A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Mihalik Sándor: Stingl Vince herendi kerámiaműhelye

Stingl Vince herendi kerámiaműhelye На Herendet említik, még ma is, mindenütt, mindenkinek Fischer jut az eszébe. A magyar porcelán egy és negyedszázados ottani gyártása Herendet Fischerrel azonosította. Herend alapítását a magyar porcelán megteremtésének tekintik és megalkotójának, életrehívójának Fischert vélik. A nagy hírverésben, az ünnepi fényben megsápadt, eltűnt, elfelejtődött az igazi úttörő szerepe. Csak most kezd foszlani a feledés fátyla arról a személyről, aki — Fischer 1839-cel kezdődő herendi szerepét megelőzve — már 1827-től kimutathatóan, Herenden kerámia műhelyt alapít és tart fenn. Roppant küszködésekkel és nyomasztó anyagi bajok között munkálkodik a magyar művészi kerámiának a Bakony peremén való meghonosításáért, megmaradásáért. Közép-Dunántúl-i kerámiai műhelyeink közül a pápai az első. Az 1802-es próbálkozások után 1805ben már gyárrá) szilárdult. Hat évtizedes működése az iparművészet szépséges szakasza. 1827-ben Herenden rakják le azt az alapot, amelyre az a gyár épül, mely még ma is nemzeti kerámiaművészetünk legjelentősebb centruma. A városlődi gyár 1846 után porcelánt is készít. 1864-ben beleolvad a pápai gyár és a második' világháború végéig kerámiai iparunk erőssége maradt. A műhelyek sorrendjében a bakonybéli az utolsó. 1851-től öt évig vergődik S végül isi kedvét vesztett fenntartójának csüggedése miatt szüntette be működését, Mind a négy gyár lábrakapását nagy nehézségek akadályozták. A pápai gyártásra a holicsi gyárban gyakorlatra és tapasztalatokra szert tett szakmunkások vállalkoztak. Mégis csak úgy tudták állandósítani, hogy az öreg Windschügel, — tehát a holicsi fajansz- és kőedénygyár kiváló művezetőinek egyike — saját maga telepszik át a dunántúli városkába. Herend is csak 12 évi vergődés után, Fischer Mór tőkéjével szilárdul meg és kristályosodik ki. Városlőd mindaddig küszködik, amíg 1846-ban a veszprémii püspök nem eszközöl) jelentős anyagi befektetéseket. A XIX. század derekán próbálkozó bakonybéli kőedénygyártás üteme pedig aszerint erősödött, avagy lankadt, amiképpen az ottani apát oldozgatta a pénzes zsákját.i A kerámiagyártás első herendi próbálkozójáról Petiik Lajos 1889-ben még mint valami cseh mesterről^ Wartha Vince „egy Stingl J. nevű egyén"ről

3 beszél. Hasonlólag Radisics Jenő is csupán mint „valami Stingl nevű egyén "-t említi.4 Stingl ködalakjából, a körülötte kialakult ellentmondásokból, — ebből a „semmi"-ből, valamint a herendi kerámiakészítés első vergődéseitől a magyar porcelángyártás hírességévé való felerősödéséig terjedő időközről csak jelentéktelennek tűnő levéltári adatok kutatása és egybefúzése által lehet képet formálni és némi tájékozódást nyerni. Stingl Vincéről eddig jóformán még csak az derült ki,. hogy soproni születésű, nemtelen. Vagyis nem nemesi származású, hanem plebejus: közrendbeli. Működését mint Pápán 1814-ben letelepedett kártyafestő kezdte.

s öt év múlva bukkan elő újra, amikor az elözvegyült Schlögl Györgyné a tatai majolika gyárát kőedénykészítésre állította át és irányítását reá bízza. Műszaki segítésül vele dolgozik fivére is.6 1822-től „Sopronyi Stingl Vincze" bérletét 3 évre megújították. Másfél év múlva az Esterházy uradalomhoz intézett beszámolójában már csüggedező Fábriká"-járól ír. 1824 április 17-i beadványában „Tóvárosi anglus kőedény fabricans Stingl Vincze"-nek nevezi meg magát. Ekkor már segítőtársa is van Fischer Mózes Áron tatai zsidó személyében. Egy hónapig bírnak csak békésen együttdolgozni, mert Fischer azzal vádolja, hogy „alapvető tudománya nem lévén", „szörnyű károkat okoz". A harc annyira kiéleződött, hogy a Fischert pártoló uradalom 1824 november 6-án fiscalisât utasítja: Stinglt még erőszakoskodásokkal is tiltsa el áristomimal teendő büntetés fenyegetése alatt. öt évi munkálkodás után Stingl szegényen távozni kényszerül Tatáról. Miként 1955 óta tudjuk, Tata után Stingl váratlanul Herenden bukkan elő. Megoldatlan, érthetetlen, jóformán megfoghatatlan: mi vitte őt éppen Herendire. Sejtelmünk sincs, minek alapján reménykedett és bizakodhatott abban, hogy az akkor már két évtized óta virágzó, prosperitásban levő pápai kőedénygyárral, valamint a messzebb fekvő, de mégis a Dunántúl felsőbb részén működő tatai gyárral és a nyugati széleken, a Nagymartonban működő kőedénygyár készítmé221