Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - MÉRLEG - Puskáné Árvai Judit: Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig. Kaposvár, 1994 / 99–102. o.

a helyzetbe, hogy terveit megvalósítani kezdje. A nácik zsidópolitikájának első fázisában, 1939-ig a kivándorlásra „ösztönzéssel" próbálták kiszorítani a zsidókat Németországból, bár 1938-ban az eviani konferencia világossá tette, hogy nagyobb számú bevándorló befogadására a világ egyetlen arra alkalmasnak vélt hatalma sem tud vállalkozni. 1938—39-ben egy kiszemelt övezetbe való kényszertelepítéssel gondolták megoldani a zsidókérdést, s erre Madagaszkár szigetét tartották megfelelőnek. A 4—6,5 millió zsidó elszállításának finanszírozására azonban nem akadt vállalkozó. Miután Hitler döntött a Szovjetunió megtámadásáról, új lehetőségek merültek fel a kérdés megoldására. Mivel Hitler földet akart szerezni Keleten a német és más germán telepeseknek, evidens volt számára, hogy a területet bizonyos mennyiségű embertől „meg kell tisztítania". Az elfoglalandó területek megtisztításának ügyét és a zsidók kiirtását úgy kapcsolta össze Hitler, hogy a távoli, eldugott keleti zónában kívánta mindkét tömeggyilkosságot véghezvinni. A kivégzendőkről listát készítettek: az élen a zsidók, cigányok, „ázsiaiak" szerepeltek, az oroszok, beloruszok követték őket, végül a baltiak és a lengyelek zárták a sort. Az egész procedúra végrehajtásával a Himmler vezette SS-t bízták meg. A népirtást igyekeztek eltitkolni, és sokáig hirdették, hogy a zsidókat „hasznos munkára" szállítják és veszik igénybe a keleti megszállt térségben. Világossá vált, hogy egy jól szervezett világméretű bűntényt könnyű végrehajtani, ha az áldozatot jól választják meg. Kevesen voltak ugyan, akik zsidó honfitársaik halálát kívánták, de azok is kevesen voltak, akik érdekükben kockázatot mertek vagy akartak volna vállalni. Hatott a hagyományos antiszemitizmus, és a haszon reménye is mérlegelésre késztette az embereket. Különböző politikai megfontolások alapján a szövetséges országok is meghozták a kívánt törvényeket, és részben eleget tettek a zsidók kiszolgáltatására irányuló náci követeléseknek. Ez a követési és az adottal való megalkuvási hajlam tesz mindenfajta antiszemitizmust igen veszedelmessé. Szita Szabolcs a zsidók 1944. évi magyarországi üldözéséről ír tanulmányában. 1944. március 12-én Hitler parancsára megkezdődött a Margaréthe I. hadműveleti terv kivitelezése. A németek minden ellenállás nélkül megszállták Magyarországot, és azonnal megkezdték a magyar zsidóság „áttelepítésének" szervezését. A megszállók szinte korlátlan rendelkezési jogot szereztek a magyar zsidóság felett. Horthy kormányzó klessheimi engedményei értelmében a magyar kormányhatóságok a „zsidónak tekintendő" magyar állampolgárokat kiszolgáltatták az SS-nek és a Gestapónak. Március 12-én megalakították a Zsidók Központi Tanácsát, mely a zsidók megnyugtatásával, hitegetésével megkönnyítette a deportálások elleni esetleges ellenállás leszerelését. Március 29-én a Sztójay-kormány nagyszámú megkülönböztető és jogfosztó rendeletet fogadott el a zsidókkel szemben: április 5-i hatállyal elrendelte a sárga csillag viselését, vagyonukat elkobozta, állásukat felmondta, külön élelmiszer jegyet vezetett be, és a 18—48 év közötti zsidó férfiakat munkaszolgálatra hívta be. Április 7-től megtiltották a zsidók utazását, s elrendelték a gettókba, gyűjtőtáborokba terelést. Április végén Kistarcsáról, Dél-Zalából és Bácstopolyáról indultak az első vonatok Auschwitz felé. Május 4—5-én a bécsi Rennwegen szállítási egyeztető konferenciára ültek össze a Német Birodalmi Vasút, a szlovák és magyar vasutak, az SS és az SD illetékesei. Ügy határoztak, hogy a magyarországi „áttelepítéskor" naponta legalább négy deportáló szerelvényt fognak indítani. A vidéki zsidóság tömeges deportálása a kassai csendőrkerület területén kezdődött meg. Május 14-én Nyíregyházáról és Munkácsról 3200, illetve 3169 magyar „transzportzsidóval" elindultak a 45 vagonos deportáló szerelvények. 101