A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Szíj Rezső: Úrbéri elkülönítés és tagosítás Inotán(1857–1864)

tett meg egy nap alatt, így csak 10-én vehették fel a jegyzőkönyvet a munka eredményéről s a szakértők e napon foglalhatták írásba véleményüket. Ennek tartalma ellen urasági részről nem történt ellenvetés, de az inotai parasztok képviselője, Szőllősy Pál kérte a szakértők kihallgatását arra nézve, hogy alkalmasak-e a megbecsült legelők szarvasmarhák legeltetésére, és hogy 1200 négyszögölenként hány marhának képesek a legelők az év minden szakában elégséges élelmet nyújtani. — A szakértők kihallgatása ezekre nézve is megtörtént, noha, mint kiderül, az egész csak formális jelentőségűnek bizonyult, mert általánosságban mozgó válaszok hangzottak el, amelyekből nem sokkal lehettek okosabbak az inotaiak. Sőt, a válaszok mintha kitérőek lennének, amivel nyilván az uraság érdekeit vélték szolgálni. Jó legelőn ugyanis — mondják a szakértők — mindenféle marha (ökör, tehén, borjú, ló, birka) jól legel. Középszerű legelőn is megél, de „nem olyan jól". — Rossz legelőn,,szarvasmarha csak igen nehezen, ló egy kicsit jobban, birka pedig jól is megél". De hogy 1200 négyzetölön nyaratszaka hány darab marha él meg, arra határozott választ nem adhatnak. — Ez érthető is, hiszen jó és rossz talajon egyaránt függ még az időjárástól is. Ezután afaizás ügye következett. Az uradalom kép" viselője elismerte, hogy az inotaiak részesültek mind épület-, mind tűzifa ellátásban. Az épületfa szükséglet kielégítése kérelmezés útján, az erdészeti hivataltól kiküldött szakértő helyszíni vizsgálata alapján történt. A bemutatott hiteles kimutatás szerint a 25 1/4 sessió (telek) és 57 házas zsellér — hazátlan zsellér nem kaphatott épületfát — a két Zichy uradalomtól kapott 9 22/80 hasáb ölfát, melynek egyharmada Zichy Miklós, kétharmada pedig Zichy István örökösei erdészetéből származott. Tűzifát a következőképpen kaptak az inotaiak

: gróf Zichy Miklós erdészetéből a két hüvelyken aluli, Zichy Istvánné erdejéből a négy hüvelyken aluli vastagságú ágakat — amelyek az uradalmak által kivágott fák után maradtak — vihették el tűzifának. Ez tíz évi átlagot véve Zichy Miklósnál 292, Zichy Istvánnénál hét évi átlagban 288 két marhás szekér ágasfának felelt meg. Ebből tíz szekeret számítva egy szolid ölfának, évenként a két uradalom adott 58 hasáb ölet tűzifaként. Ezekkel a juttatásokkal szemben az inotaiak szolgáltatása így

; alakult : Egy egész telkes jobbágy tartozott egy öl hasábfát a határon kívüli erdőből két mérföldre elvinni. A zsellérek — kik tehát fogattal nem rendelkeztek — kötelesek a határokon kívüli erdőkben fél öl hasábfát, a határban háromnegyed öl hasábfát, vagy ehelyett egy öl durung fát vágni és ölbe rakni. Átszámítva pénzre e szolgáltatásokat, a következő képet kapták a tárgyaló felek : egy öl fának két mérföldre szállítása .... 2 Ft 80 kr egy öl fának vágása 80 kr 25 1 /4 jobbágytelek után 2 Ft. 80 krjával 70 Ft 80 kr 57 házas zsellér után vágásbér 80 kr-jával 45 Ft 60 kr Összesen : 120 Ft — kr Kaptak az inotaiak (jobbágyok és zsellérek) évenként : ágastüzifában 58 ölet épületfában 9 22/80 ölet összesen : 67 22/80 ölet. Ennek értéke pénzre átszámítva ölenként 4 Ft 98 kr-jával véve, kereken 335 Ft a viszontszolgálatok értéke kereken 116 Ft Marad a volt jobbágyság és zsellérség javára 219 Ft s ez megfelel 43 7/8 öl hasábfának. (A 67 22/80 öl vegyesfát számították át hasábfára s így kapták a 43 7/8 ölet.) Miért vált szükségessé ez az átszámítás ? A következő kérdés miatt, hogy ti. mekkora az az erdőterület, amelyről az inotaiak évenként 43 7/8 ölnyi hasábfának megfelelő fához juthatnak. — Közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy az uradalom törekvése arra irányult, hogy minél kevesebb mennyiségű fát mutasson ki, s így ennek megfelelően, sőt ezen túlmenően minél kisebb területet kelljen átadnia a volt jobbágyoknak. — Ezek törekvése viszont éppen az ellenkező. A továbbiak során tehát az inotaiak az épületfára vonatkozó uradalmi „bemondást" elfogadhatónak találják, de már a tűzifával kapcsolatban ellentmondanak, mert szerintük az uradalom részéről sokkal kevesebb famennyiség mondatott be szekérszámra, mint amennyit valóban élveztek. Bizonyítványt nyújtanak be arról, hogy ők évente 1919 szekérrel több rőzse (ág) fát kaptak. Ennek igazolására, valamint annak megállapítására, hogy milyen vastagságú ágakat szedhettek, kérik a következő —jelenlevő — tanúk: Bada Pál, Káró Pál, Molnár József, Németh János, Pilcsik József és Varga István kihallgatását. Hogy a tanúk kéznél voltak, arra mutat, hogy a vitás kérdések már előzőleg felmerülhettek s az inotaiakat sem érte váratlanul a szakértők számítása. A viszontszolgáltatásokra nézve csak annyi a megjegyzésük, hogy a tűzifa átszámítása annyiban módosítandó, amilyen mértékben a mennyiség többletét igazolni tudják. Továbbá, mivel az egész számítás több időt igényel, fenntartják maguknak a jogot arra, hogy idevágó észrevételeiket a hitelesítéskor nyújtsák be. Efölött az uradalmak képviselői meglepetésüket fejezték ki s mivel az „ő legjobb lélekkel és igazsággal" előterjesztett ajánlatukra az inotaiak tanúkihallgatások 18* 275