Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)
Varsányi P. I.: Hetvényi István: Emlékirat (Egy 1848-as honvéd visszaemlékezéséből)
bécsi kapunál az egykori katonai őrszobában felírtak bennünket, akik honvédeknek beállottunk. Az életkorra nézve valaki itt azon megjegyzést tette — minthogy mindegyiktől megkérdezték hány éves? hová való sat. — mind csak 19 és 20 évesek. Innét amint hazamentem, azzal léptem be édesanyám házába: „Katona vagyok". Erre édesanyám azt mondta: „No az Isten tartson meg és hordozzon szerencsésen! Úgy is tudtuk, hogy mint katona jössz vissza". Ezen anyai áldásnak lett is foganatja, mert a jó Isten megtartott, s a legnagyobb harcokban is szerencsésen hordozott. Ezután e nap délutánján a katonai kórházban az orvos megvizsgált. Nagy örömömre alkalmasnak (Tauglich-nak) találtattam. Ekkor még igen megválasztották, akit honvédnek bevettek, mert egy ministeri rendelet szerint, az 5 láb 2 hüvelyken aluliakat, 20 sőt még a rút arcúakat is nem vették be, habár egyébként ép testűek voltak is. Az ilyeneket utasították a Turszki ezredhez. 21 Voltak azután néhányan, akik beálltak ide, de a legtöbben úgy maradtak; míg mintegy két hét múlva ezen rendeletet visszavonták, illetve módosították, 22 s ekkor sokat bevettek olyanokat, akiket első ízben nem vettek be. Én 5 láb 3 hüvelyk és 3 vonal magas voltam. 23 Az 5-ik honvédzászlóallj felállításával az akkori győri hadifogadó parancsnok, Kaiser kapitány 24 volt megbízva. A hadfogadó parancsnokság irodája a belvárosban, a Hutflösz házban volt. Itt az emeleten a folyosón esküdtetett fel bennünket Kaiser kapitány 5-ik Ferdinánd magyar király iránti hűségre. Az eskü letétele után kikaptuk a felpénzt 25 15 pengő forintot, 5 ftot pedig csak később kaptunk meg, midőn már a zászlóallj szervezve volt. Ebből kellett beszereznünk a katonának szükséges apróságokat. Ebből vonták le a kék posztó sapka árát is (1 ftot), amelyet kaptunk Komáromban. Az összes felpénz, melyet a honvéd kapott 20 ft. volt, a közemberi napidíj pedig 8 pengő krajcár. A káplár napidíjjá volt 16 krajcár, az őrmesteré pedig 24 kr. Ezután felosztottak bennünket több verbungos csapatokra, 26 mely csapatok azután kijártak a falukra ünnepeken, különösen oly falukba, ahol búcsú tartatott, verbuválni és mindig egy jó csapat újonccal tértek vissza. Én Győrben maradtam a központban. Innét tettünk kirándulást Szigetbe és pünköst napján Pinnyédre. Kaptunk újoncokat Komáromból és Pestről is; amidőn t. i. itt az első és második zászlóallj betelt, a felesleges újoncokat felküldtek Győrbe. 27 Amikor már annyira felszaporodtunk, hogy a zászlóalljat szervezni lehetett, Kaiser kapitány felosztott bennünket századokra, s a századokat szakaszokra, és minden szakaszba nevezett ki altiszteket. Én is ki lettem nevezve káplárnak az első század 3-dik szakaszába. Minthogy azonban a zászlóallj még telljes nem volt, a toborzás folytonosan tartott. I Először a kiskaszárnyában, utóbb pedig a nagykaszárnyában 28 helyeztek el bennünket. Egy pár hét alatt kaptunk tiszteket. Az első század kapitánya lett Koróda, 29 aki a magyar gárdánál is szolgált, a második század kapitánya volt Görgei Arthur, 30 aki Világosnál hazáját elárulta. Az őrnagy Horváth Lajos nevű volt. 31 Ekkor még saját ruhánkban jártunk. Fekete viaszos vászonból csináltattunk magunknak csákót, s az altisztek a győri polgároktól kölcsönzött acél kardokat hordtunk. Én bátyám kardját viseltem. Rendes fekete attilában és fekete nadrágban jártam, s viaszos vászonból készült fekete komót csákót viseltem. Bátyám, Pál ekkor a győrszigeti fördőház mellett egy új fenyőfa hajót építtetett, mely Battyányi Lajos nevet kapott. Ide én parancsolat után minden nap rendesen kisétáltam. 124