Technikatörténeti szemle 10. (1978)

A MÉRÉS ÉS A MÉRTÉKEK AZ EMBER MŰVELŐDÉSÉBEN című konferencián Budapesten, 1976. április 27–30-án elhangzott előadások II. - Wellmann I.: Népi területmérési módszerek Magyarországon

kalmazkodtak, ellenálló erőt adott nekik egységesítő törekvésekkel szemben, biztosította tartós fennmaradásukat. A falu életében önként értődőén a földmórtékek jutottak legnagyobb jelentőségre. Kisebb területek nagyságának megállapítására, továbbá ha egy földdarab szélessége adva volt — pl. amikor a földközösség keretében egy-egy dülő újra való felosztására került sor —, csak hosszmértókkel: ölszámra vagy helyileg változó hosszúságú rúddal, kötéllel, lánccal mértek. Már az öl is testnagyságtól függő egység volt, de még inkább egyéni adottságok módosító hatása érvényesült, amikor egy földdarab hosszúságát nyíllövósnyi távolsághoz viszonyították, vagy pedig a faluközösség erdős-bokros területen aszerint engedett irtásra való darabot valakinek, hogy a fejszét milyen távolságra tudja eldobni. De a földmértékek egyébként sem voltak egységesek még egy-egy falun belül sem éppen annak következtében, hogy a mórésmódok a mindennapi munka igényeihez, a mezőgazdasági termelés kívánalmaihoz igazodtak. A falvak népe művelési áganként más-más mértékeket alkalmazott, részben olyanokat, melyekben a kiterjedés mennyiségi megjelölése mellett a termelés szempontjából fontos minőségi jellemzők is szóhoz jutottak. Szabálytalan alakú és változatos fekvésű nagyobb területek fölmérése során a mérnöki fölkészültséggel nem rendelkező egyszerű ember gyakorlati ismereteiből szemrevétellel történő fölbecsülésnól többre nem futotta. De adott esetben a parasztok bevallását, hogy mennyi vetésük van, az adóztató felsőség sem tudta másképp, mint lóhátról való megszemlélés útján jól-rosszul ellenőrizni. Fokozott nehézségekkel találták szemben magukat, kik az erdőségek kiterjedését próbálták megállapítani. Ahol a falu népe úgy ítélte meg, hogy a szomszédos erdő még nemzedékeken át el tudja látni tűzi-, szerszám- és épületfával, nem sokat bajlódott területének fölbecslésével. De tölgy- és bükkerdők esetében számolt azok egyik fontos haszonvételével: a makkoltatással, s aszerint értékelte az erdő nagyságát, hogy közepes makktermés esetén hány sertés hizlalható benne. A legelők nagyságának és minőségének is az volt a mutatója, hogy mekkora és milyen összetételű állatállomány tartható el rajtuk s mennyi időn át. Ugyancsak az eltartó kapacitás szolgált mértékegységül, mikor a rétek nagyságát úgy határozták meg, hogy hány szekér szénát teremnek. De részben már a rét esetében is, még inkább azokban a művelési ágakban, hol a természet ajándékainak viszonylag kényelmes elsajátításán túl fokozott szerep jutott az emberi munkának, a megművelésre fordított munka is szolgált egy-egy adott terület mértékéül. így fejezték ki a rét nagyságát abban, hogy hány ember egynapi munkája szükséges lekaszálásához, s a szőlőét abban, hogy hány ember tudja egy nap alatt megkapálni. Itt a mennyiségi mellett ugyancsak kifejezésre jutott a munkával kapcsolatos minőségi összetevő is, hiszen mindkét esetben változott a szóban forgó terület nagysága aszerint, hogy milyen dús s milyen összetételű volt a fűhozam illetőleg mennyire volt kötött ós gyomos a talaj. De kivált a szántóföldre vonatkozólag játszott a puszta kiterjedésen túl több más tényező is közre, mikor nagyságát holdakban adták meg. A hold ugyanis eredetileg akkora földdarabot jelentett, amekkorát két vagy négy ökörrel egy nap alatt föl lehetett szántani. Milyen nagyságú földnek felelt meg ez azután, függött a talaj fekvésétől, könnyű vagy nehéz voltától, nedvességtartalmától, gyomosságától, az eke technikai adottságaitól, a megmunkálás mélységétől és sebességétől, az igásjószág számától és erőkifejtő képességétől, a munkanap hosszától, a szántó-vető ember tapasztaltságától, a földdarab alakjától stb. Ez a sokféle módosító tényező járulhatott hozzá, hogy a parasztság körében el-