A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

MÚZEUMOK ÉS GYÚJTEMÉNYEK - ZOMBORI István: A fakatona és a doberdői fa a szegedi múzeum gyűjteményében

A FAKATONA ÉS A DOBERDÓI FA A SZEGEDI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN ZOMBORI ISTVÁN Az I. világháború 1914 nyarán tört ki. Miként egész Európában, és az Osztrák-Magyar Monarchiában, úgy Szegeden is, az ismert körülmények között a nemzeti érzéseket felkorbácsolva indult a háború, az ún. bűnös, ellenséges országok ellen. A harcba induló katonák, a frissen besorozott emberek, felvirágozott vonatokkal, a civil lakosság és a rokonok hangos éljenzése, ünneplése közepette indultak a frontvonalakra. Ez a nagy, örömteli hangulat azonban a frontokon kialakult összecsapások, már az első néhány hét súlyos harcai és az ezzel szükségszerűen együtt járó veszteségek nyomán mérséklődött. Ahogy a családtagok, rokonok, ismerősök, számos városbeli személynek a halálhíre megérkezett, és hamarosan az első sebesültek is visszaérkeztek városukba, a korábbi lelkesedés lassan a félelem, a szomorúság, majd hamarosan az elkeseredés hangulatává alakult át. így volt ez Szegeden is, ahol a város alapvetően három nagyobb katonai egységet állított ki és küldött a frontra: a szegedi 46-os gyalogezredet, az 5. honvéd gyalogezredet és a 3-as huszárezredet. Ezek a csapatok a magyar hadsereg részeként előbb a szerbiai, majd az orosz frontra kerültek, ahol őszinte lelkesedéssel, tisztességgel álltak helyt és igen nagy veszteségeket szenvedtek. Különösen igaz volt ez az 5. honvéd gyalogezredre, amely minden hősiessége ellenére teljes egészében orosz hadifogságba esett 1915-ben. Az I. világháborúban a fronton harcolók érdekében az itthoniak igyekeztek minél több áldozatot hozni és részükre segítséget nyújtani. Számos gyűjtés indult, amely során a fronton harcolók részére meleg ruhákat, elsősegély-csomagokat, élelmiszert próbáltak küldeni.

1 Európában már 1915-ben több országban megfigyelhető egy olyan új szokás, amely a fronton lévők megsegítése érdekében gyűjtést kezdeményez és az így nyert pénzt a harcolók segítségére szánják. Ennek egy sajátos, látványos módja alakult ki, mely szerint a fronton harcoló katonákat megjelenítő, rendszerint fából faragott, életnagyságú, vagy annál nagyobb szobrokat készítettek, amelyeket a városok főterén helyeztek el és a támogatás módja az volt, hogy fémből készült szögeket lehetett vásárolni. Ezeket a fa katona testébe verték bele, szorosan egymás mellé, ily módon támogatva a katonákat. Ez a, — különösen Németországban elterjedt — szokás ért el Szegedre 1915 nyarán, amikor a szegedi 5. honvéd gyalogezred katonájaként Szegeden tartózkodó Szentgyörgyi István szobrász, (1881-1938) — ekkor az említett ezred zászlósa — vállalkozott arra, hogy elkészíti a szegedi főtérre, a Széchenyi-térre egy fa honvédszobor alakját. 1 Sajnálatos módon az I. Világháború iránti hátrányos megkülönböztetés nemcsak a megítélésben, de egyáltalán a konkrét történeti áttekintésekben mennyiségüeg is érvényesült. Az 1980-as évek-