Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A varázslat műhelye (Krúdy-problémák) - Sőtér István: Krúdy és a megállított idő

SŐTÉR ISTVÁN: Krúdy és a megállított idő A könyveknek megvan a sorsuk, az íróknak megvan a végzetük. Krúdy könyveinek sorsa váratlan fordulatokkal szolgál: volt idő, amikor mi, a harmincas évek nemzedékei, kiváltságos keveseknek szánt örömöt találtunk Krúdyban, „írók írójának" hittük, akit alig tart számon a nagyközönség, s akit hosszan várakoztatnak szerkesztőségi előszobákban, hogy kutyanyelvekre írt kézirataival szert tehessen kedvelt kiskocsmáinak költségeire. Élete utolsó éveiben úgy tűnhetett, hogy művei alig jutottak el a közönséghez, holott könyvészeti adatok bizonyítják, hogy némelyik írása még életében két-három kiadást is megért. Krúdy valójában az az író, akinek dühödt tiltakozást kellett volna kiváltania kortársaiból, s ha mindez mégis elmaradt, annak csak az lehet az oka, hogy egy felületes kor elferdült ízlése nem vett róla tudomást. Ahhoz, hogy valami jó elinduljon és érvényesülhessen, kevés jónak a társulása is elég. Az a maroknyi fiatal költő és író, aki a harmincas évek derekán azt hitte, hogy felfedezte és ismerte Krúdyt, valóban világra segítette a Krúdy-divatot. Krúdy feltámadása és terjedő népszerűsége már a felszabadulás után megmutatkozik, és az ötvenes évek első felében az irodalompolitika is kénytelen ezt tudomásul venni. Krúdy művei új kiadásokban jelennek meg, a divat helyet ad a valódi szükségletből fakadó érdeklődésnek, — Krúdy a maga igazi helyére kerül, Kosztolányi és Móricz mellé, és mindezen keveset változtatnak az olyan kritikai spekulációk, melyek egyik értékünkkel a másikat akarják agyonütni. Illyés Gyula még a háború éveiben kelt ki a rögeszmés magyar gyűlölködés ellen, mely nem az irodalmunk sokszólamúságának örül, hanem választásra kényszerít a legszebb szólamok között. A Krúdy-életmű igazi próbái jóval az író halála után kezdődnek. A népszerűvé lett Krúdy sokkal félreértettebbnek látszik, mint az alig ismert. Mert Krúdynak mintha csak a modora, a stilizáltsága, vagy a dekoratív effektusai váltak volna igazán népszerűekké. Vannak olyan túlságosan is jellegzetes egyéniségek, akiket veszélyes utánozni, s akiket nem az ellenfeleik kompromittálnak, hanem a rajongóik. Ilyen volt Krúdy is. Minél inkább utánozták a modorát, minél könnyebben váltották aprópénzre a stilizálási zsenialitását, minél regényesebbé dagasztották a legendáját, annál inkább sokasodtak egykori felfedezőinek kétségei. Tartózkodóan emlegettük már A vörös postakocsi Krúdyját, egyre több rejtett hibáját tartottuk számon, egyre nehezebben öblítettük le a szirupos mellékízt, mely megmaradt némelyik írása után, cinizmusból és tündériségből megteremtett nőalakjaiban nem hittünk többé, s észre kellett ven-