Bakó Endre: "Magyarok Mózese, hajdúk édesatyja" (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója 4. Debrecen, 2004)

Bocskai István alakja a magyar szépirodalomban

tömegektől, azaz a hajdúktól. A történettudós Nagy László határozottabban fogalmaz: Rimay Bocskai halála után színt váltott, élete utolsó éveiben a császárt szolgálta. Bitskey szerint Rimay meggyőződéses híve volt patrónusának, amit nemcsak Tarts meg Uram engem c. zsoltárparafrázisa, de Bocskaiepitáfiuma bizonyít leginkább. Bocskai környezetébe tartozott Bocatius János, a kassai író és főbíró, Péchi Simon, az erdélyi szombatos irodalom képviselője és Alvinczi Péter, Nagykereki lelkésze is. Szamosközy István, a történetíró már a fejedelem életében kétféleképpen vélekedett róla. Az egyikben dicső hérosznak nevezte, a másikban rest ígérgetőnek.

4 Bocskai halála után az anyaország ismét osztrák fennhatóság alá került, s a Habsburg-udvarnak az állott érdekében, hogy Bocskait a feledés homályába száműzze, illetve ellenséges megítélésben részesítse. Az őt követő erdélyi fejedelmek ugyan tisztelettel emlékeztek rá, de ez a személyes hála megnyilatkozása volt, s nem a hősi kultusz szándéka. Bocskai megítélésének történetét fürkészve nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy sokan kritikusan nézték szövetségét a szultánnal, s meg voltak győződve róla, hogy akarva-akaratlanul meghosszabbította a török nagyhatalmi státuszát Európában. Ez a felfogás a későbbi századokban is követőkre talált. Minthogy a nép egységes, fejlett nemzeti tudattal nem rendelkezett, (ahhoz hiányzott az iskolarendszer, a megfelelő műveltség, a nyilvánosság minden feltétele) csak néhány kiváló értelmiségi hordozta és tartotta ébren a magyar-azonosság eszméjét. Ezeknek az okoknak következtében Bocskai emlékét igazán csak a hajdúk körében őrizték és ápolták népi mondák formájában. A néphagyomány foszlányaiból Béres András az 1950-es években még elkapott valamit. Ezek is bizonyítják, hogy Bocskai alakja a népmondákban mitikussá nőtt. A hajdúság azonban nem feltétlenül jelentett országos nyilvánosságot. A magyar tudományos történetírás a XIX. század első évtizedeiben tette meg az első lépéseket a modern tudományművelés útján. A infrastruktúra megteremtése (intézmények, folyóiratok stb) magával hozta a forrásfeltárás második nagy hullámát. Ezzel lehetővé vált az egyetlen győztes magyar szabadságharc sokoldalú tanulmányozása. A Bocskai-kutatások fontos állomása, hogy Rumy Károly György 1816-ban kiadta a fejedelem végrendeletét. A felvilágosodás korában kibontakozó nemzeti gondolkodásmód a reformkorszakban vált uralkodóvá, amelyhez nagymértékben hozzájárultak íróink, költőink, közöttük Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany János, Tompa Mihály, Garay János és mások. Ok voltak azok, akik a magyar költészetnek nemzeti jelleget adván, létrehozták a nép és a költészet találkozását. Ők vol-