Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-10-07 / 41. szám
jegyzők, pénztárnok és körlelkészek újból megválasztása. A közgyűlésnek ünnepélyes szint kölcsönzött a távozó főesperes búcsúja és az újnak beiktatása. Földváry M. meleg szavakban mondott köszönetet Lángnak ismert buzgalmáért és közhasznú működéseért s egyszersmind lelkesen üdvözölte az uj főespere.st. Török József emelkedett szellemű, jól átgondolt programmbeszéddel foglata el új állását, a közgyűlés helyeslő nyilatkozatai között fejtegetve azon feladatokat, melyek rá és az esperességre várakoznak. — Szívesen üdvözöljük a lelkes papot nagyfontosságú új állásában ! * Á budapesti ág. evang. esperesség közgyűlése, mint a beküldött jegyzőkönyvből látjuk, szept. 20-án tartatott meg Bachát Dániel esperes és Sárkány József esperesi feltigvelő társelnöklete alatt. Az esperesi jelentés nagy gondossággal és részletesen számolt be a mult egyházigazgatási év eseményeivel és főbb mozzanataival. A budapesti egyház száz, illetőleg ötven éves jubileumát, az idei »Valláserkölcsi felolvasások« ügyét, a »Prot. irodalmi Társasága megalakulását, Szeberényi püspök egyházlátogatását, a Luther-társaság működését röviden vázolva, körülményesebben ismerteti a helyi egyházi intézetek helyzetét. Az esperességi gyámintézet bevétele 539 frt 74 kr, kiadása 480 frt 64 kr. A női gyámintézet 398 frtot gyűjtött. Á magyar német egyház nyugdíjintézetének tőkéje 68,530 forint 90 kr, szaporodása 3629 frt 89 kr, segélyezett 6 nyugdíjast 1061 frttal. A »Tábitha« nő-egylet bevett 2695? frt 39 krt, kiadott 2293 frt 55 krt; alapítványokra Tisza Kálmánné 500 forintot gyűjtött. A budai »Mária Dorottya« egyesület bevétele 363 forint 11 kr, kiadása 330 frt 11 kr, mely szegény családok segélyezésére fordíttatott. Az egyházak ez évben is jelentékeny községi segélyt élveztek a fővárostól: a magyar-német egyház egyházi célokra 2100, iskolákra 3000, hitoktatásra 4000 frtot; a szláv egyház kultuszi és iskolai célokra '2000 frt rendes, templomjavításra 5000 frt rendkívüli segélyt; a budai egyház kultuszra 1000, hitoktatásra 1000 frt rendes és iskolai célra 800 frt rendkívüli segélyt, és így a budapesti ev. egyházak 17 ezer lélekre összesen 13,100 frt rendes és 5800 frt rendkívüli segélyt kaptak a fővárostól. Alapítványok és adományozások is szépen kerültek a lefolyt évben. Néhai Schneider József és neje az iskolákra 1000 a Luther-alapra 3000, a német egyházra 2000, a szláv templomra 1000, a templom-alapra 1000 és az Országos protestáns árvaházra 10,000 frtot hagyományozott. Dr. Králik Lajos iskolai felügyelő a gymnasiumi igazgató díjazására 1500 forintos alapítványt tett. A templom-építési alapra eddigelé 96,498 frt Íratott alá. Élet és áldásos működés jelei ezek, melyekre megelégedéssel tekinthet minden prot. ember! * A tolnai egyházmegye rendkívüli közgyűlése szept. 25-ikén tartatott meg Kölesden Csekey István esperes és Szilassy Aladár gondnok társelnöklete alatt. Az érdeklődés nem igen volt nagy, több lelkész és tanácsbiró hiányzott, úgy hogy consistoriumot sem lehetett tartani, pedig tárgya is lett volna. A közgyűlés fontosabb tárgyait a konventtől és egyházkerülettől át tett ügyek képezték. A lelkészi nyugdíj- és gyámintézetre vonatkozólag az egyházmegye elfogadja a konventi tervezetet, de a dunamelléki egyházkerületi bizottságnak több lényeges módosításával. Á nyugdíjintézet akként létesítessék, hogy mikor a lelkész munkaképtelenné válik, felmentetik minden hivatalos kötelesség-teljesítés alól, azonban lelkészi lakhelyén és fizetésében meghagyatik, az egyházi felsőség által mellé rendelt helyettes lelkész díjazásának levonásával. A nyugdíjintézetbe való belépést