Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Tanulmányok - Wellmann Imre: A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században
tokában gyökerező jogok biztosítottak neki a feudális társadalomban. Kivált a közelebbi múltban bárói, esetleg grófi rangemelést nyert családokénál nemritkán nagyobb hatalommal s tekintéllyel bírt az a bene possessionatus köznemes, kinek birtoka jelentősen meghaladta amazokét. S ha jogokban, magatartásban éles és merev választófalat vont is az uralkodó osztály önmaga s a lenézett jobbágyság közé, ennek felső rétege gazdasági téren, életmódban nem sokban különbözött a szegénysorsú nemesektől. Nyilvánvaló eszerint, hogy amint kiváltságai érvényesítése tekintetében csupán követelményként tudta felállítani az ,,una eadsmque nobilitas" Werbőczy-féle elvét a köznemesség, úgy önmagában sem volt egységes, kivált gazdasági tekintetben nem. Más volt a helyzete az egykori „királyi Magyarországon", más a hajdani török birodalom területén. Amott osztozkodás következtében gyakran birtoktöredékekre szorulva, nagyrészt nem tudta megszilárdítani létalapját a visszafoglalt területre vonatkozó jogigényeinek érvényesítésével; itt viszont többnyire új és régi nagyurak jutottak kiterjedt uradalmakhoz. Az idő során ugyancsak jelentős különbségek álltak elő. Előbb a Rákóczi-szabadságharc leverése idézte elő a fejedelemhez csatlakozott számos család sülylyedését, kivált olyanokét, kik elkobzott javakban részesültek, viszont Bécs oldalán kitartók emelkedését. Az udvarnak tett szolgálatok, a nagyjából múltba süllyedt vitézi érdemek helyett, a további évtizedekben is gyakori rugói voltak a fölfelé, nemegyszer a főnemességbe ívelő mozgásnak. De ugyancsak nemritkán a falu körében maradiaktól való elkülönüléssel s egyben gyarapodással járt együtt, ha köznemes család sarjának — mintegy a familiaritás utóéleteként — sikerült egy-egy befolyásos nagyúr szolgálatába szegődnie s ezzel igazgatási vagy bírói pályán elindulnia. Másfelől viszont óhatatlan a süllyedés útjára vitt a számbeli növekedésből következő atyafiságos osztozkodás. Majd az úrbérrendezés vágott eret azokon a köznemeseken, kiknek megélhetése addig a jobbágyok fokozott megterhelésén nyugodott. De területi különbségek s időbeli változások körén belül, önmagában is a megosztottság képét mutatta a köznemesség. Erre is fény vetődik, mindenekelőtt midőn a köznemesség lefelé s fölfelé anyagi alap dolgában való elhatárolásának kérdésével találjuk szemben magunkat. Az egykorú gyakorlatnak megfelelően a parasztsortól való határozott elkülönítés s a köznemességen belül való differenciálás leg járhatóbb útjának, gazdálkodás dolgában is, bár csak durva megközelítésiképp, birtokos és birtoktalan nemes megkülönböztetése ígérkezik. Az armálisták ugyanis a mezőgazdaságba csak abban az esetben kapcsolódtak, ha földesúri szolgálatba álltak, esetleg jobbágytelket vállaltak, vagy falusi mesterségre adva magukat, nyáridőn földjükön dolgoztak. Sajnos, az 1754—55-i országos nemesi összeírás 3 csak erősen elnagyolt képet ad birtokos és csak címeres nemeslevéllel rendelkező nemesek számáról. Szó fér már ahhoz is, ahogy az egyes vármegyék megítélték: ki tekinthető igazoltan nemesnek, ki nem. A közismert birtokos nemes családokat számosan közülük nem is tartották szükségesnek a többivel együtt kimutatni. Csupán a törvényhatóságok egy része igazodott a felsőbb utasításhoz, hogy csak a családfőket kell jegyzékbe venni; más rész a családtagokat is előszámlálta. Abban viszont egységesen jártak el, hogy más megyékkel nem egyeztették névsorukat, s így ahány vármegyében volt birtokos valaki, annyiszor került megemlítésre, sőt arra is akadt példa, hogy egy-egy megyén belül is annyi alkalommal szerepelt egy-egy földesúr, ahány járás szolgabírája tartotta nyilván. így már a kimutatott nemesség 32554 főnyi összes létszáma is csak megközelítette a való62
