Erdész Sándor: A hegyaljai szőlőmunkások szüreti népszokásai (Múzeumi Füzetek 7. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1957)

szüretelt a 'házigazda és a vendégsereg is, ugyanakkor az ebédjük is gulyáshús volt borral, akárcsak a munkásoknak. A régi szüretekről több leírás maradt, mely szerint szüret idején esténkint a szőlőhegyeken pásztortüzek körül vigadtak, rakétákat eregettek a magasba stb. Természetesen ilyen fényes ünnepségek nem a 3—4 hétig tartó szüret teljes időszakára, hanem csak a kezdő és utolsó napjára vonatkoztak, egyébként egyszerűen folyt le. A szüret sok gondot okozott a szüreteltetőknek. A XVII—XVIII. században, de még a felszabadulás előtt is Hegyalja szőlőbirtokosai sokat törték a fejüket azon, hogyan tilthatnák meg a szőlőmunkásoknak a szőlő evését? A szőlőmunkások azt tartották, hogy .,a nyomtató lónak sincs bekötve a szája", s a megkívánt fürtöket természetesen elfogyasztották. Ezt az utóbbi évszázadokban a következő intézkedésekkel akarták megakadályozni: 1. A feudalizmus idején testi fenyítésekkel,

8 2. Étkezésre rosszabb minőségű szőlő hozatalával,

9 3. Munkásokra erős felügyelettel és végül

10 4. A szedők énekeltetésével.

11 Ez utóbbi esetben a gazda úgy gondolkodott, hogy énekelni és enni egyidőben nem lehet. Az abaújszántóiak szerint azonban míg a szedők egyrésze énekelt, a másik része evett, aztán váltották egymást. A szedés elég fáradtságos munka, amelyet túlnyomórészt nők végeztek, a férfiak puttonyosok, taposók voltak. Nagyobb uradalmakban egy-egy kád megteltét is puskadurrogtatással, mozsarazással jelezték. A foglalkoztatott szüretelők száma mindig a szőlők nagyságától, vagy a tervezett időtartamtól függött. Általában 12 szedőhöz Ihat puttonyost és 3 taposót fogadtak, ezenkívül megfelelő számú szekereken szünet nélkül hordták a szőlőt a présházba. Tokajhegyalján — más borvidékekkel szemben — a présházak és borpincék vagy a községben i(pl. Mádon), vagy közvetlen a község szélén egyesoportban helyezkednek el (pl. Hercegkúton), de semmiesetre sem kinn a szőlőkben. A hegyaljai fiatalságnak a szüret jelentette azt az egymással való találkozásra alkalmas társasmunkát

12

, melyet az Alföldön a fonó, vagy a kukoricafosztás töltött 'be. Éviközben a női munkák (pl. kötözés) és a férfimunkák (pl. kapálás) végzése nem esnek egyidőbe, viszont szüretkor úgy a súlyos puttonyokat bíró férfiak, mint az ügyeskezű szőlőszedő asszonyok és leányok crnunkája nélkülözhetetlen. A szüret szinte az egyetlen társasmunka Hegyalján, melyen a leányok és legények együtt dolgozhatnak, ismerkedhetnek, így érthető, hogy Hegyalján élő népdalok nagyrésze a szürethez és a borhoz kapcsolódik. A gazdasági év befejező ünnepe a szüret, a szüret utolsó napja a végzés. A szőlőmunkások ezt a napot várták, mert a földbirtokosok — ebben az esetben rájuk nézve is kötelező hagyomány alapján — megvendégelték vagy megajándékozták munkásaikat és végzés - t á n c-cal fejezték be a szüretet. A szőlőmunkások jónéhány nappal előbb kiszámították, hogy melyik nap fejezik be a szüretet és a vincellér közvetítésével jelezték ezt az uraságnak is. Már előre megbeszélték, hogy ki lesz a szószólójuk, kik csinálják és kik viszik a szüreti koszorút. A végzésnap hajnalán két asszony a koszorúfonáshoz fogott, hogy délutánra kész legyen a díszes szőlőkoszorú. A koszorút hordóabroncs felhasználásával félgömbalakúra fonták, melyet a csúcsánál fogva cifra ágos-ra erősítettek fel. A menet cigányzene kísérettel a késődélutáni órákban indult a gazda házához. A koszorút két féhérruhába öltözött leány vitte, akik mögött a vincellér, a szőlőmunkások, végül a zenészek haladtak. Ekkorra az uradalom belső cselédsége felseperte, feldíszítette az udvart, falombokból lugast készített. A nótaszóval beérkező szüretelőket a gazda vagy az intézője fogadta a tornácon. A köszöntőt vagy verses formában, vagy kötött prózai szöveggel, vagy keresetlen szavakkal a vincellér, esetleg egy idősebb szőlőmunkás mondta el. Pl: Beköszöntött a meleg nyár Égetett, forrázott a napsugár, De az égből szép harmat hull, A hervadt mező megint virul.