Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 10. (1972)
Bakó Ferenc: A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építkezésben
1. A veremlakás és a tetőkunyhó A föld felszínére emelt fal nélküli, vagyis teljesen a földbe süllyesztett építmény neve ma mindenütt kunyhó még akkor is, ha benne rendszeresen, hat-nyolc hónapon át laknak. Gyűjtéseink során ezt az építménytípust többnyire csak alkalmi lakásként találtuk meg, amit a határban dolgozó ember leginkább eső ellen készített magának. Tarnamérán a kerülőknek, csőszöknek volt „földkunyhójuk": hossza 4—5 m, szélessége 2 m, mélysége 1 m volt. Szelemenes tetejét két ágasfa tartotta, elől ajtaja, hátul ablaka volt. Sarudon halászok ástak földkunyhót a Tiszaparton: alapterülete 2x 3 m, mélysége 120 cm volt, teteje ágasfás-szelemenes volt „befázva, leföldelve", elől ajtóval. Ugyanott volt szokás, hogy a partoldalba üreget vájtak és eléje két ágasfára „szárnyék"-ot állítottak. Poroszlón a Tisza mellett kunyhókat építettek maguknak azok a gazdák, akik favágásra mentek ki az ártéri erdőre, több napra. Az ágasfás-szelemenes kunyhó mintegy fél méterre volt lemélyítve, ajtaja elől nyílt, hátul farazatos volt. Tíz ember is alhatott benne, közepén szabad tűz égett. 19 — A megye alföldi részein kívül a földkunyhó használatáról máshonnan is vannak adataink. így Mikófalván a múlt század végén a palóc kisnemesi nagycsalád gulyáját őrző családtagok számára is földkunyhó készült 20 , de feltételezhető, hogy a típus ennél sokkal szélesebb körben volt egykor elterjedve. Az eddig bemutatott „földkunyhók", ha elkészítésük után hosszabb ideig álltak is, használatra csak időről-időre, rendszertelenül kerültek. Ebből kifolyólag építésük módja — falaik kiképzése, tetejük, ajtajuk összeállítása — elnagyolt, kezelésük, karbantartásuk minimális, berendezésük vagy egyáltalán nem, vagy igen kezdetleges volt. Mindezek a negatív vonások hiányzanak annál a kunyhótípusnál, amit a csányi — horti — dinnyések használnak, ezért célszerű ezt a kunyhót a többinél kissé részletesebben ismertetni (ld.a2—6. sz. ábrát). A csányiak a dinnyeföldre „épített" kunyhót mindig lejtőre helyezik („az eleje mindig lejtnek áll") azért, hogy az esővíz ne follyék be a belsejébe. Mélysége általában két ásónyom, hosszát a szarufák számával mérik: vannak hat páros, nyolc- és kilenc páros kunyhók, ahol a páros szarufák egymástól egy méterre állnak. A kunyhók szélessége 2,5 — 3 m. A kunyhó falainak kiképzéséhez a földet 50—70 cm mélyen és a szükséges méretben kiássák. A méret mindig a család nagyságától, a benne lakók számától függ. Az így nyert függőleges földfalat felül lenyesik és így „padlany"-t képeznek ki, ami egyrészt a falat védi a beomlástól, másrészt „ez a kunyhó fundamentuma", ebbe ágyazzák be később a szarufák végét. A padlanyt homokos, törekes sárral körültapasztják, majd meszelik. A padlanynak azt a részét, ahova a tűzhely kerül, különös gonddal és alapossággal tapasztják ki. A nyeregtetejű kunyhó elejét és végét vályogból rakják és ugyancsak tapasztják, meszelik. A padló természetes föld, amit először döngölés helyett „megtapodnak", majd az asszony megszórja törekkel és hetente egyszer mázolja. A „mázlás", vagyis a mázolás anyaga marhaganéjjal vegyes homok. A tapasztás és mázolás nemcsak a föld falat és padlót teszi tartósabbá, hanem megvédi a kunyhót a férgek behatolása és a talajvíz ellen is. A föld és sármunka lényegi részének elvégzése után — bár nem ebben a sorrendben — következik a kunyhó tetejének elkészítése. Mint említettük, szarufás fedélszéket ácsolnak, a páros szarufákat „ollóba csapolják", a csap neve „bak", s a szarufákat egymással karvastagságú „agáckafa korc" erősíti még össze. Az így összeállított tetőszerkezetet négy ujjnyi szalmával, esetleg ócska — a melegágyaknál elhasznált — „kertész hasurá"-val borítják és arra lapátolják még azt a két ásónyom mennyiségű földet, amit a kunyhó belsejéből ástak ki. A föld vastagsága két „sukk" (30—32 cm) szokott lenni. A szarufákat a kunyhó fara felé mindig mélyebben ássák be, hogy ezzel a kunyhó elejét kissé (8 pár szarufánál: 10—12 cm) megemeljék. 251
