Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

R. Várkonyi Ágnes: „Az ígéret ideje” (Országegység, önálló államiság, gazdasági fejlődés) 1683–1718

Történelemkönyveink polcsorain azonban már elég sok a csak sötét vagy csak fényes lapokat tartalmazó régi kötet. A mi dolgunk nem lehet más, minthogy a valóságot próbáljuk minél jobban megközelíteni, a maga bonyolultságában feltárni. Válogatás nélkül szükséges számbavenni minden jelenséget, a szépet és a kevésbé kellemeset egyaránt, akár régi koncepciók mellé rak kérdőjeleket, akár előzetes elképzeléseinket dönti is halomra. Mert — reformkori történetírásunk nagy alakjának: Horváth Mihálynak szavaival szólva: „eljutottunk azon korig, amikor igen sokan, sőt tán egész nemzedékek csak az igazságot követelik."

2 A históriai igazság, a történeti valóság mindig több tényezős. Wesselényi Ferenc nádor a török háború küszöbén úgy jellemzi a nemesség egy csoportját, hogy boros asztal mellett mámoros fejjel mindent megígér, de tenni semmit nem tesz.

3 A végrendelet szerzője más típust testesít meg. Tevékeny, vállalkozó szellemű nemes, aki azt írja: „a restséget mindenkoron felettébb utáltam".

4 Élete mérlegét megvonó sorait az értéktámpontok emelik szinte jelképes értelemben a török háborúk korszakának ellentmondásait, bonyolultságát lényegében összefoglaló dokumentummá. Zrínyi és mások a 17. század közepén így fogalmazták meg a túlélés esélyeinek feltételeit: országegység, önálló államiság, gazdasági fejlődés. Röviden ezt várta, ezt remélte a török kiűzésére készülő, a visszafoglaló háborúkat végigküzdő, és a háborúkban rengeteg vért és költséget áldozó magyar társadalom. Az országegyesítésben úgy bízott, mint valami betlehemi csillapzatban. Miért, hogyan és mennyiben? Ezt próbálom a továbbiakban megvilágítani. Manapság az ország visszafoglalásának története körül a szélesebb közvéleményben még nagyon sok a zavar és a bizonytalanság. Ezt részben történetírásunk mulasztásai okozzák. Részben pedig még a régi szemléleti tehertételekkel kell számolnunk. Általános nézet például, hogy az ország visszafoglalása nem volt más, mint katonai feladat, a szokványostól csak annyiban eltérő háború, hogy hosszúra nyúlt, a hullámzó erőviszonyok miatt, s a hadszíntérré vált ország rengeteget szenvedett, csaknem belepusztult. Pedig, ha van a magyar történelemben időszak, amikor a valóság megismerésére a szűken értelmezett hadtörténeti vizsgálat nem elegendő, akkor ez a nagy változást hozó korszak különösen az. Nemcsak a politika és a gazdasági jelenségek szoros kölcsönhatásával kell számolnunk, hanem a társadalom kezdeményező, megújuló és teherbíró képességével is. A társadalomtörténet pedig a gazdasági, termelési, politikai, intézményi körülmények s a mentalitás fogalmában összefoglalható közösségi, gondol kozásbeli, szokásrendbeli tényezők sajátos egybeszerveződéséből tevődik össze.

5 Szinte az élet teljességét lenne szükséges ismernünk, hogy reálisan minősíthessük e kor embereinek döntéseit és törekvéseit. Különben aligha érthetjük meg, hogy másfél étvized kegyetlenül pusztító háborús évei után 1703-ban újra fegyvert fog az ország. Ismeretes, hogy az Oszmán hatalom expanziója a középkori Magyarországot három területre törte szét. Kevéssé ismeretes, hogy a megosztottságot a kortársak soha nem tekintették véglegesnek. A királyság és fejedelemség tárgyalásai, a Habsburg-erdélyi diplomácia, végvári levelek, irodalmi alkotások, államelméleti írások sokasága bizonyítja, hogy a török jelenlétét, az ország három hatalom alá gyűrt létét a korszak magyarjai és más nyelvű országlakói egytől egyig átmeneti állapotnak tekintették. Pázmány már az 1630-as évek elején félti Váradot, nyilván nem ő az egyetlen, aki érzékeli: a török el akarja foglalni. Mégis — még csak 1635-öt írunk, de az egyetem alapító levelébe már belevette, hogy ha a törököt visszaszorítják, hova helyezzék Nagyszombatból.

6 Még 1666-ban is, az országegység visszaállításába vetett remények mélypontján, amikor Felső-Magyarországon a nádor, a fejedelem küldöttei és köznemesek arról tárgyalnak, hogy a királyság, ha élni akar, hódolni kényszerül és követet küldenek behódolási ajánlattal a Portára, 143