Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)

1931-03-04 / 18. szám

2 oldal Klsknnhalas Helyi Értesítője március 4 Nagyszabású előkészü­letek Halason március 15-ike meg­ünneplésére A szabadság ünnepét március 15-ikét Halason az idén is méltó fénnyel készülnek megünnepelni. Mint minden évben, ezúttal is széleskörű programmal fog szerepelni március 15. a városban, amelynek lakossága mindig nagy tisztelettel övezte és vette körül a márciusi jelentős napok dátumának évfordulóit Mbit munkatársunk értesül, az idei márciusi ünnepséget a város a kisgazdapárttal és valamennyi társa­dalmi egyesülettel együtt rendezi meg, hogy ezáltal is emelje az ün­nepség fényét .és jelentőségét. A város most készíti elő ennek az ünnepélynek részletes és mindenre kiterjedő programmját és lapunk azt összeállítása után, jövő számában fogja közölni. merni-:, Olcsóbbá kell tenni a méregdrága postát Európa államainak közös határozata alapján A legválságosabb gazdasági hely­zetben a postát megdrágították. Békében 10 fillérért levelezhet­tünk az országban, ma 20 fillér­be kerül a levélbélyeg Külföldre néhány országba békében nem kellett több bélyeget ragasztani a levélre, mint a belföldi forgalom­ban és a távolabbi államokba is csak néhány fillérrel került többe a posta. Ma 32 filléres bélyeget kell ragaszta­ni a közelebb fekvő országokba küldött levélre, de a legtöbb or­szágba csak 40 filléres bélyeg- ■ gél lehet levelet küldeni. Békében nemzetközi egyezmény szabályozta ezt a kérdést és Párizsban most megint összeül­tek az európai államok kiküldöt­tei, hogy újra egységes posta- díjszabást állapítsanak meg. A tervezet szerint 22 fillér lenne az az összeg, amelybe a külföldre irányított le­velek bélyege kerülne. A magyar posta még nem nyilat­kozott, hogy hozzájárul-e az egyez­ményhez, de valószínű, hogy nem térhet ki a kényszer elöl, ha minden európai állam bele­egyezik. Külföldön pedig könnyen belemennek a 22 fillérbe, mert a legtöbb állam­ban ma sem drágább a portó. Mi ebben is kivételek vagyunk. Ha leszállítják a magyar posta di­ját, ebben "csak az lesz a szomorú, hogy a külföldi kényszernek kellett elérnie azt, amit a magyar nyomo­rúság, pénztelenség és lerongyoltság nem tudott elérni. — Megint Körmendy Mátyás lett a szegedi ipartestület elnöke. Most vasárnap zajlott le a szegedi ipartes­tület tisztújító választása, összesen öt lista indult, amelyek közül négy Körmendy Mátyás felsőházi tag, ed­digi elnököt, az ötödik pedig Rácz Antalt jelölte az elnöki tisztre. A vá­lasztás eredményét éjfél után hirdet­ték ki. Leadtak összesen 1281 érvé­nyes szavazatot, amelyek közül 725 Körmendy Mátyásra, 556 pedig Rácz Antalra esett. A Belgrád-Kelebia-bpesti gyorsvonat bálófülkéjében meg- mérgezte magát egy angol világcég bpesti vezérigazgatója Súlyos megdöbbenést és feltűnést keltett egy mérgezési eset, amelynek szenvedője B. B. Wallace egy nagy angol világcég bpesti vezérigazgató­ja. A vezérigazgató hétfőn hajnalban utazott azzal az express vonattal Budapest felé, amely Halason az éj­jeli órákban fut keresztül és Buda­pest előtt vette észre a hálókocsi kalauza, hogy a vezérigazgató a há­lófülkében eszméletlenül fekszik. A hálókocsi kalauza