Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-12 / 10. szám
SZAKMELLÉKLET: KERTESZET BS KISÁLLAT TENYÉSZTÉS Napirenden: a bő termés előfeltételeinek megteremtése Az utóbbi hetek változékony időjárása ellenére időszerű a tavaszi mezőgazdasági munkákkal fog lalkozni. Hiszen pár napos tavaszi napsütés feltétlenül kicsalja az embereket a határba. Hozzálátnak a jó termés feltételeinek létrehozásához, a mezei munkák tavasztól késő őszig tartó folyamatának kibontakoztatásához. SZERKESZTŐ: Miniszterhelyettes elvtárs, milyen jelentőséget tulajdonít a tavaszi mezőgazdasági munkáknak az évi termelési tervfeladatok teljesítése szempontjából? MINISZTERHELYETTES: Elsősorban is hangsúlyozom, hogy mezőgazdaságunknak az idén rendkívül igényes feladatokat kell teljesíteni. Mint ismeretes az utóbbi két év folyamán Jóval gyengébb termést értünk el a növénytermesztés szakaszán, mint amit a hatodik ötéves tervünk feltételezett. Tehát ha mezőgazdaságunk nem akar kerékkötője lenni az életszínvonal emelkedésének, akkor az idén Jóval gazdagabb termést kell betakarítania. Ezt a társadalmi igényt tükrözi Szlovákia növénytermesztésének idei tervmutatója is, amely számolva a lehetőségek optimális kihasználásával — a múlt évi termelési eredményekhez viszonyítva — 12—13 százalékos termésnövekedést irányoz elő. Természetes, hogy a tavaszi és a nyári munkáknak, a tavasziak vetésének, az őszi gabona kezelésének, a növényápolási munkáknak stb. rendkívüli szerepük van a termelési eredmények formálásában. Aki ezt nem akarja tudomásul venni, azt a betakarításkor nagyon sok csalódás éri. Nagyon fontos követelmény, hogy a mezőgazdasági dolgozók mindannyian tudatosítsák: termelő munkájuk hatékonyságának fokozásával fejlődő szocialista társadalmunkat gazdagítják és egyéni jólétük anyagi bázisát gyarapítják. Ha a tavasz és a nyár folyamán ennek a számtalanszor bizonyított Igazságnak a tudata vezérli a mezőgazdasági dolgozók termelőmunkáját, akkor joggal reméljük, hogy a már említett igényes termelési feladatokat hiánytalanul teljesíteni fogjuk. Szükségesnek tartom felhívni a figyelmet arra is, hogy az ősz és a tavasz folyamán keletkezett árvizek és a jónéhány község határában látható nem kívánatos talajvizek. komoly gondokat okoznak. S a termelésnövelési törekvéseink közepette bosszantó jelenségekként szerepelnek. Káros hatásuk leküzdése szakszerű és felelősségteljes munkát követel mind a mezőgazdasági üzemek vezetőitől, mind pedig a termelés „sorkatonáitól“. SZERKESZTŐ: Milyen intézkedéseket tett a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium a mezőgazdasági üzemek szükségleteinek biztosítása céljából? MINISZTERHELYETTES: Ogyhiszem mindenki természetesnek tartja, hogy a mi lehetőségeinknek is megvan a határa. A gyakran túlhajtottnak minősíthető igényeket természetesen képtelenek vagyunk kielégíteni. Azt azonban meggyőződésből állítom, hogy minden reális lehetőséget kihasználtunk és a jövőben is kihasználunk a mezőgazdasági termelés tervszerű növeléséhez szükséges feltételek megteremtése céljából. Érzésem szerint, jelenleg főleg az érdekli a mezőgazdasági üzemeket, hogy mit tett a minisztérium és mit tettek az általa irányított illetékes vállalatok abból a célból, hogy a vetőmag-, a pesticid-, a gép- és pótalkatrész-szükségletet fedezzék. Határozottan állítom, hogy nagyon sokatl Igaz ugyan, hogy napjainkig még nem sikerült az összes szükségletet mindenből kielégíteni. Ennek ellenére jól állunk, tehát komolyabb hiányok nem veszélyeztetik a termelési tervek teljesítését. Nagyon komoly gondot okozott például a szükséges mennyiségű és jó minőségű kukorica-, cukorrépa- és lucernavetőmag biztosítása. Ismeretes, hogy a múlt évi kedvezőtlen időjárás miatt sem mennyiségi, sem pedig minőségi szempontból nem dicsekedhetünk Szlovákia vetőmagkészletével. Ennek ellenére részben alapos kiválasztással, részben a Cseh Szocialista Köztársasággal való kooperáció nyomán, részben pedig behozatallal fedezni tudtuk a vetőmagszükségletet. Nem árulok el titkot, ha kijelentem, hogy kukoricavetőmagot tartalékoltunk azokra a területekre is, amelyek esetleg később mentesülnek az árvíztől és a talajvíztől. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a vetőmagvakat a külföldi piacon nagyon drágán tudtuk beszerezni. Ezért joggal elvárja a társadalom a mezőgazdasági üzemektől. hogy takarékosan bánjanak a rendelkezésükre álló vetőmaggal. Az agronómusoktől elvárjuk, hogy szakismereteik gyümölcsöztetésével, ellenőrző munkájuk fokozásával, elejét veszik a pazarlásnak. Nem titkoljuk el persze azt sem, hogy lucerna- és vö-Pathó Károly, lapunk főszerkesztője a mezőgazdasági dolgozók tájékoztatása céljából, néhány kérdést intézett Németh Jenő mér nőkhöz, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyetteséhez a tavaszi munkákkal és a termelési feladatokkal kapcsolatban. rösherevetőmagot nem tudtunk beszerezni annyit, mint amennyit szerettünk volna. Ezért úgy határoztunk, hogy a többéves takarmányok vetésterületének bővítése céljából füveskeverék-vetőmagot importálunk. Néhány mondattal jellemzem a műtrágyaellátás jelenlegi helyzetét is. Ezen a téren a helyzet jobb, mint tavaly volt. Nitrogén és kálium trágyákból fedezni tudtuk a szükségletet. Hiány egyes gazdaságokban esetleg foszfortrágyákból mutatkozik. Azt azonban hangsúlyozom, hogy a minisztérium feltétlenül gondoskodik arról, hogy az árvíz és a talajvíz által kilúgozott talajok tápanyagutánpótlása a kívánt színvonalon legyen. Nincs hiány iparilag készített szerves trágyából és mészből sem. Itt azonban a szállítási gondok okoznak kisebb-nagyobb zavarokat. Mit tehetünk ezen zavarok semlegesítése céljából? Azt, hogy a mezőgazdasági üzemeknek hatékonyabban kell közreműködni a szállítási gondok megoldásában. Egyrészt tehát aktívabban kell közbenjárniuk a vasúti közlekedés illetékes szerveinél a vagonok biztosítása céljából, másrészt pedig — főleg az anyagbázishoz köelebb levő mezőgazdasági üzemeknek — jobban igénybe kell venni a saját szállító eszközeiket is a mész- és szervestrágya-szükségletük szállításában. Pesticidekből az utóbbi években növekedett a behozatal. A múlt évihez viszonyítva azonban lényegesebb változást ezen a téren nem terveztünk. S ennek komoly okai vannak, amelyek elmélyültebb megfontolást igényelnek a mezőgazdasági üzemektől. Arról van ugyanis szó, hogy a tudományos környezetvédelmi elemzések megdöbbentő adatokkal bizonyítják, hogy a pesticidek túlhajtott alkalmazása veszélyes következményekkel járhat. Ezért felelősségünk teljes tudatában azt javasoljuk a mezőgazdasági üzemeknek, hogy csínján bánjanak a vegyszerekkel, vagyis ne növeljék, hanem lehetőleg csökkentsék, illetve korlátozzák a vegyszerekkel kezelt növények terjedelmét. Vissza kell térni tehát — létérdekünk megköveteli, hogy visszatérjünk — a növényápolás sokhelyütt már elavultnak bélyegzett technológiájára, э növénykezelés mechanikus módszereinek szélesebb körű meghonosítására. A mezőgépellátásban a múlt évihez viszonyítva lényegesebb változás nem lesz. Gondot okoz továbbra is a szükséges mennyiségű és választékú pótalkatrészek beszerzése. A minisztérium és a további illetékes szervek azonban minden lehetőt elkövetnek — mégpedig a jelenlegi időszakban — abból a célból, hogy az ellátás ezen a téren is megjavuljon. Szükségesnek tartom azonban nyomatékosan felhívni a mezőgazdasági üzemek figyelmét egyrészt az üzemképes gépek Jobb kihasználására, másrészt pedig arra is, hogy a gépjavításban, a pótalkatrészek felhasználásában sokkal jobban érvényesítsék az ésszerűség elvét. Az is nagyon fontos követelmény, hogy mezőgazdasági üzemeink, — vonatkozik ez elsősorban is azokra, ahol pótalkatrészekből feleslegesen nagy mennyiséget halmoznak fel — letérjenek az eddigi módszereikről. S ne fektessék el azokat az alkatrészeket, amelyekre más mezőgazdasági üzemeknek szükségük van. Segítsék azokat, adják át a felesleges pótalkatrrészeket. Tudatosítsák, hogy az igényes tervfeladatok teljesítéséhez a termelés minden láncszemének teljes aktivitására szükség van! SZERKESZTŐ: Közismert tény, hogy a tömeg, illetve a terimés takarmányok termesztését több mezőgazdasági üzem lebecsülte s ennek negatív következménye nemcsak a szemesek feleslegesen nagyméretű feltakarmányozásához, hanem végsősoron az állattenyésztés bizonyos fokú. stagnálásához is vezetett. Milyen intézkedésekre van szükség abból a célból, hogy gabonaönellátott- Ságunk színvonalának emelése mellett, állattenyésztésünk termelését a társadalmi szükségletekkel összhangban növelhessük? MINISZTERHELYETTES: A lakosság szüntelenül növekvő élelmiszer-szükségletét csak akkor leszünk képesek fedezni, ha mielőbb összhangot teremtünk a növénytermesztés és az állattenyésztés között. Ennek az összhangnak a létrehozása tehát mindenegyes mezőgazdasági üzemnek legidőszerűbb feladata. Rá kell döbbennie végre {Folytatás a 2. oldalon;) Vetik az árpát Nyugat-Szlovákia mezőgazdasági üzemeiben, így például a mostovái (hidaskürti) Vörös Csillag szövetkezetben is. Mire e sorok nyomdafestéket látnak, félezer hektárnyi területet vetnek be jó minőségű, bőhozamú árpafajtával. Foto: Prandl Sándor Többet a tervezettnél! A volt bohatái, hurbanovoi és Zelený Háj-i szövetkezetek tagjai — erőiket egyesítve — közös útra léptek január elején, hogy a haladó vívmányok érvényesülésének nagyobb teret adva, siettessék szövetkezetük fejlődését. A megközelítőleg azonos színvonalú gazdaságok korábban is aránylag eredményesen gazdálkodtak. Egyikük-másikuk termelési sikereit akár példaként is említhetnénk. Most új távlatok nyíltak, s magasabbra emelkedett a mérce is. Elvégre nem azért teremtették meg a továbblépés föltételeit, hogy kihasználatlanul hagyják a lehetőségeket. Az egyesült Győzelmes Február Efsz minden dolgozója megismerkedett az igényes feladatokkal és fölkészült azok teljesítésére. Sőt tovább mentek ennél. A négyezerháromszáz hektáros gazdaság kilencszázötven dolgozója értékes többtermelési és a közjó érdekeit szolgáló társadalmi munkafelajánlásokkal köszönti hazánk felszabadításának 32. és a NOSZF közelgő ВО. évfordulóját. A növénytermesztésben dolgozók ígéretet tettek, hogy a lehetőségek jobb kihasználásával, jobb munkával és a betakarítási veszteségek mérsékelésével lehetővé teszik az árutermelési tervfeladatok 2 millió 363 ezer koronával történő túlszárnyalását. A közösben közel kétezer ötszáz hektáron termelnek szemeseket az idén, s 11 ezer 