A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Szíj Rezső: Úrbéri elkülönítés és tagosítás Inotán(1857–1864)

át a palotai jobbágyságnak az általa eddig is használt (bérelt) legelőket, beleértve Zichy Miklós (alsóuraság) itteni jobbágyait, zselléreit, valamint a „soronkívülieket", azaz papokat, mestereket is, meghatározandó kulcs szerint. Mindezeket tehát a felsőuraság elégíti ki. Az egyezség 3. pontja értelmében Inotán mindkét (felső- és alsóurasági) birtok jobbágyságát, zselléreit, valamint a soronkivülieket Zichy Miklós elégíti ki az Inota határában elterülő s az itteni jobbágyság által használt legelőterületből. A jobbágyok, zsellérek és sorkívüliek kielégítése után a Palotán és Inotán fennmaradó legelőrészt összeszámítják és azon a két grófi család egyenlő arányban osztozik. Méghozzá olyképpen, hogy ha egyenöl nagyságú terület maradna mind Palotán, mind pedieg Inotán, akkor Palotán Zichy Istvánné és leánya, Inotán pedig Zichy Miklós veszi ki a maga jussát. De ha Zichy Miklós részét az inotai megmaradó terület nem fedezné, ez esetben a hiányzó részt Palotán veszi ki s természetesen megfordítva is. (Az egyezség 4. a, b, с pontja.) Kikötötték még az egyezkedő grófi felek azt is, hogy a Palotán átadandó legelőterületbe semmi szín alatt sem számítható be a Véncser és a pétpusztai legelő, sem a csőszi, sem a mellári, tehát az egyenlően elosztandó területbe sem, mert ezeket a felsőuraság kizárólagos joggal birtokolja s ez „osztály" tárgyát nem képezheti. A nevezett legelőket ugyanis eddig sem közösen birtokolták. (Az egyezség 4. e. pontja.) Megállapodtak abban is, hogy azon legelőbeli illetményt, amely az uraság számára fennmarad, mindegyik fél a saját birtokához közel eső részből veszi ki s hogy ez a legelőilletmény tisztán gyeplegelőre értendő. (Az egyezség 4. d pontja.) Az erdőket illetően Inotára vonatkozóan úgy döntenek, hogy a jobbágyokat (mindig ide értendők a zsellérek és sorkívüliek is) mindegyik fél a sajátjából elégíti ki, mégis olyképpen, hogy ha az elkülönítés során az egyik fél erdei birtoka egészen beleesnék a jobbágyságnak átadandó részbe, ez esetben az elkülönítés során fennmaradó rész becsű útján egyenlő arányban felosztandó s mindegyik fél a saját birtokához közelebb eső részt köteles elfogadni. (Az egyezség 5. pontja.) Mindkét fél fenntartja a jogot a maga számára, hogy mind Palotán, mind Inotán levő allodiális bortokát — szántót és rétet — ki-ki a magáét, kizárólagos joggal, minden megszorítás nélkül használja, szántatja és legelteti. (Az egyezség 6. pontja.) A felsőuraság allodiális birtokához tartozott Pétpuszta is, így ezzel a rendelkezéssel Pét Zichy Istvánné és leánya, Zichy Terézia (felsőuraság) kezén maradt továbbra is s az utóbbi részéről férje, gróf Waldstein János is aláírta a megegyezést. — Inotára estek az alsóuraság, Zichy Miklós birtokai, de uradalma központja továbbra is a palotai régi vár maradt. Természetesen mindkét birtokos a palotai és inotai határon túl is rendelkezett birtokkal. A fenti megállapodás 1858. július 3-án emelkedett jogerőre, amikor is Zichy Miklós felperesnek (mivel ő kezdte meg a bíróság útján a kérdés rendezését) az egyezség szövegét eredetiben bemutatták. Ezek után kerülhetett sor a volt jobbágyokkal való egyezkedésre. A törvényszék tárgyalási határnapul 1858. augusztus 9-ét tűzte ki. Időhúzásról tehát nem lehetett szó, főleg ha meggondoljuk, hogy abban az időben a posta és országúti forgalom sokkal lassúbb, mitn napjainkban s amikor a székesfehérvári törvényszéknek a feleket a veszprémi főszolgabírói hivatalon keresztül kellett értesítenie s az ennek megtörténtét igazoló ívnek vissza is kellett érkeznie ugyancsak Veszprémen át Székesfehérvárra. Az augusztus 9-i tárgyaláson a felek, illetve képviselőik meg is jelentek. Az inotaiakat Pesszer János bíró képviselte, Szőllősy Pál fehérvári ügyvéddel együtt. Egyezség ekkor még nem születhetett, mert amint a későbbiekből kiderült, több kérdés még tisztázásra várt. Közvetlen adatok az augusztus 9-i tárgyalásra vonatkozólag nem maradtak fenn, sőt az ezt követő és hiábavalónak bizonyult kísérletről sem, de már az 1859. április 4-én tartott ülésen a törvényszék az inotai tagosítás, legelőhasználat és erdei haszonvétel (faizás) kérdésével érdemlegesen foglalkozik. Az idevágó jegyzőkönyvben utalás történik az inotai határ mérnöki felmérésére, az erről készült rendszeres térképre, amelynek bemutatása a legközelebbi bírósági tárgyaláson meg fog történni. De még a dűlők „osztályzata" is szükséges s ezek elkészítése érdekében az inotai jobbágyokat kötelezik a szükséges szekeres és kézi napszám nyújtására. Elrendeli a törvényszék, hogy a szántók és a rétek után a legelők és az erdő felmérése, valamint az erdei haszonvétel hiteles kipuhatolása következzék, megfelelő szakértők kinevezésével és teendőik szabályozásával. Az inotaiak részéről igényeik pontos igazolása ekkor vált szükségessé. Annyival is inkább, mert az első igazán nagyobbszabású, több napon át tartó tárgyaláson, 1859. november 8—10. napjain Inotán már a szakértők is megjelentek. Zichy Miklós részéről Nagy Károly, a veszprémi káptalan fülei uradalmának (Sándorkapuszta) tiszttartója, valamint Stranze József volt uradalmi tiszt Étéről, Komárom megyéből. Az inotaiaké erdészeti tanácsadója Harwigh Ernő csóri lakos, mslléjük a bíróság is nevezett ki bírói becsüsöket, méghozzá uradalmi tiszteket. A szakértőknek napi tíz forint járt s a bíróság elnöke figyelmeztette őket, hogy ennél többet nem fogadhatnak el sem a tárgyalás előtt, sem után. A szakértők kötelességük értelmében megkezdték a szóbanforgó területek osztályozását. Ez nem történhe274