Budapesten rémül­ten integetett a pályaudvaron szolgá­latot teljesítő rendőrkirendeltség felé s mikor egy detektív odasietett a még mozgásban lévő vonathoz, lel­kendezve jelentette: Az egyik utas nagyon rosszul van, megmérgezte magát, eszmé­letlenül fekszik hálófülkéjében. Az egyik detektív nyomban felug­rott a vonatra, a másik a telefon­hoz rohant s a mentőket hívta. A hálókocsiban az egyik fülkében eszméletlenül, halálsápadtan fe­küdt az illető utas. Mellette egy elegáns megjelenésű külföldi ur, aki közölte a detektivvel, hogy Reginaid Oldfieldnek hívják, a Több ízben irtunk már arról a sa- ( nyara anyagi helyzetről, amelybe j Félegyháza került. A város a kgtel- ; jesebb szegénységgel küzd és erre j igen jellemző az a közlemény ,amely- 1 lyel a félegyházi sajtó ezt a helyze- I tét lefesti és ebben többek közt a j következő megállapításokat teszi meg. A vármegyén is nagyon jól isme­rik a város súlyos helyzetét, amit főként az idézett elő, hogy a bérházra is ráfizet a város, a fürdő építése pedig a tervezett összegnek két és félszeresébe ke­rült, emellett forgalma nincs Nagy hiba volt az 1930. évre össze- j állított költségvetés, ahol Búd János kereskedelemügyi mi­niszter ma reggel váratlanul Rómába utazott. Lapunk más helyén megemlékez­tünk arról, hogy a Belgrád—buda­pesti expressvonat hálófülkéjében megmérgezve találták B. B. Walla- cet egy angol világcég bpesti vezér­Royal Exchange Assurance londoni igazgatója és elmondotta, hogy tegnap indult el Belgrádból úti- társával, a most eszméletlenül fekvő B. B. Wallacevél, a bizto­sítótársaság keleteurópai köz­pontjának vezérigazgatójá­val. A mentők gyorsan megérkeztek és a mentőorvos vizsgálata során meg­állapította, hogy a vezérigazgató súlyos mérge­zést szenvedett. Először injekciókat adott az esz­méletlen férfinek, aki azonban nem tért magához, úgy, hogy a mentők hordágyra fektették és beszállították a Rókus-kórházba. Budapesten jól ismerik Wallace ve­zérigazgatót és igy ma délelőtt gyor­san elterjedt a hire annak, hogy a belgrádi expressből mentők vitték a Rókusba mérgezési tünetekkel Walla- cet. A hir a Royal Exchange budapesti intézeténél óriási megdöbbenést keltett. a kiadásokat lefaragták, a bevé­teleket túlméretezték és ezzel fel­borult a nyugodt irányítás. A mai vezetéssel sincs megelégedve a vármegye, mert ez a város havi 65 000 P lakbérne­gyednél közel 80.000 P személyzeti kiadást nem bir el. Ezen kevesebb munkaerővef és hosszabb munkaidővel kell segíteni. A fürdő nagy ráfizetésétől úgy akarják men­tesíteni a várost, hogy a kormánynál támogatják azon törekvést, hogy a népjóléti mi­niszter vegye meg munkásjóléti intézménynek vagy szülészeti otthon céljaira. A miniszter utazását gazdasági tárgyalásokkal hozzák összefüggés­be. igazgatóját, akit beszállították súlyos mérgezéssel a Rókus kórházba. A vezérigazgató anélkül, hogy esz­méletre tért volna, ma, kedden reg­gel meghalt a kórházban. bejelentés hangzott el, amely szerint j a vármegye nem adta meg a fel­hatalmazást Endre László dr. gö­döllői főszolgabírónak arra, hogy bűnvádi eljárást indítson Mihályi Fe­renc szoeiálista képviselő ellen. Mihályi Ferenc ugyanis a legutóbbi vármegyei közgyűlésen azzal