284 tonna összterméssel számolnak. A terület nagyobb hányadán búza és kukorica terem majd. Az ágazat dolgozói fölajánlották, hogy az átlaghozamok növelésével mintegy 1367 tonna szemest termelnek terven felül, több mint 2 millión felüli értékben. A százhúsz hektáron termesztendő tarlőkeverékek átlaghozamának javítása révén százhúsz tonna kiváló takarmányhoz juthat a gazdaság. Cukorrépából 234 tonna terven felüli kitermelését Ígérik a dolgozók úgy, hogy a tervezett négyszáz mázsás átlaghozamot tizennyolccal megtoldják. A zöldségkertészetben dolgozók is serénykednek. Ügy számítják, a lehetőségek eddiginél körültekintőbb kihasználása révén akár hetvenkilencezér korona értékű zöldséget is termelhetnek terven felül. Ha elképzeléseiket sikerül valóra váltaniuk, akkor a fogyasztók és a konzervipar a tervezettnél összesen háromszázhúsz mázsával több zöldséget — csemegepaprikát, salátauborkát és konzervpaprikát — kap e gazdaságból. Az állattenyésztési dolgozók figyelmének középpontjában a tejtermelés színvonalának javítása és a hústermelés növelése áll. Az állatgondozók szocialista kötelezettséget vállaltak, hogy ezer tehenük átlagos évi, egyedenkénti tejhasznosságát tíz literrel javítják, s ezzel tízezer liter tejet termelnek terven felül. A marhahústermelési feladatokat öt tonnával ígérik túlteljesíteni. Kilátásba helyezték a sertéshústermelési feladat tíz tonnával történő túlszárnyalását is. Felajánlották továbbá, hogy az állatokról való gondoskodás javításával, az utódnevelés színvonalasabbá tételével növelik a száz tehéntől elválasztott borjak, illetve a kocánkénti malacszaporulati átlagot. Konkrétan: tíz borjút és száz malacot szeretnének elválasztani terven felül. Baromfihúsból tíz tonnányit akarnak adni tizenkéthavi többtermelésből. így az állatgondozók felajánlása 445 ezer korona értékűre kerekedett. A melléküzemági termelés dolgozói sem nézik tétlenül társaik szorgoskodását. Az építő csoport tagjai például megígérték, hogy június végéig, — tehát a tervezett határidőnél három hónappal korábban — befejezik a bohatái hatszáz férőhelyes tehénfarm építését. Idejében megkezdik a hurbanovoi tehénfarm építési munkálatait is, hogy az év végéig a tervezettnél legalább százezer koronával nagyobb értékű munkát végezhessenek rajta. A takarmányszárító átadását két hónappal szeretnék előbbre hozni, hogy április derekán már kezdetét vehesse a lucernaszárltás. Igyekezetük dicséretre méltó, hiszen takarmányiparunknak és gazdasági állatainknak különösen nagy szükségük van a kiváló minőségű lucernalisztre. A gépesítési ágazat dolgozóinak kötelezettségvállalása is igényességről, a feladatokhoz való pozitív hozzáállásról tanúskodik. Felajánlásuk így hangzik: a tervezőit üzemanyag-fogyasztási költséget fél százalékkal, vagyis 13 500 koronával csökkentjük, a pótalkatrészek felhasználása terén pedig 11 200 korona megtakarítást érünk el. A gépjavítók ezen kívül megígérték: minden javítást jól és főleg időben elvégeznek, hogy a gépek percekig se tétlenkedjenek a csúcsmunkák idején hibásodás végett a gépszínben vagy a mezőn. A hurbanovoi Győzelmes Február Efsz tagjai nem feledkeznek meg a munka- és életkörnyezet javításáról, a gazdasági épületek környékének rendezéséről, csinosításáról sem. Sőtl Felajánlották, hogy tevékenyen bekapcsolódnak a városszépítési- és fejlesztési elképzelések megvalósításába, a választási program feladatainak teljesítésébe is. Reméljük, adott szavukat megtartják! Kádek Gábor ШЯШШШЛ