Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Bevezető
Bevezető A mama alakja Déry számos írásában megjelenik. A Tündérjáték az Árpád utcában című életképben - mint tisztes matróna, aki születésnapján boldogan fogadja két rajongó fia köszöntését. A Két emlék című háborús visszaemlékezésében már néhány évvel idősebb, s példamutató lélekjelenlétével fegyverzi le az olvasót - és a nyilas járőrözőket, akik katonaszökevényeket és zsidókat keresnek az ostromlott Budapesten. A Két asszony című novellában ágyhozkötött és magatehetetlen: fiát várja szüntelenül, akit bebörtönöztek. O azonban erről mit sem sejt, mert menye úgy tájékoztatja: fiának filmforgatásra kellett mennie a Mátrába, majd onnan messzi külföldre. Végül a mama emléke csodálatos színekben ragyog fel a nagyívű önéletrajzi regény, az ítélet nincs külön fejezetében - fiatalon, hódítóan, a századforduló csipkés ruhakölteményeiben és malomkő nagyságú kalapjaiban. Igaz, e vallomások nemcsak a szépről szólnak - feltárják a rajongásig szeretett lény és gyermeke közti viszony néhány ellentmondásos mozzanatát is. (Az apa alakja jóval halványabb e kapcsolat árnyékában. Kissé száraz modorú; szikár és pedáns mozdulatai csupán egy-egy utalásban jelennek meg fia alkotásaiban. Ne hallgassuk azonban el: egy elbeszélésében - Békés szőlőhegy 1936-ban - mégis váratlan erővel tör fel az iránta érzett szemérmes és addig nem igen tudatosult érzelem.) Déry művészetének ismerői előtt joggal vetődhet fel a kérdés: vajon mi a magyarázata az anya iránti mély s az átlagot messze felülmúló vonzalomnak. Nem hisszük ugyan, hogy a jelenség egyetlen okra volna visszavezethető. De talán nem tévedünk, ha feltételezzük: e mély tüzű érzelmi kötődés gyökerei az átlagtól eltérő gyerekkorba nyúlnak vissza. A kisfiút betegsége éveken át ágyhoz kötötte: egyfajta üvegházi létben a szokásosnál hosszabb ideig élt közvetlen - szeretettől áthatott - függőségben édesanyjával. A ragaszkodást minden bizonnyal az is elmélyítette, hogy a mama, aki sokoldalú irodalmi műveltséggel rendelkezett, megértéssel fogadta fia művészi ambícióit, amelyek már gyermekkorában jelentkeztek. Ugyanakkor az is ismeretes, hogy félig-meddig értetlenül állt annak féktelen szabadságvágya s a fennálló társadalmi állapotokat igazságtalannak tartó lázadása előtt. Mégis türelemmel viselte el a felnövő különútjait, s utóbb: ezzel kapcsolatos emigrációját és már-már folyamatossá váló külföldi távolléteit a harmincas években. A fentiek ismeretében elképzelhető: milyen örömet jelentett az írói hagyaték kurátorának, amikor a kéziratok feldolgozása során tucatjával bukkantak elő a mamának címzett levelek - s helyenként válaszaik is. Igaz, mindez rendezetlen állapotban volt, s a