vádolta meg Endre Lászlót, hogy járásá­ban ujjlenyomatot vesznek fel a mun­kanélküliekről. Ä képviselőház mai ülésén Fábián nagy beszédben vázolta, hogy az orosz dumping veszélye még a világháborúnál is nagyobb Európára A képviselőház mai ülését 10 óra­kor nyitotta meg Almásy László el­nök. Napirend előtt Fábián Béla kép­viselő szólalt föl, aki egyre fokozódó érdeklődéstől kisérve, nagy beszéd­ben mutatta ki, hogy az orosz dum­ping óriási veszélyeket rejt magában és hogy ez a veszély nagyobb an­nál, mint amit a világháború jelen­tett Európa számára. Háromtagú bizottságot nevez* tek ki a társadalombiztosító racionalizálásának elő­készítésére A társadalombiztosító intézet raci­onalizálásának előkészítésére három­tagú bizottságot neveztek ki önálló hatáskörrel. A bizottság már meg is kezdte munkáját és annak három tagja, Pfiszterer Lajos, Libicsey Nándor és Szily Kálmán. Október 1 -re elkészül a londoni autóul kecskemét-szegedi szakasza A London—konstantinápolyi autó­út Cegléd—szegedi szakaszát értesü­lésünk szerint f. évi október 1-ig ki­építik. Az építésben Ceglédtől Kecs­kemét felé haladnak. Az anyaghor­dás Cegléden már megkezdődött, így remény van reá, hogy a nyá­ron Kecskemétről Budapestre kitűnő, széles betonos utón lehet közlekedni. sxsmmem ssi ■■■■■■ Ismét megdrágult a cukor — használjunk mézet cukor helyett Vasárnapra virradó éjjel megálla­podtak a cukorgyárak a répaterme­lőkkel. Tizenöt fillérrel emelik mmá- zsánként a cukorrépa árát. Ezt csak helyeselni tudjuk, mert hisz a 2 P 35 filléres répaárnál a gazda ráfizet. Annál súlyosabb kifogás alá esik a megállapodás ama pontja, amely sze­rint a cukorgyárak ezentúl csak 12 millió 640 ezer mm. répát vesznek át az eddigi 14—15 millió helyett. Ez annyit jelent, hogy a mai répa­termést mintegy 20 százalékkal csök­kentik, mert az nem képzelhető el, hogy a gazda állatetetésre cukorré­pát fog veszteségre termelni. A répatermelő terület csökkentése közel 15—20.000 munkás kenyerét veszi el. Értesülésünk szerint mozgalom in­dult meg, amely cukor helyett méz­használatát propagálja. 320 ügyet tárgyalt le Preszly főispán elnökletével a mai várni, kisgyúlés Félegyháza annyira fuldoklik az anyagi gondoktól, hogy már fürdőjét Is eladja LEGÚJABB! (Budapesti tudósitónk telefonjelentése) Felhős idő várható, éjjeli fagyokkal B. B. Wallace az angol világcég vezérigaz­gatója ma reggel meghalt a kórházban Tisztelet tem a közönse' városhá; ben ße mészárs vettem. gi vevői veskedjt keresni, pontos I Szíves pé TiS2 és n vállalok tanoncn Godó szob és i Avar Marad (Singer • jr Tóth La h. Ne sajr mielőtt rőf venne I Marad végekbi zefirt, vásznat gavászr mosó é lin, seb tét és rőf Nagy Goldbe ben és I Készp olcsón Fai Ká a Gazc épületé tart fal resztő kát és nagy v Brillíán ezüst pt ezüstöt magas órát és tos Az időjárásban az elmúlt 24 őrá- | ban változás nem volt. *, Időjóslat: Felhős idő várható, éj­jeli fagyokkal. Búd ma reggel váratlanul Rómába utazott ■ lett. J A kisgyülésen 320 ügy szerepelt. A kisgyülésen ezenkívül érdekes i Pest vármegye kisgyülése ma tar- : tóttá meg ülését a vármegyeházán Preszly Elemér főispin elnöklete mel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom