Pest Megyei Hírlap, 1991. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-07 / 5. szám
2 — 1991. JANUÁR 7., HÉTFŐ mr MK. 11 i ] A kbsvári ülésszak Budapesten KGST helyett új szervezetet „Kern kötöm meg tábornokaim kezét" George Bush amerikai elnök kijelentette a Sky televíziónak adott, vasárnap reggel közvetített nyilatkozatában, hogy ha Szaddam Husszein iraki elnök kivonja csapatait Kuvaitiról, akkor „nem lesz ellene azonnal semmiféle katonai akció”. De, mondta az amerikai elnök, „elfogadhatatlan a visszatérés a status quóhoz Irak kivonulása után: gondoskodni kell arról, hogy elejét vegyük az iraki agreszszió megismétlésének”. Brit lapértesülések szerint ■James Baker amerikai külügyminiszter műholdas felvételeket mutat meg szerdán Géniben Tárik Aziz iraki külügyminiszternek, amelyekből kiderül, hogy az amerikai felderítés még Szaddam Husszein elnök mozgását is figyelemmel tudja kísérni. Ebből az iraki vezetőnek meg kell értenie, hogy helyzete reménytelen, vélekednek amerikai kormánykörökben a The Sunday Times című londoni lap szerint. Szaddam Husszein iraki elnök rendíthetetlenséget mutatott vasárnap a nyilvánosság előtt, miközben francia diplomáciai források szerint kompromiszszumkészségre tett óvatos utalást az előző napon a színfalak mögött. Az iraki fegyveres erők napján harcias beszédet mondott a bagdadi tv-ben és rádióban. Hangoztatta: Irak felkészült a háborúra, példátlan mértékű erőforrásokat összpontosított. Szaddam Husszein biztos győzelemmel kecsegtette népét, még ha — mint mondta — elhúzódó lesz is háború, és sok áldozattal is jár. Kijelentette, hogy Kuvait kérdésében nem lehet kómp-A KGST végrehajtó bizottsága szombaton befejezett moszkvai ülésén elfogadta egy teljesen új nemzetközi gazdasági együttműködési szervezet alapokmányának tervezetét. A dokumentumot a KGST február 27—28-án Budapesten tartandó ülésszakán vitatják meg a tagállamok kormányfői. Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, Magyarország állandó KGST-képviselője, aki egyben a moszkvai ülés elnöki tisztét is betöltötte, szombati moszkvai sajtóértekezletén egyebek között kifejtette: a KGST már régóta nem tudott választ adni sem a nemzetközi politikai és gazdasági realitásokra, sem pedig a tagországok belső átalakulására. Külön hangsúlyozta, hogy a KGST-t nem átalakítják, hanem egy teljesen új kormányközi szervezetet hoznak létre. Irak része, és az is kell, hogy maradjon. Ügy állította be a dolgokat, hogy a háború, ha kitör, nem Kuvaitért folyik, hanem az Izrael által megszállt arab Palesztináért és a Golan-fennsíkért. Érvelése arra összpontosult, hogy a bagdadi vezetést az összarab ügy védnökeként tüntesse fel. Az előző napon francia diplomáciai források szerint azt mondta a franica nemzetgyűlés külügyi bizottsága elnökének, hogy „hajlandó bizonyos áldozatokra, ha az Egyesült Államok is engedményt tesz”. Ha az értesülés hiteles, ez azt jelentheti, hogy az iraki államfő a nyilvánosság előtt fenntartja ugyan a harcias hangnemet, de a kulisszák mögött kompromisszumot keres. %• Lényegesnek tartotta hozzátenni, hogy az új szervezet ugyanakkor a KGST jogutódjának tekinti magát. A mostani vb-ülés fontos eredményeként említette Kádár Béla, hogy a korábbi szokásokkal ellentétben ezúttal nem hagynak nyitott kérdéseket a kormányfői tanácskozásra, az alapokmány tervezetét valamennyi tagország képviselője elfogadta. .A KGST és az új szervezet között alapvető különbségeket érintve a magyar miniszter elmondta: a megalakítandó szervezet modelljében, koncepciójában