Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Nagy József Zsigmond: A köznemesi érdekérvényesítés változásai Zólyom vármegyében a XVII. század második felében

Sajátos, hogy a szóbanforgó vármegye azáltal is különösen alkalmas egy ilyen vizsgálatra, (tájba helyezett társadalmi tipológiára) mert az egyébként is rendkívüli fejlődési változatokat mutató XVII. századi Magyarország egyik jó elkülöníthető esetét képviseli; sokféle gazdasági, társadalami átmenet világát mutatja, mégpedig egy ilyen időszakban melyben még országos jelentőségűvé válhatott mindaz ami itt történt, hiszen a megye népessége, gazdasági és társadalmi súlya még jóval nagyobb volt, mint lett — talán még a XVIII. század első felét leszámítva — későbbi történelme során bármikor.

2 Zólyom vármegye közbülső helyet foglal el a tájilag viszonylag egységesen fölfogható alsó-magyarországi megyék sorában. Maga a térség átmenet teremt a védettsége és mezőgazdasági lehetőségei folytán valamivel fejlettebb Dunáninneni rész és az erősen eltérő felső-magyarországi 13 vármegye között. Zólyom azonban legalább ennyire fontos közvetítő volt az észak—déli irányú tengely mentén is Lipót, Turóc, Árva megyék felé. Mindez pedig nemcsak a közlekedési-kereskedelmi utakra vonatkozóan, tehát a tér és a terep értelmében véve igaz, hanem demográfiai, etnikai tekintetben is, sőt talán a kulturális értékek közvetítése terén méginkább. A megye déli határa Korpona, Fülek felé és Ocsova irányában nyitott volt, hasonlóképpen védtelenül feküdt a Garam folyása szerint lefelé haladva. Másodrangú, inkább a birtokigazgatás központjaiként használatos várak feladata volt a védelem; Zólyomlipcséé, Revistyéé, Saskőé, Véglesé. Ezek a várak és az ideiglenes őrtornyok azonban vajmi keveset értek, ha az előttük fekvő Fülek, Szécsény, vagy éppen Csábrág végveszélybe került. A török portyázókat sokszor nagyobb sikerrel tartóztatták fel a bevágott utak az eltorlaszolt véglesi erdő, ám ha betörtek, pusztító fegyvereik Radványig, Űrvölgyig sarcolták a vidéket. Déli részeinek védtelensége különösen tragikus következményekkel járt az Érsekújvár elvesztése utáni időkben. A kettős adózású, töröknek is hódolni kényszerült falvak száma egycsapásra megszaporodott, a véglesi, lipcsei uradalom falvai minden tiltás ellenére is egyre inkább kénytelenek voltak megvásárolni viszonylagos békéjüket.

3 A Hajnikon curialista, a XVII. század 30-as éveiben vármegyei szolgabírót is adó Bobor család, a nemesi famíliák közül nyilván nem egyedül gondolta végig a török közelségének következményeit és birtokait eladva elcserélve 1666ban sietve Ungvár vidékére költözött. Miközben így a természetes migrációt meghaladó elköltözések egyre apasztották a megye nemesi társadalmát, másoknak — a rosszabb helyzetben élők számára — viszont éppen Zólyom jelentette a megfelelő menedéket. A nógrádi, honti később már a Bars vármegyei nemesek is a XVII. század során egyre nagyobb tömegben áramlottak az északibb megye felé. Ám ezzel egyidejűleg legalább ennyire élénk betelepedés folyt Északról; Liptóból, Turócból, Árvából is. Míg a délről jövőket — a Nándory, Ebeczky, Kalauz, Gyürky, Géczy családokat — főként a török félelme mozgatta, az északiakat — a Beniczky, Bohus, Csemiczky famíliákat vagy a nagyobb família délebbre vonuló töredékeit — már akkor is inkább a mostoha körülményeket nyújtó, hideg szűkhatárú völgyek bocsátották el, mintegy lecsapolva ezzel a demográfiai többlethez jutó megyék népességfölöslegát. Később, a Rákóczi-szabadságharcot követően viszont már a Zólyom népével is kiegészült torlódott, javarészt szlovák etnikum vállalt tevékeny részt nemeseivel együtt a neoaquistica területek benépesítésében/' A nemesi társadalom színképének megváltozását a nemesi migrációnál azonban jóval élénkebben befolyásolta a történelmileg kialakult egészségtelen 52