Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Wellmann Imre: A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

VII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1981. A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században Wellmann Imre A földesúri gazdálkodás múltját kutatva, történetírásunk eddig majdnem kizárólag a főurak uradalmaira fordította figyelmét. Nemcsak a nagyonis hangsúlyozott jelentőségből következően, melyet a nagybirtoknak tulajdonítottak;

1 a forrásadottságoknak is nem csekély szerep jutott ebben. Ha nem is a közvetlen megvalósítás szintjéig hatolva, kiterjedt uradalmakban írásos helyzetfölmérések, utasítások, jelentések és számadások a gazdálkodás sokágú összetevőit megvilágító adategyüttest hoztak létre. Kisebb birtokon viszont többnyire az elröppenő szó indította el s tartotta mozgásban a gazdaság gépezetét, egybehangzóan azzal a minden más gondolat- és akaratközvetítő eszközt háttérbe szorító szereppel, melyet a szóbeliség, kivált a felvilágosodás korát megelőző időben, a mindennapi életben játszott. Csak amikor kezdett a középbirtok nagy uradalommá kerekedni, vagy pedig távol fekvő részekből tevődött össze, akkor nem tudott a földesúr meglenni többé az írásbeliség mind szélesebbre gyűrűző bekapcsolódása nélkül, s tett először bevételről^kiadásról maga föl jegyzéseket,

2 majd papírra vetett utasításokkal a familiárisok helyére lépő fizetett és számadásra kötelezett gazdatisztek kialakuló együttesére rótta a gazdálkodás folyamatainak és eredményeinek ugyancsak írásos jelentésekben való rögzítését. A XVIII. századból maradt ugyan csekélyebb forrásanyag közepes nagyságú, sőt kisebb birtokokról is, ez azonban épp a gazdálkodásról árul el legkevesebbet. Egy-egy családi levéltár iratainak zöme arra vonatkozik, mit a nemesség legfontosabbnak tartott: a birtokjog igazolására szolgáló dokumentumokból s ezekhez kapcsolódó származási táblákból, birtokperek anyagából, zálogba vetést s átruházást tanúsító írásokból áll. Csak nagyritkán bukkan a kutató urbáriumokra, összeírásokra, számadásokra, melyek a birtok mibenlétéről s jövedelmeiről tájékoztatnak, még ritkábban magát a gazdálkodást megelevenítő levelekre, föl jegyzésekre, jobbágypanaszokra. Munkáját sokszor az időbeli egymásutánra építő kezdetleges levéltári rendezési elv is nehezíti: az iratok „évrendezett" sora ellenáll minden tárgyi tájékozódásnak. így a köznemesi birtokokról ránk maradt XVIII. századi írásos emlékek nem annyira magáról a gazdálkodásról, mint inkább annak föltételeiről adnak hírt. A legfontosabb ezek közül egy-egy nemes úr birtokának nagysága s jobbágynépessége volt. Jelentős mértékben földbirtokának kiterjedése s a rajta munkálkodó nép száma határozta meg a nemes úr helyzetét, igazi súlyt a bir61