Irodalmi Szemle, 1986
1986/2 - ÉLŐ MÜLT - Csáky Károly: Nógrádi tájak és hősök Krúdy Gyula műveiben
A különböző helyeken szétszórt apró birtokokon korszerűtlen gazdálkodást folytatott a család, s csak az örökös viszálykodások, a szinte napirenden lévő pereskedések révén tartották fenn valahogy magukat. Pereskedések, panaszok és feljelentések szerkesztése kötötte le a dédapa, Krúdy János idejét is. Számára talán még a várnagyi állás jelentett némi jövedelmet, de 1846- ban innen is kibukott, mivel hivatalát nem tudta az elvárásoknak megfelelően vezetni. Akármilyen volt is azonban a Krúdyak élete Kovácsiban, azok, akik innen elszármaztak, mindig nosztalgiával gondolnak az ősi fészekre. Krúdy apja még Hektor nevű szeretett kutyáját is innen vitte a Nyírségbe, hogy ugatásával legalább az emlékeztesse őt „a kies, ősziesen merengő nógrádi tájékra, ahol gyermekkorát a forradalom után a nagyapái háznál a világszép, de nem a legszerencsésebb kisasszonyok (Mária, Irma, Izabella, Amália) között töltötte”.5 Ezek a kisasszonyok a nagynénjei voltak. Krúdy János, a „deres bajuszú férfi”, az Író dédapja 1855-ben halt meg Kovácsiban. Földi maradványait korábban elhunyt felesége, Virág Terézia mellett helyezték el a családi kriptában. Sírhelyük 1980-ban a temetőben végzett tereprendezéskor megsemmisült. Síremléküket, amely „majd három évig hevert méltatlanul elfeledve a kovácsi domboldalon”.6 Urbán Aladár pedagógus kezdeményezésére az ipolyvarbói (Vrbovka) alapiskola tanulói állították fel. Környékét virággal ültették be, s azóta is kegyelettel ápolják. A sírkő nehezen olvasható szövege: „Itt nyugosznak Istenben boldogult KRÚDY JÄNOS- NÉ született VIRÄG TERÉZIA elhunyt életének 45-dik évében február 8-án 1845. és KRŰDY JÁNOS elhunyt életének 61-ik évében november 26-án 1855. Hat gyermekiek árván esengnek / Jó szülék! lelki üdvetekért / Nyerjetek Istentől nekünk / Ti is égi tért.” AZ ÖSÖK SZÜLŐFÖLDJÉNEK MOTÍVUMAI KRÚDY GYULA ÍRÁSAIBAN Krúdy számos művében jelenítette meg a Nyírség s az Alföld vidékét, Pest és Buda péremterületeit, valamint a mai Szlovákia felső részeit és déli tájait. Az ősök szülőföldje, a nógrádi halmok, az Ipoly menti mezők, a virágba öltözött rétek, a csendes füzek, a titkokat rejtegető erdők sok-sok Krúdy-írásban jelen vannak. Ä Krúdy Kálmán bácsi viselt dolgai c. munkájában az író így örökíti meg a Kovácsi környéki tájhangulatát: „Azon a réten kergettem én is lepkét és a labdát, s ma is úgy látom, hogy szebb rét talán nincsen is az egész világon. Az Ipoly mentén terült el a lapos partok között és szelíden, lágyan szaladt tovább a lehajló füzek és tömpe bokrok között, mint a nótaszó. A virágoos bokrokon madarak laktak és énekkel kísérték útjában Kálmánt. (Krúdy Kálmán nógrádi betyárt — Cs. K. megj.) És a füzek fölött a nyár leányai kiteregették virággal kihányt köntösüket a napsugárba. Messzebb halmok kéklenek és beszédes nyárfák ringatják karcsú derekukat a szélben, ami e szép világ fölött elsuhan. Itt minden a szerelemről mond éneket és a legkisebb virágnak a kelyhében is szúi nóta lakik: szép, egyenes növésű palócleányoknak volt századok óta szerelmes- ke'öő-rétjük ez a hely. Itt a levegő is más. Csókok zenéje zümmög a méhek duruzsölásá- •ban.”7 Nem csoda, hogy ilyen meleg szeretettel ír a tájról, hiszen, amint az egy másik írásából is kiderül, gyermekkorában megannyi kellemes órát és napot töltött a folyó partján. Az álmok hősében bemutatja az oly gyakran rakoncátlankodó, de mégis szeretett folyót, az Ipolyt; felvillan a kisregényben a falu, Kovácsi képe is. A nógrádi Krúdyak, pontosabban a dédapa faluja ez, amelyet mint egy félszigetet vesz körül az Ipoly. Egyike a másikával dacol, mégis jól kiegészítik egymást, tartkítva a táj romantikáját. Krúdy ilyennek látta a folyó és a falu szomszédságát: „Nem messze van a falu. Ott szalad az Ipoly. Körülnyaldossa a kovácsi kerteket, mint egy jó házőrző kutya. Pedig dehogy jó. Minden évben elvisz egy darabot a kertekből, ahol annyi illatos rozmaring, viola termett. Maholnap Szécsénybe járnak a legények rózsát lopni... Nagy kutya az Ipoly.”3 Aztán megjelenik a dédapa öccse, Krúdy Kálmán, a legendákkal övezett betyár, aki itt cseperedett fel,: erre bujdokolt később. A táj és a betyár kapcsolatáról írja Krúdy az alábbiakat: „Ismerte azt a tájat, jó barátja volt minden bokor, valamennyi odvas fa. Az Ipoly be sokszor megmentette! Egyszer zajlott télidőben, a pajkos Krúdyt mégis átbocsátotta egyik partjáról a másikra. Máskor elrejtette homokos ágyába. A folyó fene
