelépni, már ön­magában szép teljesít­mény. Ha tíz-húsz hely- lyel is sikerül feljebb ruk­kolni, az igencsak elisme­résre méltó, ha viszont ezerrel, akkor ott meg kell állni egy szóra. Kérdés persze, hogy honnan és hová ez a nagy ugrás, és mi ez a lista. Nem a rang­sorban szereplők gyenge­sége tette-e lehetővé a látványos változást? A Tiszaroffi Aranykalász Termelőszövetkezet hét éve, 1980-ban, az ország mintegy 1300 téeszének rangsorában az 1269-ik helyen szerényke­dett, az, 1986-os listán vi­szont már a 269-ik. Hat év, ezer hely felfelé és mindezt egy olyan térség szövetkeze­te produkálta, ahonnan az elmúlt években jobbára ba­jokról, nehézségekről adhat­tunk csak hírt. Mi történ­hetett Tiszaroffon, hogy a hét év előtti 40 millió forint oénzügyi hiányt — ebből 2° millió volt a veszteség — 5—10 milliós nagyságrendű nyereségre változtatták? A szövetkezet elnöke, Ba­logh Lajos akkor került a téesz élére, amikor az 1980- as mélyponton szanálni kel­lett a gazdaságot. Ahogy az ilyenkor már szokás — és ahogy a szövetkezeti zsargon emlegeti — személyében „kívülről hoztak” elnököt, hogy az rántsa ki a közös szekerét a kátyúból. Az új vezető korábban a Túrkevei Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet termelési elnökhe­lyettese volt, tehát egy iga­zán nagy téeszben edződött. Ma már szérencsére na­gyobb részt csak történeti érdekesség, hogy milyen vi­szonyok közé csöppent a Keviből jött elnök. Egyfelől a rossz termőhelyi adottsá­gok jelentettek — és jelente­nek ma is — korlátokat. (A négyezer hektár szántó át­lagos aranykorona értéke mindössze 12,6, tehát nagyon alacsony. A terület negyede a Tisza árterén fekszik, ki­téve a folyó kényének-ked- vének). Az 1980-as év nagy veszteségeinek egyik oka éppen az árvíz volt. De csak az egyik! A rossz adottság gok hatásait vezetői hibák, az ésszerűtlen termelési szer­kezet hiányosságai és súlyos munkavégzési fegyelmezet­lenségek erősítették fel. Nem véletlenül mondta a válasz­tás után Balogh Lajosnak egyik ismerőse: most nem tudja, hogy gratuláljon, vagy részvétét nyilvánítsa-e neki. Szántó helyett erdő A veszteségforrások fel­számolása és a szanálási jegyzőkönyvben rögzített feladatok következetes vég­rehajtása — így a termelés átszervezése is — az új el­nökre várt. Ma már nevet­ve mondja, ami akkor ko­rántsem volt ilyen vidám dolog, hogy még takarmányt is a környékbeli téeszek ad­tak össze a számunkra. In­gyen. Az 1981 nyarán keltezett szanálási jegyzőkönyv szigo­rú feltételeket szabott a tar­tozások felfüggesztéséért, il­letve elengedéséért cserébe. Ezek a feltételek a talpraál- lást szolgálták. .Szerencsére a roffiak többsége ekkorra megunta már a bizonytalan­ságot, így elég sokan kezdet­től az új elnök mellé álltak. Sok dolgot kellett másként csinálni. Először is felszá­molták a vegyesipari tevé­kenységüket, ami addig csak vitte a pénzt, hozni nem tudta. A vetésszerkezetet is egyszerűsítették, hozzáiga­zítva saját adottságaikhoz. Az egyértelműnek tűnt, hogy az árterületen szántó­földi termelést folytatni nem szabad, ezeket a földe­ket más módon kell haszno­sítani. Erdőt telepítettek az ártéren, és nagy kiterjedé- sűek lettek ott a legelők is. (Árterületi szántójuk nincs már, csak 310 hektár). Az er­dőgazdálkodás a fafeldolgo­zással együtt külön ágazattá vált, amely milliós nagyság- rendű nyereséget hoz a szö­vetkezetnek. A tervek sze­rint 1989-re 600 hektár er­dejük lesz a Tisza mellett. Ez utóbbi elv persze vi­tatható, és biztosan sokan vitatják is, hiszen a mező- gazdasági termelőszövetke­zetek egyik legfőbb törekvé­se ma az, hogy „harmadik lábként” nyereséges ipari te­vékenységet honosítsanak meg. A tiszaroffiak eredmé­nyei azonban azt bizonyít­ják, hogy szerényen bár, de a rossz földön is meg lehet élni az alaptevékenységből; dacára árvíznek, aszálynak, rossz klimatikus viszonyok­nak. Érdemes végigfutni az utóbbi évek eredményein. 