Levéltári Közlemények, 80. (2009)

Levéltári Közlemények, 80. (2009) - Forrásközlések - REISZ T. CSABA: Lipszky János jelentése a magyar nemesi felkelésnél történtekről, 1809

Források gyűjteménye lesz az inszurrekció történetének. A forrásközléshez kapcsolódó tanulmány elkészítésekor szembesültem azzal, hogy a nemesi felkelés forrásbázisának egyik jelentős részét, a hadi eseményeket összefoglaló egykorú munkákat — valamint a közöttük fennálló összefüggéseket — nem tárták fel és a történettudományi munkákban nem is hasznosították, továbbá egyes forrásokat — így Kisfaludy Sándor hadi történetét — tévesen interpretáltak. Miután jelen dolgozat tartalmi és terjedelmi kereteit túlhaladja e hiány teljes körű pótlása, így csak összefoglalom a megállapításokat, de egyúttal jelzem, hogy bővebben egy későbbi tanulmányban térnék vissza az új tényekre. Remélem ugyanakkor azt is, hogy a korszak kutatói az említendő források és tények további, a történetírás számára hasznosítható feltárását is elvégzik.

2 Kisfaludy Sándor igaz története a felkelésről (1810-1811) Kisfaludy Sándor (1772-1844) költő volt az első, aki megírta az utolsó nemesi felkelés (1809) történetét. Hogy pontosan mikor, milyen utasításra, milyen célból, és a kéziratnak mi lett a sorsa, arról a szakirodalom adatai — esetenként ellentmondó módon — tájékoztatnak. A legáltalánosabb nézet szerint Kisfaludy 1810-1811 között a nádor utasítására, az uralkodó számára írta meg — német nyelven, rövidítve — a felkelés igaz történetét (freimütige Geschichte), amely olyan őszintére sikerült, hogy nemcsak az (udvari/kabineti) „titkos levéltárba" süllyesztették a kéziratot, de a szerzőnek is megtiltották, hogy ő azt „közölje". Kisfaludy a források tanúsága szerint élete végéig tervezte, hogy az insurrectio 2 Az említett részletesebb tanulmányt Kisfaludy Sándor és az utolsó nemesi felkelés hadtörténete címmel jelenleg készítem. A forrásközlés és bevezetője elkészültéhez számos kolléga önzetlen segítsége kellett, amelyet ezúton is szeretnék megemlíteni. Köszönetem illeti NAGY-L. ISTVÁNt, a pápai Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum igazgatóját, aki szakmai-kutatói tapasztalatát — könyvészeti és levéltári adatközléssel, megállapításaim értő elemzésével és továbbfejlesztési ötleteivel — folyamatosan és önzetlenül megosztotta velem. Vele folytatott levelezésem során azt a véleményét is megosztotta velem, hogy „lényegében a korszakot illetően nem folyt forráskutatás, és az újabb szakirodalom a korábbi, kevéssé szakszerű összefoglaló munkákból megírt kétes biztonságú kompiláció". Sokat segített többszöri adatkikereséssel, elektronikus vagy másolati adatközléssel FAZEKAS ISTVÁN és LENKEFI FERENC, előbbi a bécsi magyar levéltári delegátus, utóbbi ugyanott katonai levéltári delegátus. A forrásokhoz való hozzájutást könnyítette meg FARKAS GYÖRGYI, a HL főlevéltárosa, majd Bonhardt Attila, ugyanezen levéltár igazgatója; a MOL ügyiratai között BERTÓK LAJOS több alkalommal, a kutatói képességeket meghaladó módon, a levéltárban őrzött iratanyagban pedig SZEPESINÉ SIMON ÉVA végzett eredménnyel záruló kutatást számomra. A német szövegek fordításában TUZA CSILLA (MOL) és Soós ISTVÁN (Magyar Tudományos Akadémia = MTA Történettudományi Intézet) voltak segítségemre. Más közgyűjtemények anyagát/adatát tette hozzáférhetővé számomra CSÁSZTVAY TÜNDE (MTA Irodalomtudományi Intézet), TÓTH GÁBOR és MÁZI BÉLA (MTAK, Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye). Munkájukkal szakértelmük mellett igazolták a kutatók iránti elkötelezett készségüket is. 256