Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-08-12 / 32. szám
IV. évfolyam. 32. szám. Nyíregyháza, 1883. augusztus 12. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS gUg- Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. KÖZLÖNYE. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre............................................ ... . . . 4 írt. Fé lévre.............................................................2 „ Ne gyedévre.....................................................1 „ A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások Piriuger János és «Tóba, Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-dobre- ezeni-uteza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek bcküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési djiak: Minden négyszer hasábzott petit-sur egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bólyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseustein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. ________ Ny íregyháza augusztushó 11. A „Nyirvidék“ 1882. évi folyamának 39-dik számában a szerkesztőség részéről kijelentetett, hogy a tisza-eszlári ügyhöz nem szóland mindaddig, amig az itéletileg eldöntve nem lesz: nehogy a közbe eső események közlése által, csak a botrány és izgalom fokoztassék. Én figyelemmel kisértem a„Nyirvidék“ magatartását, és elmondhatom, hogy Ígéretét derekasan beváltotta. Akadtak, még pedig nem kevesen, akik a „Nyírvidékiét szemitasságal vádolták azért, mert a tisza-eszlári bűnügyben folyvást hallgatott. Igaz, hogy nem ütötte, nem piszkolta, nem gyanúsította a saktereket és a zsidóságot; de nem is védelmezte egyetlen szóval sem. Nem volt tehát és nincs igazuk azoknak, akik a „Nyirvidék„-et a szemi- taság vádjával illették. E lap 8 és fél évi fennállása alatt minden bizonynyal tett anyit az irodalom, a nemzetiség, a közművelődés, a nevelés, italában a haza és a polgárság érdekében, mint bármelyik antiszemita irányú helyi vagy országos lap. Ez nem szorult tüzetesebb bizonyításra. Ott vannak a talpra esett vezérczikkek, melyeknek soraiban csak az elfogult nem látja a leghazafiasabb és legszabadelvübb eszméket, aminőket egy vidéki társadalmi irányú lap hozhat. A „Nyirvidék“ magatartásához tehát, melyet a tisza-eszlári ügyben tanúsított, egyetlen jogosult gáncs sem férhet. A neutrálitás terét soha, egy perezre sem hagyta el; ami pedig éppen az izgalmas események szinterén nem volt könynyü feladat. Most azonban, midőn ama szerencsétlen perben a bíróság határozott, úgy hiszem, hogy a „ Nyirvidék “ t. szerkesztősége, már csak a következetesség elvénél fogva is meg engedi, hogy eme perről, amely nem csak az eszlári sakterek, nemcsak a magyarországi zsidóság, hanem a magyar társadalom pere is egyszersmind, egyetmást elmondA „NYIRVIDÉK“ TÁRCZÁJA. Egy kis „Expeditiő“-féle Szolyva-Hársfalvóra. VI. Amint igy elmélkedem a dicső múltról ős a szomorú jelenről, észre sem vettem, hogy dr. Schlesinger háza előtt vagyok. Bemenvén oda, az udvart és ház elejét tömve találtam nagy hunezutkáju zsidókkal. Csak nagy erőlködéssel tudtam utat törni magamnak ■ a házba. Itt kárpótlásul kollegám szép nejével és egy igen csinos fiatal nővel találkoztam, akik azzal leptek meg, hogy dr. Jősát elrabolták egy közeli faluba beteget nézni. No, gondoltam én, csak nézze ő a betegeket, én addig gyönyörködöm az egészségesekben. Minél jobban néztem e két nőt, mindinkább szebbeknek találtam, s meg is kérdeztem tőlük, hogy vau-e még Munkácson több szép nő is? És ők nem tagadták, sőt komolyan állították, hogy e város külső rondasága sok