1981-ben már csak ötmillió forint volt a szövetkezet — Nincs termésátlag-má­niánk — magyarázta —, nem élünk a nagy számok bűvöletében. A búzánk hek­táronkénti átlaga például 35 és 45 mázsa között alakult az eddigi esztendőkben. Ez közepesnek számító nagy­ságrend, viszont a jövedel­mezősége jó. Arra törek­szünk, hogy kis költséggel a lehető legnagyobb termést érjük el, így az egy hek­táron produkált eredmé­nyünk kedvező. De arra is törekszünk például, hogy ál­lattenyésztésünk számára megtermeljük a szemes- és a szálastakarmányt. Csak a tápokat vásároljuk máshon­nan. Sertést azért nem tar­tunk, mert nem tudjuk eze­ken a földeken megtermel­ni hozzá a szükséges kukori­cát. A juhokat sokat legel­tetjük, minden lehetséges és megmenthető melléktermé­ket feletetünk. Egyszóval: nagyon figyelünk a költsé­gekre. És van még egy fon­tos elvünk: csak annyi pénzt költünk, amennyi van, amennyit a szövetkezet ered­ményként megtermelt. A mezőgazdaság ugyanis a mi adottságaink mellett nem termeli ki a banki kamato­kat, a termelésbe fektetett hitel tehát nem térül meg a termésből. Ezért csak any- nyit kérünk, amennyi nem terheli meg különösebben a szövetkezetei. Az elnök adatokkal is Az állattenyésztésben is változásokra volt szükség. Az optimális szintre csök­kentették az állatlétszámot, olyan nagyságra, amelyet állattartó telepeik és épüle­teik elbírnak. Csökkent a juhállományuk, de nyeresé­ges lett az ágazat; kevesebb a szarvasmarha, de már brucellamentes és szintén jövedelmez. A szanálási jegyzőkönyv­ben meghatározott felada­tok közül egy nem valósult meg. Bár próbálkoztak, de nem sikerült jövedelmező ipart telepíteniük, így a kon­cepciójuk egyértelművé vált: az alaptevékenységből kell megélni, azt kell jövedelme­zően és jól csinálni. vesztesége, 1982-ben pedig nyereségesre fordultak. a fejlődés 1984-től let: szem­betűnő, és tavaly 10,5 millió forint nyereséget könyvel­hettek el az év zárásakor. Mindezt négyezer hektá ’on, egynegyeddel kevesebb lét­számmal, és hatvanhat mil­lió forint termelési érték­ből. Mi hozza hát a nyeresé­get? A legfőbb kérdésem ez volt, a fokozatosan egysze­rűsödő termelési szerkezet hallatán. Az elnök gondol­kodás nélkül válaszolt: a költséggazdálkodás. szolgál. Idén csak 2,5 mil­lió forintot vettek fel, és az összes hitelállományuk nem haladja meg a 7 milliót. A „téeszsirámokon nevelke­dett” újságíró itt önkéntele­nül gyanakodni kezd, annál is inkább, mert egykor azt tanították vele, hogy fej­lesztő beruházások nélkül nem képzelhető el a gazda­ság hosszú távú növekedése. Az elnök — kártyás nyel­ven — kézből kontráz: azért ők is gyarapodnak folyama­tosan: a gépet pedig meg kell becsülni, itt is öreg a géppark, de ha Amerikában jó a harminc éves traktor, akkor nekik se kell nyolc­évenként cserélniük a Rábá­kat... Mit lehet erre monda­ni? Igaz! De vajon ezek az igazságok mennyire lesznek, majd időtállóak; mennyire? bizonyulnak igaznak hosszú távon is? Válasz ma még nincs... Szóba kerültek persze az idei év eseményei, a zárás kilátásai is. Tavaszi áradás, kipusztult vetés, és ezek nyomán a termésátlagok... Végszóként pedig a várható nyereség. Tiszaroffon má" évek óta a nyereséget szá­molgatják, és a veszteséggel kevesebb a gondjuk. Végig­tekintve a térség adottsága­in és többi szövetkezetén ez tűnik az elmúlt hét év leg­főbb eredményének. L. Murányi László Mi hoz nyereséget? Keveset költeni \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom