Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

R. Várkonyi Ágnes: „Az ígéret ideje” (Országegység, önálló államiság, gazdasági fejlődés) 1683–1718

egyúttal aztTs BeszSiïk — a jelenlévő Bethlen Miklós tudósít róla —, hogy ha majd kiűzik a tö* rököt, hol legyen Erdély és a királyság határa.

7 Volt ennek a jövőtudatnak megfogható oka? Vagy csupán játék, öncsaló reménység* minden realitástól elrugaszkodott illúzió volt csupán? Tudjuk, hogy milyen hatalmas tudatformáló tényező a történelmi hagyomány, az or* szagos történelem, a vallási kötelék, s a három országrészen egyszerre felvirágzó anyanyelvi kultúra. De mégis kellett valami reális magvának lenni, hogy az egyik generáció a másiknak minden kétség nélkül adta tovább másfél évszázadon át a meggyőződést; az Oszmán hatalmi szférába jutott területek is, miként az egykori Magyarország, a keresztény európai közösségbe tartoznak változatlanul, és a kereszténység előbb-utóbb összefog az Oszmán Hatalom ellen. A három országrész összetartozásának, visszaállítható egységének tudata nagyon reálii tapasztalatokból is táplálkozhatott. A gazdasági kapcsolat ugyanis nem szűnt meg a három országrész között, sőt ha nehezebben és el-elakadva, de a gazdasági vérkeringés megmaradt. Ez részben a gazdaságföldrajzi adottságokból szükségszerűen következett. A hegyvidéki régiók és a sík területek, a hideg földek és a gabonatermő országrészek természetszerűleg kiegé*szítették egymást. Részben pedig a középkori Magyarország fejlődési szintjével magyarázható, hogy számos vidék már nem önellátó, kialakult néhány monokultúrás körzet is: állattartó vidék, szőlővidék, bányavidék. Mire Mohács évszázada bekövetkezett, Magyarország már ebben a területileg egymást kiegészítő gazdasági egységében vált részévé a kora újkori európai gazdaságnak. Az 1530-as években már két király hívei harcolnak és osztozkodnak. Erdély már önállósul, s az ország közepén üszkös falvak, házromok, kipusztított vidékek jelzik a török jelenlétét, mégis Oláh Miklós, Mária királyné titkára, Erazmus barátja, a későbbi esztergomi érsek, nemcsak még régi egységében és egykori gazdagságában írja le Magyarországot, hanem hangsúlyozza az egyes országrészek gazdasági egymásrautaltságát is. Elegendő kiemelnünk néhány részletei a Hungária méltán híres 18—19. összegező fejezeteiből: „Magyarország tehát eléggé nyilvánvalóan bővében van mindazon dolgoknak, melyekről úgy tartják, hogy egyrészt az emberi élethez, másrészt a vagyongyűjtéshez szükségesek; földje fekete, zsíros, nedves, hiszen művelőinek nem nagy fáradsága nyomán bő termést hoz ... Borból olyan sok van, hogy Magyarország csaknem minden vidéke ... terem nemesborokat... Mindenfajta gyümölcsből határtalan a bőség ... A legelők terjedelme és kövérsége akkora, hogy sok ezer lovat, marhát, juhot, kecskét és más efféle állatot tarthat el ... Igen bőven van itt arany, ezüst, vas, réz, ón, gálic, márvány, vörös is fehér is."

8 Tudjuk, hogy Oláh Miklós az első nemzetközi törökellenes szövetség készülődésé idején kíván Európa országaiban kedvet teremteni, hogy Magyarországért áldozzanak. Mégis a múlt és az akkori jelen egy be játszásának mesteri példája, ahogyan kifejti: Magyarország gazdasága Európa számára is nélkülözhetetlen. Megállapítása azért figyelemreméltó, mert az elmúlt fél évszázad tudományos vizsgálatainak eredményeit előlegezi : „Annyi a marhacsorda, kecske- és juhnyáj, akkora a bőség mindenféle vadban, hogy nemcsak Magyarország érzi ennek előnyét, de a vele szomszédos tartományok is részesülnek belőle. A marhák egyrészt Itáliának Velence környékére eső teljes területét, másrészt Ausztriát. Morvaországot, Bajorországot, a Sváb hercegséget és Németország népeit egész széltében a Rajnáig ellátják élelemmel. Többször hallottam az adószedőktől, akiket a köznép harmincadosoknak nevez, hogy egy-egy marhavásár alkalmával, melyet Ausztriában Bécs városának környékén szoktak évente kétszer vagy többször is tartani harminc- sőt többezer marha adóját vagy harmincadját hajtották be a király számára. Nem szólok itt arról a mennyiségről, melyet más, Stájerországon és Karinthián át vezető úton hajtanak évente Itáliába. Arról a marhamennyiségről sem beszélek, melyet évente Morvaországba hajtanak ..."

9 144