a jelenleg alkalmazottakra nézve fakultative, a jövőben alkalmazandó hivatalnokokra kötelezőleg kívánja kimondatni. Tagjai lehetnek nemcsak a gyakorló lelkészek, hanem a lelkész jellegű tanárok is; egyszersmind kiterjeszteni kívánja az intézet gyámolító jótékonyságát a munkaképtelenné vált segédlelkészekre nézve is. Az intézet fenntartásához való járulást némelyek a gyülekezetekre is ki akarták terjeszteni, de ez indítványt a többség nem fogadta el. — A közalapi kölcsöntervezet kérdésében szintén az egyházkerület álláspontjára helyezkedett a traktus, tehát mellőzendőnek tartja az egyházkerületnek saját vagyonával követelt jótállását, mert ez kétszeres bélyegköltséget okozna; sőt egy lépéssel tovább menve, a konventi tervezet azon pontját is félreteendőnek nyilvánítá, mely tíz vagyonosabb egyháztag készfizető kezességét követeli a kölcsönösszeg és kamatja pontos fizetéseért, elég biztosítékot látván magában a kölcsönkérő egyházban, mint morális testületben. — A tőkés segélyezés kérdésében a Szász D.-féle indítványt fogadta el az egyházmegye és mellőzendőnek nyilvánította az eredeti indítvány Fejes-féle módosítását. A kérdés praktikumára nézve pedig elhatározta, hogy miután a traktus tőkéi 5°/0 -náI több kamatra vannak elhelyezve, a konventnek ily elhelyezésre pénzt egyelőre nem fog rendelkezésére bocsátani. — Az Ínséges egyházak összeírása és fölsegélési módozataik kijelölésére nézve a trak tUS i\ övetkező megállapodásra jutott. ínséges egyházak : N.-Pal, Dunaföldvár, Alap-Szentivány M.-Hidasd, Medina, Bonyhád. Nagy-Pal részére hivatalnok változás esetén a lelkészi és tanítói állomás egyesítendő s ez uton az egyház élhető állapotba jut. Alap-Szentiványra a cecei lelkész felügye'ete alatt tanító-káplánság szervezendő, erre van a leány-egyháznak 350 frtja, kell még 250 frt, mi célra a konventtől évi 250 frt segély tehát 5000 frt tőke szükségeltetnék. Dunaföldvár exponált fontos hely, segélyezendő volna konventileg év 200 frttal, (4000 frt tőkével.) Magyar-Hidasd és Rác-Hidasd egyházmegyeileg felhivattak az egyesülésre s annak megtörténte után évi 200 frt (4000 frt) konventi segélyre ajánltattak. Medina a környékbeli szórványokvallásoktatásacéljából egyházkerületi segélyre ajánltatott. Bonyhád önálló adminisztraturát kér, mit a traktus pártolólag terjesztett fel a kerületi gyűlésre. — A családkönyvek vezetése ügyében némi vita után az lőn a megállapodás, hogy csakis a fakultatív behozatal mondassék ki, tehát a lelkészek tetszésére bizassék azok vezetése. — A kerületi aránylagos költségvetés szempontjából újabb statisztikai adatok beküldése kívántatván, a traktus az egyetemes névtárnak csak nemrégiben megállapított adatait kívánja kivetési alapul felvétetni. — Végül fontos tárgya volt még a közgyűlésnek a tanácskozási és ügyrend szabályzat megállapítása, mihez az egyházkerületi új szabályzat szolgált alapul. A többi ügyek csekélyebb fontosságú, helyi ügyek voltak. * Tanító jubileum. Szeptember 24-én a domonyi ágostai hitvallású egyház ünnepet, Micsinay Pál tanítójának 25 éves tanítóskodása ünnepét ülte. Az örömünnep azért birt jelentőséggel, mivel egyúttal az egyház kebelében történt magyarosodás diadala mutattatott be a közel- és távolból egybesereglettek részvétele mellett az egek urának. Az esperesség sok derék lelkészén és a helyi felügyelőségen kívül jelen volt Pestmegye királyi tanfelügyelője, a kerület országos képviselője s a magyarosodásnak* sok más lelkes barátja. Az ünnepély a templomban folyt le. Gyönyörű magyar énekkel kezdődött, mit a gyülekezet és annak buzgó ifjúsága vallásos melegséggel mondott orgona mellett. Majd zamatos magyar egyházi beszéd hangzott a szószékről, a hely-