és működési technikájában is különbözni fog a KGST-tői. A KGST, amely. lényegében a Jalta utáni realitások hordozója volt, a központilag irányított, adminisztratív gazdaságirányítási modellt képezte le nemzetközi szinten. Az új szervezetben azonban már a nemzetközi kereskedelem szabályai, a piaci elvek fognak érvényesülni. Megváltozik az alapkoncepció is; amíg a KGST a befelé forduló, protekcionista gazdaságfejlesztés stratégiáját követte, addig az új teljes mértékben szeretné kiaknázni o nemzetközi integrációból, a szakosodásból adódó előnyöket. Az új szervezet működésében nem a tervkoordinációra fog építeni, hanem a tagországok közötti tájékoztatásra. A kormányfők februári budapesti találkozójára a vb dönti»* érteimében meghívják a KGST-vel szorosan együttműködő Jugoszlávia és az NDK jogutódjaként Németország képviselőit is. Albánia meghívásáról egyelőre nem határoztak. Az új szervezi elnevezéséről a budapesti ülésen döntenek. Kádár Béla magyar újságíróknak elmondta, hogy az NDK kiválása után Magyarország a KGST költségeinek 9,9 százalékát fedezi. Közölte azt is, hogy a magyar kormány a közösen elfogadott aránynál nagyobb mértékben fogja leépíteni KGST-képviselete létszámát. Az új szervezet megalakításának szükségességéről szólva a miniszter úgy nyilatkozott, hogy ebben már csak „piacgazdasági érettségünknél” fogva is érdekeltek vagyunk. Nem elhanyagolható körülményként említette, hogy egy ilyen szervezet, az együttműködés fenntartása a térség stabilitását is erősíti. Walesa állampolgári bizottsága Aggcdelmek ez új kormány miatt Sz. Husszein biztos győzelmet ígér Keresik a kompromisszumot romisszum, az törtenelmileg A BSIP felelőssége a válságért A megfojtott demokráda A pártot felelősség terheli Bulgária külpolitikai kapcsolatainak egyoldalúságáért, amely elszigetelte az országot a világgazdaságtól és a tudományos-műszaki haladástól — egyebek között ezt tartalmazza az a tervezet, amelyet a Bolgár Szocialista Párt szakértői készítettek arról, milyen felelősség terheli a múlt év áprilisáig kommunistának nevezett pártot az ország válságáért. A párt politikai felelősségéről készített elemzést politikai nyilatkozatnak éa nem konkrét tudományos elemzések összesítésének tekintik. A párt álláspontja szerint az okok összességének feltárása a szakértőkre és a történelemtudományra vár. A tervezetben foglaltakat olyan állásfoglalásnak szánják, mint amilyet legutolsó kongresszusán fogadott el Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Lengyel Egyesült Munkáspárt. A párt politikai felelősségéről készített tervezet egyik összeállítója a Duma című bolgár szocialista napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy elsősorban a gazdaságpolitikáért terheli felelősség a BSZP-t, illetve elődjét. Nem azért, mert kiutat keresett a háború utáni Bulgária elmaradottságának felszámolásához, hanem azért, mert ezt ideológiai előítéletekkel, politikai türelmetlenséggel és kiegyensúlyozatlan internacionalista elkötelezettséggel tette. A nyilatkozó szerint a párton belül kialakult viszonyok összessége arra vezethető viszsza, hogy a BKP bolsevista (lenini) párt volt. Felelős azért, hogy felépítése lehetővé tette: vezetői kisajátítsák a jogot gyakorlatilag minden párt- és állami kérdés eldöntésére. — A mindenáron való egység erőszakolása megfojtotta a demokráciát, a vezetők kezében óriási hatalmat biz-Heves viták színtere volt vasárnap a Lech Walesa személye mellett működő állampolgári bizottság ülése. Az államfő nem jelent meg a