Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Köpeczi Béla: A köznemesség függetlenségi felfogása és a nemzeti királyság

és elhanyagoltuk a népek egymáshoz való viszonyát és annak a mindennapi tudatban jelentkező eszmei tükröződését olyan korszakban, amikor még nincs szó külföldi megszállásról. A német—magyar viszony megromlása nem a császári csapatok Magyarországon való megjelenésével kezdődik, hanem sokkal előbb és a mindennapi tudatban ügy jelentkezik, mint természetes gyűlölség, amelyet a kortársak az erkölcsök, szokások és törvények különbözőségével magyaráznak. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódik az első Habsburg-ellenes harc politikai koncepciója, amelyet Bocskai és hívei fogalmaznak meg. Az 1605-ös szerencsi gyűlés meghívója ezt írja: „Tudjuk azt, hogy nyilván vagyon kegyelmeteknél az elmúlt esztendőben minemű romlása lőtt légyen a mi szegény hazánknak régi szabadságának és mely nagy ínségben voltunk az idegen nemzetség miatt". Bocskai előterjesztésében pedig a következőket mondja: „Nem kell most néznönk kárunkat, se szép házainknak, jószágunknak pusztulására (kiért mi is revid nap taliót adjunk), hanem oltalmaz(n)unk kell életönket, régi jó hírönket, nevönket, melyet az német nemzetségi keservesen szidalommal lába alá tapodott vala. Ezennel az úr Isten mint régi Scitiából jütt magyaroknak, kik ló farán hozták ki feleségeket, gyermekeket, nekönk is, csak értsük egymást, fogjuk egyaránt, posthabeamus privata, házunk helyiben házat, jószágunk helyiben jószágot és elveszett marhánk helyiben fegyverönk által elegendő marhát ad."

0 A szerencsi rendek következőképpen szólítják fel Bocskait az eskütételre: „Legelsőben nagy hálákat adunk Öszentfölségének az ki minket erre a gyülekezetre egyben gyűjtött és egy szívvel-lélekkel erre egyesít, hogy Nagyságodat a mi magyar nemzetünkből és atyánkfiai kézül verőnket, tagunkot nagy szeretetből, szép egyességből, szabad akaratunkból urunkká, fejőnkké és fejedelmönkké az mai napon választottunk."

7 Bocskainak a szerencsi országgyűlésről kiadott és a külföldhöz intézett kiáltványa a császárt azzal vádolja, hogy „Magyarországot tartománnyá teszi és örökös jogon az Ausztriai Háznak rendeli alá."

8 Az idegengyűlölet itt kapcsolódik össze újból a nemzeti királyság gondolatával. Ha Bocskai végül is a királyi koronát nem fogadja el, ezt csak azért teszi, mert a körülményeket nem tartja kedvezőknek. Sokszor szokták idézni politikai végrendeletét annak bizonyítására, hogy milyen jelentőséget tulajdonított a félig független Erdélynek Magyarországgal szemben. Érdemes a szöveget gondosabban megvizsgálni: „Ha a korona Magyarországban, magyar kézhez kelne, egy koronás király alá, úgy az erdélyieket is intjük, nem hogy attól elszakadnának vagy abban ellentartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént, és egyenlő értelemből azon korona alá az régi mód szerént adják magokat." Tehát Bocskai kiáll a nemzeti királyság gondolata mellett Magyarországon és arra inti az erdélyieket, hogy segítsék ennek megvalósítását, nem kívánja Erdély különállásának állandósítását. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a magyar nemesség különböző elképzeléseket alakított ki a nemzeti királyságról, működéséről. A fejedelmek és a nemesség egy szűk rétege az erdélyi tapasztalatok alapján és a nemzetközi tendenciákat figyelve, e királyságot a XVII. században a központosítás eszközének tartották, a rendek többsége viszont azt remélte, hogy privilégiumait nemcsak meg tudja tartani, hanem még gyarapítani is a központi hatalommal szemben. Ez azt is jelentette, hogy minden olyan esetben, amikor szembetalálták magukat a fejedelmek centralizáló vagy éppen abszolutista törekvéseivel, ezeknek ellenállottak és ezzel gyengítették a függetlenségi küzdelmet. 9