szép gyöngyöt takar. Ennek én annyira megörültem, hogy egy egész órán át hallgattam a kedves két fecsegőt, és szívesen elhittem nekik, hogy Árpád eme dicsőséges szállóhelyén, eltekintve az utczai söpredéktől, igen müveit s egészen magyar társadalmi élet honol, — hogy a város igen sokat áldoz a humánus intézetekre — s hogy aki Munkácsot megakarja becsülni, ne maradjon az utczán, hanem nézzen be iskoláiba, táneztermeibe és — gondoltam én — a hölgyek szalonjaiba. Hát hiszen mind igaz ez, de már ják ha csak lehet a szigorú tárgyilagosság álláspontjára helyezkedve. A tisza-eszlári bünper drámája tehát lejátszatott. Az előadás 46 napig tartott. Elég hosszú és eléggé megrendítő volt. A vádlottak fölmentettek a vád alól. A rituális gyilkosság tényálladékának hiánya, sőt lehetetlensége is kimondatott. Az Ítéletet örömmel fogadta a zsidóság; mig a kereszténység közt' nem kis mérvű visszatetszést szült nem azért, hogy fölment tették a vádlottak, hanem az ítélet hézagosságáért. Az Ítélet csak egyszerűen fölmenti a vádlottakat anélkül, hogy a fölmentés okát, a rendes törvényszéki nyelven és szokás szerént jelezné. Mert az, hogy a vádlottak bizonyítékok hiányából, vagy elégtelenségéből lettek-e fölmentve, nem tűnik ki az Ítéletből. A teljes ártatlanság tehát nincs enunczíálva. Ez az, ami az Ítéletet hézagossá teszi. E hézagosság egyszersmind megkönyiti az ítélet sorai közti olvasást. A nevezetes Ítélet előttünk fekszik. Nyitott könyvként fekszik az ma már mindenki előtt. Olvashat belőle bár ki is, mérlegelheti, birálgathatja. Ezt teszik is különösen a hirlapok. De hát nemcsak az Ítéletből magából, hanem annak sorai közt is sokat lehet olvasni. Ki lehet olvasni ugyanis a többi közt azt, hogy az eszlári per sem az első, sem a második, sem a harmadik bírósági Ítélettel nincs és nem lesz befejezve. Sőt azt a kérdést, amely e perből kimagaslik, nem is a bíróság, hanem vagy a parlament, vagy a társadalom fogja megoldani. Megoldhatnák ugyan maguk a zsidók is, ha annyi akadály nem állana utjokban. Ez akadályokat a kerosztény társadalomnak el kell távolítani; járhatóvá, könyüvé kell tenni az utat, amely a zsidóságot a keresztény erkölcsök szentélyébe vezeti. S ha még ekkor is vonakodnának a beolvadástól: akkor ítélni fog fölötén mégis szeretnék a külsőről is jól Ítélni, azaz szeretném, ha Munkács utczái tisztábbak és népzöme magyar lenne! Már majd-majd teljesen megbarátkoztatott Mun- kácscsal főképen az a másik nő, aki — mint beszéd közben megtudtam — nemcsak szép, de törzsökös magyar leány is, mikor végre előkerült az elrabolt doktor. Igen jó magyaros vacsoránk volt, melyet kellemesen fűszerezett még a kedves háziasszony és szép vendége élénk társalgása és Marsaiké ur, Szolyva bérlője, — ki itt utolért bennünket, — jó izü magyarázata a szolyvai sav-viz-forrás körüli tapasztalatából. Vacsoi'a után a csoda doktor igazán csodát tett a közel hatvan zsidót mind sorba vizitálta. Elmúlt éjfél, mikor megtisztult az udvar ez esengő betegektől. Ez idő alatt én, mint máskor is, ha tehettem, a jobb részt választottam; megmaradván hűségesen a nők doktora, ha bár csak mizere. Hajnalodni kezdett, midőn a csillagba tértünk. Három órakor már az indóháznál voltunk. A bosszú utón semmi különös nem történt velünk, még Bátyun sem, hol előbb oly jóizüeket kaczagtunk volna, ha nem resteljük vala az idegen emberektől. Tiz óra körül szerencsésen megérkeztünk Nyíregyházára, hol a kis expeditió-féle feloszlott. És ezzel befejeztem a kis útleírást. Nem tudom akadt-e olvasója? Ha igen, úgy gratulálok magamnak a sikerhez! Mert én többet nem akartam