tanácskozáson. csupán levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben a bizottság működési formájának megváltoztatását és egy ünnepi ülés összehívását javasolta, amelyen személyesen is részt venne. A levelet a résztvevők egy része úgy értelmezte, hogy az a bizottság megszüntetését javasolja. Az immár 201 fős tanácsadótestület nagy része ellenezte a bizottság felszámolását, mások pedig elkerülhetetlennek minősítették, mondván, hogy helyét átveszi a köztársasági elnök mellett működő politikai tanács. Több felszólaló támadta e tanács létrehozását. Mások az új kormány összetételével kapcsolatos aggodalmaiknak adtak hangot. Andrzej Tymowski a választóknak tett ígéretekkel ellentétesnek minősítette Leszek Balcerowicz miniszterelnök-helyettes pénzügyminiszter átvételét az új vezetésbe, akinek gazdaságpolitikája „Tadeusz Mazowiecki katasztrófájának egyik fő oka volt”. f Külföldi eseményék ~ egy m$Ktüafhaia Margaret Thatcher, a novemberben lemondott volt brit kormányfő elfogadta az európai egységtörekvéseket ellenző konzervatív parlamenti képviselők csoportjának elnöki tisztét. A Szverdlovszkban fehér pravoszláv kereszt jelöli ideiglenesen azt a nevezetes helyet, ahol 1918. július 17-én végeztek Miklóssal, minden oroszok cárjával. A A jelenleg Irakban tartózkodó kubai szakértőket nem költöztetik haza, egyelőre folytatják, munkájukat a január 15-i határidő közeledtével is. A A japán mezőgazdasági minisztérium a japán-kelet-európai élelmiszeripari vegyes vállalatok előmozdítására szakértőket indít Magyarországra, Lengyelországba, Bulgáriába és Csehszlovákiába. A A Szomáliával szomszédos Kenyában cáfolták, hogy Sziad Barré Szomáliái elnök Nairobiba menekült volna. A Csien Csi-Csen kínai külügyminiszter szombaton Etópiát, Ugandát, Tanzániát és Kenyát érintő afrikai körútra indult. A A Jan Krzysztof Bielecki lengyel miniszterelnök által előterjesztett kormányprogram azt mutatja: az új lengyel vezetés a fontolva haladás híve. Megváltozott lakáshitel-feltételek Hiába variálunk A lakásépítésre, -vásárlásra és egyéb építési munkákra Icamatmentesen. vagy évi 3,5 százalékot meg nem haladó kamatozással az 1938. december 31-e előtt hatályban volt jogszabályok alapján nyújtott kölcsönök kamatának mértéke az Országgyűlés 1990. december 30-án hozott törvénye alapján 1991. január 1-jétől megváltozott, rögzíti a PM közleménye. Az adósoknak választási lehetőségük van. Az első változat szerint o kamat a teljes, még fennálló tartozás után évi 15 százalékra növekszik. A kamat mértékét az Országgyűlés később változtathatja. A másik lehetőség szerint az 1991. január 1-jén fennálló — nem fizetési késedelemből eredő — tőketartozás felét az állam elengedi, és á fennmaradó rész után a lakáscélú bankkölcsönök mindenkori kamatát kell megfizetni. Bármelyik lehetőség mellett dönt az adós, 1991-ben egységesen 1500 forinttal emelkedik a törlesztés korábban meghatározott havi összege. Aki több szerződést kötött, annak havi többletterhe annyiszor 1500 forint, ahányféle kölcsöntartozása állt fenn 1991. január 1-jén. Amennyiben a havi 1500 forintos többletfizetés kevesebb, mint amennyi az új kamat szerint fizetendő volna, a különbözetet a költségvetés állja az adós helyett. Ha viszont az adósnak kevesebbet kellene fizetnie, akkor a javára mutatkozó különbözettél a tartozás csökken, a viszszafizetés ideje gyorsul. Ha a tartozást az adós az év folyamán teljes egészében kiegyenlíti, a havi 1500 forint összegű többlettörlesztési kötelezettségé addig tart, ahány befejezett hónapon keresztül a tartozás fennáll. Az évi 3,5 százaléknál magasabb, nem változó kamatozású kölcsön feltételei csak 1992. január 1-jétől változnak. Ekkor is lesz választási lehetőség: az első változat évi 15 százalékban rögzíti á kamatot, a máink változat szerint pedig az állam elengedi a tartozás harmadát, ha a fennmar,adó összegre az adós piaci kamatot fizet. A kölcsönszerződések változásáról és az ügyfelek teendőiről a pénzintézetek az érdekelteket írásban értesítik. A levél kézhezvételét követő harminc napon belül kell .válaszolni arra, hogy az adós a törlesztés melyik variációját választja. A döntést a későbbiekben nem lehet módosítani. Aki a határidőn belül nem tesz nyilatkozatot, annak az A takarmányt is jobban hasznosítják Megnőtt az érdeklődés a magyar állattenyésztési lehetőségek iránt külföldön: immár három sertéstenyésztési rendszer működik vegyes vállalatként az országban. A Földművelésügyi Minisztérium szakemberei szerint az osztrák, belga és holland eredetű tenyészállatokkal bővítik a vágóállatok választékát, ez lehetővé teszi, hogy a feldolgozóüzemekben az igényeknek jobban tnegfelelő termékeket készíthessenek. A kitűnő képességű külföldi hibridek várhatóan csökkentik a hazai sertéshús zsírtartalmát, és kívánatossá teszik magukat a tenyésztők számára is, lévén, hogy jobban hasznosítják a takarmányt. 1991-ben a tiszta vérű tenyészetek fölfrissítésére 150— 200 nagy értékű tenyészállatot is behoznak külföldről. A három külföldi hibrid versenytársa lesz az ugyancsak három hazai nemesítésül sertéshibridnek. A Pápai Húskombinát osztrák vállalattal állapodott meg a tenyészállatok átvételéről; ö-hyb-elnevezéssel tenyésztik a mindenekelőtt a sonkagyártásnál felhasznált „alapanyagot” adó állományt. Holland részvétellel a magyar ISV-vállalat kötelékében „Hypor” néven tartják az ugyancsak magas tenyészértékű állományt. Legújabban belga tenyészállatok érkeztek. A Seghers cég kötött szerződést a Húsipari Hizlaló Vállalattal, amelynek kenyérmezei telepén máris 500 tenyészállatot tartanak. Utódaikkal a kistermelőket is ellátják. A tenyészállatimportból a hazai tenyészetek törzstelepeít frissítik fel. évi 15 százalékos kamatot kell fizetnie. Fontos tudni, hogy a változások életbelépésével — azaz január 1-jétől — megszűnt az a lehetőség, hogy a teljes tartozás visszafizetésekor 25 százalékot elenged az állam. Azok a családok, amelyek szociális helyzetük miatt nem képesek a felemelt kamat megfizetésére, a helyi önkormányzattól kérhetnek támogatást. Az önkormányzatok e célra 2 milliárd forintot — állandó lakosonként 200 forintot — kaptak az ez évi költségvetésben. A megemelt kamatot nem kell fizetniük azoknak, akik volt állami tulajdonú ingatlant részletfizetési kedvezménnyel vásároltak, s azoknak sem, akik a munkáltatótól 'és a helyi tanácsoktól kamatmentes kölcsönt kaptak, továbbá nem terheli a magasabb kamat a változó kamatozású lakáscélú kölcsönöket. Az OTP arról tájékoztatja az ügyfeleket, hogy a postán kiküldött pénzintézeti felhívás kézhezvétele előtt is, körülbelül január közepétől, nyilatkozatot tehetnek a takarékpénztári fiókoknál arról, hogy a hitel-visszafizetésnek melyik változatát választják. A nyilatkozattételhez az adatok pontos rögzítése érdekében az 1990. szeptember 30-án fennállt tartozásokról készült egyenlegértesítőt kell bemutatni. Akinek több szerződés alapján van hiteltartozása, választási lehetősége szerződésenként fennáll. Aki tartozását rendezni szeretné, annak az egvenlegértesítőn kívül a kölcsönszerződést és az 