„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)
Csurgai Horváth József: Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott - A forradalom utóélete, megtorlás és a proletárdiktatúra konszolidációja
Háziipari Szövetkezetnél dolgozott, mint könyvelő. A kisgazdapárt orientált „politikus" október 27-én kapcsolódott be a forradalom eseményeibe. A kisgazdapárt delegáltjaként részt vett a november elején tartott pártközi értekezleten. A városi intézőbizottság tagja lett Új Fehérvár 1956. október 31.1 évfolyam 4. szám. Új Fehérvár 1956. október 31. I. évfolyam 5. szám. Fekete István tevékenységére vonatkozóan lásd Független Székesfehérvár 1992. november 8. o. Fekete István az MDP vezetőinek utasítására vett részt a nemzeti bizottság munkájában. A koalíció éveiben a Szociáldemokrata Párt székesfehérvári szervezetének volt vezetőségi tagja, majd titkára. Az SZDP és az MKP egyesülése előtt kizárták az SZDP-ből. A későbbiek során internálták, rehabilitálásával 1956 nyarán foglalkozott az MDP megyei pártbizottsága. 1957 márciusában alapító tagja volt a munkásőrség helyi szervezetének, 1964-ben idős korára való tekintettel nyugdíjazták. 1957. február 19-én a városi tanács ipar-műszaki osztályának vezetőjévé nevezték ki. Azt az állítást, miszerint pártfeladat volt számára a nemzeti bizottságban és a nemzeti bizottság városi intézőbizottságában való részvétele más források is megerősítik. Lásd: Tetteikben élnek. Székesfehérvár 1984. 151-152. o. Mikó Litván 1893- szeptember 6-án született Székesfehérváron. Az 1945. évi nemzetgyűlési választásokon pártja listáján szerepelt. Polgármesterhelyettesi tisztéről 1948. február 28-án mondott le, lemondását azonban visszavonta, de a törvényhatósági bizottság elutasította a lemondás visszavonását és a végelbánási kérelmet. Feljegyzés az 1956. október 23-a és november 4-e között lezajlott eseményekről. Ónodi István személyes közlése. Kisberk Imre nem tért vissza száműzetéséből Székesfehérvárra. Kisberk Imrét 1951-ben szentelték püspökké és kapott segédpüspöki kinevezést. Tisztét azonban nem foglalhatta el, a dunabogdányi plébánián teljesített szolgálatot 1956-ig. Sulyok Ignác: A katolikus egyház újjászervezése. Fehérvári Almanach 1996. 52. o. Röper Magdolnát az újság főszerkesztője küldte Győrbe, hogy beszámolót és riportot készítsen az Új Fehérvárnak. FMB. B. 331/1957. sz. Dosztál Béla személyes közlése. FMÜ. BÜL. 210/1957. sz. A nemzeti tanácsok (nemzeti bizottságok) azonban nem csatlakoztak a Dunántúli Nemzeti Tanácshoz, új régióra kiterjedő szervezeteket hoztak létre. Az Észak- és Kelet-magyarországi Nemzeti Tanács november 2-án alakult meg, Borsod, Nógrád és Szolnok megyék részvételével. A Dunántúli Nemzeti Tanács megalakulásáról és követeléseiről megjelent röplapot közli: a Győr-Sopron megyeiek emlékeznek az 1956-os forradalomra című kiadvány függeléke.