ezzel elérni, mint azt, hogy mint egyéb ujságtölteléket ezt is elolvassa az, akit érdekel. Most még csak a baráti kegyeletnek kívánok szentelni egy-két vonást. E sorok Írása közben jutott el hozzám a leverő hir, hogy az, kinek látogatása tűk a társadalom. Annak az ítélete pedig aligha lesz fölmentő. E kérdés megoldását pedig halasztani nem lehet sokáig. Lidércz nyomás ez a nemzet, a társadalom keblén, amelyet minden áron lehetetlenné kell tenni késedelem nélkül. Az eszlári bünperbeu hozott ítélet megérlelte a zsidó kérdést, amely vagy magától leesik fajáról vagy erőszakkal távolittatik el. Nem akarom e thémát bővebben fejtegetni; mert igen keserű az ize. De azt el nem hallgathatom, hogy a zsidó kérdés létezésének és kísértésének koránt sem csak a zsidóság az oka. És én merem állítani, hogy a zsidó kérdés nem lesz nálunk megoldva mindaddig, mig a magyar gentry, az iparos, a földmives vágyait nőm korlátozza s könyelmü költekezésével felhagyni nem fog. A zsidók vallásában és társadalmi szervezetében, sőt kimondom, mert igaz, hogy a zsidóban mint egyénben is sok a hiba, amelynek levetközéséhez még igen sok idő kell. De azért ne szidjuk egy magát a zsidót. A zsidónak életczélja, hivatása az üzérkedés s az ezzel karöltve járó pénz és vagyon-szer- zési vágy. Fogadjuk el mi is ez életnézetet; legyünk takarékosak élelmesek, mint ők. No egyet nem szeret a zsidó, a kézi erős munkát. Ebben ne kövessük őket. Ez ugyau még nem fejti meg a zsidó kérdést; de legalább könyebbé teszi a megoldás utáni várakozást, ami már nem tarthat sokáig. Adja a magyarok Istene, hogy e ránk nézve életkérdés lefolyási proczessusa rendben és békével történjék meg. — a — Az esküdt-székről. Az 1867-ben újra megindult reform-munkálatok szakadatlanul folynak fokról-fokra. Nagy és fontos törvények hozattak, azóta a közjogiakat tárgyazókon kivül is. A népnevelésről a véderőről, az adókról, közigazgatás rendezéséről s legutóbbiak között pedig a bűntettekről, vétségekről és kihágásokról szintéu hozott törvényeket czéljából indult meg a kis expeditiő, már nem olvashatja el a főképen neki szánt eme sorokat; sőt mások is, kik őt velem együtt nagyra becsülték és igazán szerették, előbb olvasták az ő halálának hírét, mint a hozzá indult kis expeditiő leírásának végét. Sic fata tulere. Én, kit hozzá tizenkét éves barátság vonzott, ott sem lehettem végtiszteletén ! Vagy talán még jobb volt igy, mert jelenlétem csak növelte volna mély fájdalmát annak, kit vigasztalni óhajtottam volna. Hej ! mert én tanúja voltam, ott Ilársfalván, annak az emberi erőt meghaladó küzdelemnek, midőn az aggódó anya és kétsegbeesett feleség vidám arczczal biztatgatta a defferáló beteget^ hogy még megsegíti a jó isten és vissza adja drága egészségét, hogy újra visszatérnek a szép napok, melyek rövid, de boldog családi éltöket megaranyozzák. Hallottam ott Ilársfalván, midőn elbeszélte a gyenge nő, hogy mennyit kelle eltitkolnia keserű könnyeit, melyek láttára talán mindjárt meghalt volna a leggyöngődebb férj a világon. Szóval én ismertem az ő eltitkolt szenvedéseit s igyekeztem osztozni azokban; de a hü feleség nem akarta azokat senkivel megosztani, bár maga félt, hogy gyenge lesz elviselni. És elbírta, még többet is megbirt, mert isten, aki megengedi a kisértéséket, erőt is ad azok legyőzésére. Oh adjon is erőt a gyászba borult s annyi szenvedés által megkísértett özvegynek, hogy ezt a legnagyobbat is hősiesen legyőzze s gyermekeinek, kiket eddig ketten szerettek rajongó szerelemmel, ezután ő maga lehessen boldogító angyala! Fogadja, asszonyon^ igaz baráti részvétemet!