1990. október. november, december — esetleg 1991. január — havi befizetést igazoló szelvényt, illetve átutalási betétszámla-kivonatot is magával kell vinnie a kerületi hitelszámla-kezelő fiókhoz, illetve vidéken bármelyik OTP-hez. Az OTP egyúttal közli, hogy a lakáscélú, változó kamatozású kölcsön után 1991 januárjától évi 37 százalékos kamatot számít fel. Rendőrségi nyilatkozat Rend vau az utakon Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőinek nincs érdemi mondanivalója a hétvégi fokozott rendőri szolgálattal kapcsolatban. Semmi olyan esemény nem történt, amiről az ORFK-nak tájékoztatást kellene adnia — mondta Vörösmarty Mihály rendőr ezredes, vezetői ügyeletes az MTI munkatársának érdeklődésére. Vörösmarty Mihály hangsúlyozta, hogy nem jelent különleges szolgálatot a rendőrök hétvégi jelenléte' a fővárosi és a vidéki fő közlekedési csomópontokban és hidaknál. A rendőr ezredes azt is elmondta: a rendőrök olyan parancsot kaptak, amely végrehajtásának célja az októberi taxisblokád megismétlésének, illetve az ahhoz hasonló rendzavarás kialakulásának a határozott megelőzése. Ezzel egyidejűleg ellenőrzik a közlekedési szabályok megtartását, s fokozott figyelmet fordítanak az ellopott és körözött gépjárművek kiszűrésére, vezetőjük elfogására. Vasárnap délutánig nem történt kísérlet a közlekedési utak lezárására. Az ORFK hétfőn közlemértyt ad ki — mondta végezetül az ORFK vezetői ügyeletese. Tehetséges emberekre van szükség Zöld utat a gondolatnak Nagyobb lehetőséget kell teremteni az eddigieknél a tudományos kutatásokban és a műszaki fejlesztésben az alkotó emberek számára. Az ország ugyanis csak akkor képes kilábalni jelenlegi válsághelyzetéből, ha a kreatív reálértelmiségiek kiemelkedhetnek ,környezetükből — hangsúlyozta Pungor Ernő akadémikus, tárca nélküli miniszter a műszaki fejlesztés kilátásairól szólva. Az OMFB elnöke kiemelte: hazánkban mindenekelőtt az energetika, a környezetvédelem, a mezőgazdasági tevékenység, az egészségügy, valamint a közlekedés fejlesztésére megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. Ahhoz pedig, hogy a fejlesztési célok megvalósulhassanak, elengedhetetlenül szükséges megváltoztatni a jelenlegi képzési rendszert mind az alsó- és közép-, mind a felsőfokú oktatásban. Ez utóbbi területen nem „szakiskolákat” kell működtetni, hanem az egyetemeken az innovativ, önálló gondolkodásra való oktatást szükséges előtérbe helyezni. Hazánkban ugyanis a nemzetközi összehasonlításokat alapul véve — mutatott rá Pungor Ernő — igen jó a tudományos teljesítmények, és az innoválható gondolatok aránya — ezekből akár csúcstechnológiai eredmények is születhetnek —, s ezt vétek lenne nem kihasználni. Ehhez azonban a tudományos kutatásban és a műszaki fejlesztésben az alkotó embert kell az előtérbe helyezni. Az alkotótevékenységet pedig a mostaninál hatványozottan jobban szükséges elismerni mind anyagilag, mind erkölcsileg, s ehhez a munkafeltételeket is meg kell teremteni. A célok megvalósítása érdekében az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elsősorban pályázataival kíván segítséget nyújtani. Azaz nem kívánja támogatni „a tudományos eredménytelenséget”. Azokat az innováiható gondolatokat viszont fokozottan kívánja előnyben részesíteni, amelyek a gyakorlatban is hasznot hozhatnak a nemzetgazdaságnak. Iositott, fő kritériummá vált i vezér iránti hűség. A pártot felelősség terheli azért is, hogy a pártelit létrehozhatta a privilégiumok rendszerét, olyan szisztémát, amelyben törvények fölöttiként élhetett.