„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)

Csurgai Horváth József: Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott - A forradalom utóélete, megtorlás és a proletárdiktatúra konszolidációja

80 Feljegyzés az 1956. október 23-a és november 4-e között lezajlott eseményekről. A bánya október 24-én alakult munkástanácsának elnöke. Új Fehérvár 1956. november 1. 1. o. 82 Szabad Lajos 1916-ban született Székesfehérváron, 1940-ben fejezte be a Pázmány Péter Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán felsőfokú tanulmányait. Egyetemi ta­nulmányai alatt foglalkozott újságírással is, elsősorban a Fejérmegyei Naplóban jelentek meg írásai. Elbeszélései, amelyek az 1930-as években különböző folyóiratokban jelentek meg, de 1995-ben Embertársaink címmel külön kötetben is megjelentek. (Sorozatszer­kesztő Radnóti B. Adina Kronosz könyvek 1.) Kiss József személyes közlése. 83 Az értekezleten Nagy Imre, Tildy Zoltán, Maiéter Pál, Münnich Ferenc és Kádár János tájékoztatta a kormány álláspontjáról a küldöttségeket. 84 Kiss József személyes közlése. A küldöttség tagjai személygépkocsival utaztak, a vonat­közlekedés akadozott, szinte teljesen megbénult. FMÜ. BÜL. TÜK. 07/1957. sz. 85 Ónodi István személyes közlése. 86 Politikatörténeti Intézet 290. f. 29- ő. e., Ónodi István személyes közlése. 87 A sárbogárdi pártbizottságot október 24-én fegyverezték lel és látták el lőszerrel. A járási székhelyen a Gépkocsivezető Kiképző Iskola biztosította a közrendet. Őrséget adtak a pártbizottság védelmére és katonákkal (20 fővel) erősítették meg a rendőrséget. Október 25-én egy századot Sztálinvárosba vezényeltek, a légvédelmi tüzérek segítségére. Az egység az ottani fegyveres harcok beszüntetését követően október 30-án tért vissza állomáshelyére. Fejér Megyei Levéltár F-XXIII. 3- Fejér Megyei Tanács VB elnökének bizalmas iratai. Jelentés a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Titkárságának a Fejér megyei ellenforra­dalmi eseményekről 1957. április 16. 0014/1957. sz. A termelőszövetkezeti csoportok feloszlása azonban nem szorítkozott a forradalom nap­jaira, 1956 decemberéig folyamatosnak tekinthető a csoportok feloszlása, a megmaradt csoportok esetében is a tagság egy része kilépett. 1957 elején megindult tsz-szervezés eredményeként február közepére mintegy 48 tsz alakult újjá, ennek eredményeként számuk összesen 96-ra emelkedett. 88 Poltitikatörténeti Intézet. 290. f. 29. ő. e. 89 Poltitikatörténeti Intézet. 290. f. 29- ő. e., Kivonat a Fejér megyei Nemzeti Bizottság Intézőbizottságának feljegyzéseiből. 90 FMB. B. 94/1958., Politikatörténeti Intézet 290. f. 29. ő. e., Új Fehérvár 1956. november 2. 1. 0. Hortoványi Jenő kisgazdapárt orientált politikus volt, 1945-ben lépett be az FKGP-be. Szabó György személyes közlése. 91 E körülmény kétségtelenül kedvezően hatott volna a restaurációs politikai törekvések szempontjából. Az intézőbizottság tagjai azonban Dosztál Béla javaslatára nem vállalkoz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom