Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Köpeczi Béla: A köznemesség függetlenségi felfogása és a nemzeti királyság

jezője Kézai vagy Thuróczi krónikája, amelyek kialakítják a szkíta—hun mítoszt is, mint a köznemesi politikai felfogás történeti megalapozását. A XVI. század elején ez a rendi felfogás jogi formát öltött. A Tripartitum szerint a király a nemzet akarata ellenére nem alkothat törvényt, de a nemzetnek a király elé kell terjesztenie jóváhagyás végett határozatát. A nemzet itt a nemesi nemzetet, a rendeket jelenti, amelyeknek joguk van szembeszállni a királyi hatalommal, mégpedig II. András aranybullájának 31. cikkelyére hivatkozva. Werbőczy a köznemesség Mátyás megválasztásában játszott szerepére is utalva, de mindenekelőtt a korabeli erőviszonyokat tekintetbe véve és Szapolyai János érdekeit követve, az 1505-ös rákosi végzést úgy fogalmazza meg, hogy abban a nemzeti királyság gondolata is benne foglaltatik. Semmisnek tekintve a Mátyás és III. Frigyes, illetve a II. Ulászló és I. Miksa által megkötött öröklési szerződést, kimondja, hogy a ,,magyar nemzet törzséből" kell királyt választani. Igaz, a király ezt a végzést nem fogadja el, de a köznemesség azonosul vele és ez a gondolat a későbbiekben befolyásolja a függetlenségi ideológiát.

2 Éppen ezért II. Lajos halála után nem véletlenül merül fel Szapolyai János királlyá választásának terve. Amikor a rendek 1526-ban kimondják királlyá választását, azzal érvelnek, hogy nem szeretik a németet, mert az „tőlünk erkölcsei, szokásai és törvényei tekintetében különbözik". Az 1526 decemberében Pozsonyban összeült csonka országgyűlésen, amelyen a rendek egy része Habsburg Ferdinándot akarja királlyá választani, a biztosok ezzel az érveléssel próbálnak szembeszállni. Megbízólevelük szerint feladatuk megígérni többek között a következőket: „ígérjétek meg a karoknak és rendeknek, hogy mi ezen országnak összes kiváltságait, szabadságait, törvényeit és szokásait megtartani és teljesíteni akarjuk és szándékozunk ezután is, sőt azokat még növelni és szélesebbre kiterjeszteni fogjuk. Attól ne féljenek, hogy mi az ő tanácsukba külföldieket alkalmazunk vagy a javadalmakat és egyházi méltóságokat idegeneknek fogjuk adományozni. Inkább szabállyá tenni és megállapítani kívánjuk, hogy mindezek örökre azoknál maradjanak, kik magyar vérből, a magyar nemzetből származtak, (»de sanguine nationeque hungarica progeniti sunt.«) Nem kisebb gonddal fogunk munkálkodni azon, hogy a gyűlölség, amely az emberek gonosz akarata és mesterkedései által a németek és magyarok közt gyökeret vert, atyafiúi kölcsönös szeretetté váljék."

:J Az ódiumot — a gyűlölséget — a két nép között maga Ferdinánd is elismeri, mégha azt az emberek rosszakaratának és mesterkedésének is tulajdonítja és nem tartja természetesnek. Szapolyai ezt az érzelmileg alátámasztott és a többség tapasztalatára támaszkodó németgyűlöletet használja ki, amikor 1527. október 4-én a budai országgyűlést felszólítja, hogy akadályozza meg Ferdinánd koronázását, mégpedig azért, mert az ellenjelölt és hívei ezt a „nyomorult és megkeserített magyar nemzetet teljesen ki akarják irtani", hiszen „a nemzet örök ellenségei" és „régi gyűlölettel" viseltetnek vele szemben/' Egy évvel később, a regensburgi birodalmi gyűléshez intézett üzenetében az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva állítja, hogy Magyarországon nem lehet idegen királyt beiktatni.

5 A magyar és német „nemzet"' szembeállítás ilyen módon pregnáns kifejezést kap és jellemzi a magyar nemesség jó részének ideológiáját és politikai irányultságát. Egy arisztokrata fogalmazza meg németellenességét, de úgy, hogy a köznemesség határozatára hivatkozik és közvéleményt tükröz. Ezt a mozzanatot azért is ki kell emelnünk, mert a nemzeti ideológia kialakulásáról folytatott vitákban gyakran csak a belső társadalmi tényezőket vettük tekintetbe 8