Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)
Előszó
7 ELŐSZÓ Habent sua fata libelli Már kötetünk címe is kellően eligazít annak tartalmáról, de idézzük magának az összeírás készítőjének sorait egykori szándékáról: „...én, Ibranyi Ferenc, most, in anno Domini 1656, kezdettem leírnom s jó rendben vennem kevés jószágocskámnak s örökségemnek számát, rendit és azoknak qualitasit, kévés jövedelmit, szokásokot, censusokot, contributiójokot, szólgálatjokot és egyéb minéműségeket, hogy az én holtom után édes maradékim annyival könnyebben, jobb úton-módon tudhassák, bírhassák, oltalmazhassák, építhessék és igazgathassák egymás közt akadály nélkül. ” A terjedelmes összeírás tehát egy feltörekvő középnemesi család közszerepet alig játszott tagjának vagyoni helyzetéről, pontosabban fekvő jószágairól, jobbágyairól és azok jövedelméről, szolgáltatásairól nyújt sok szempontból átfogó képet. Ibrányi Ferencnek a birtokok megőrzésére és gyarapítására tett erőfeszítései sikeresek voltak, sőt megalapozták a család későbbi vagyoni-gazdasági helyzetét, amely a XIX. századra már olyan széles körben ismert volt, hogy az urbárium szerzőjének egyik kései utódát Jókai „magyar nábob”-jának lehetséges ihletőjeként tartják számon.1 Ibrányi Ferencnek a XVII. század közepén Felső-Magyarország hét vármegyéjében, mintegy hetven faluban és pusztán elszórva feküdtek birtokai. Forrásunk tehát mind a korszak, mind a földrajzi elhelyezkedés, mind pedig a birtokos család társadalmi helyzete szempontjából kivételes jelentőségű, hiszen a XVIII. századi viszonyokra és a főúri nagybirtokokra vonatkozó, aránylag széles körű ismereteink mellett most korábbi időszakról és köznemesi birtokállományról kaphatunk elég részletes képet. Hogy minderre negyedfélszáz esztendő távlatából lehetőségünk nyílik, ahhoz szerencsés véletlenek sorozatára volt szükség. Ha meggondoljuk kora újkori forrásaink tömeges pusztulását, már önmagában az összeírás fennmaradását is csodának kell tartanunk; s hogy sem a kézirat értékét, sem pedig pusztulásának lehetőségét nem túlozzuk el, azt sorsának rövid ismertetésével igazolhatjuk, újabb bizonyságát adva a mottóul választott szállóige mély igazságtartalmának is. Az Ibrányi család levéltárában2 található pergamenkötésű összeírás tartalmáról a kötéstábla belső oldalán egy múlt század eleji rövid feljegyzés is tudósít: „1656. Ibrányi Ferencz conscriptiója összes jószágairól és jobbágyairól. (Tartalma hiányzik.)” Ameny- nyire lényegretörő és tárgyszerű maga a cím, annyira furcsa a hiányzó tartalomra utaló zárójeles megjegyzés, hiszen a megbámult kötéstáblák között, ha jórészt lapjaira hullott állapotban is, de hiánytalanul megtalálható a terjedelmes összeírás. Némi vizsgálódás után azonban megállapíthatjuk, hogy ez nem volt mindig így, s a levéltári utalások nyomán szépen kirajzolódik a kötet sorsa: Az imént idézett címszerű tartalommeghatározás 1 Lásd erről legújabban: Nagy F., 1993. 2 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) P 317. Ibrányi család levéltára. Évrendezett iratok. (4. cs.)
