Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - FIGYELŐ - Szeberényi Zoltán: Csanda Sándor: Harmadik nemzedék
a szerző megkockáztat egy kérdést, és nyomban egy konkrét és határozott feleletet ad arra. íme: „Pesszimista ez a művészet? Az, mint minden igazi művészet, igazolásául unnak a tételnek, amely szerint a szépség a szenvedés szülötte ..." A történelem és a művészet összefonódása által kialakult kérdéskomplexum vezetett bennünket — egyelőre határozottan kialakult válasz nélkül — ahhoz a kérdéshez: létezhet-e egyáltalában optimista művészet, s ha elvétve találkozunk is ilyennel, bizonyos-e, hogy az nem képmutatás vagy hazugság? A Lőrincz Gyuláról szóló könyvben tehát egy kezdettől fogva aktív politikust, egy publicista irodalmárt, de mindenekfölött egy elmélyülten alkotó, műveivel humanizmust sugárzó és megalapozottan modern festőt mutat be a szerző. Ezzel a művészemberrel már csak azért is érdemes volt foglalkoznia, mert egy olyan életműre hívta fel a figyelmet, amely mellett nem szabadna észrevétlenül elmenni. Ismét bebizonyosodott, hogy a művészi hírnév és a tudás — sajnos — nem mindig állnak szinkronban egymással; ki sokkal többet, ki pedig méltánytalanul kevesebbet kap a megérdemeltnél. A szerző tehát jó érzékkel nyúlt a témához, fölismerte annak fontosságát. Vállalkozásának pedig külön érdeme, hogy az úttörő feladattól sem riadt vissza. Volt bátorsága egy ez ideig kényesnek és népszerűtlennek tartott kérdéshez nyúlni, jelen esetben az országból kitekintve egy szlovákiai magyar festőművész egyetemes rangú munkásságát méltatni. Szeretnénk hinni, hogy ez nem csupán egy egyéni nemes gesztus, s hogy a régi időszerű kezdeményezésnek folytatói is lesznek mind a magyar művészettörténeti irodalomban, mind könyvkiadásunkban. Ezzel egy kulturális fehér folt várja szűkülését és megszűnését. Méltán illeti elismerés a Corvina Kiadót is, amely ezúttal nem tetszetős rutinmunkát végzett, hanem igyekezett a könyv megjelentetésével egy magasabb eszmei cél szolgálatába állni. Meggyőződésünk, hogy szerző és kiadó közös fáradozása a szokásosnál jóval többet tett, hiszen a művészet és a tudomány tiszteletén túl az igazi internacionalizmus ügyét is szolgálta. Ecsery Elemér (Budapest) Csanda Sándor: Harmadik nemzedék Kulturális életünk elmúlt két évtizedének alig van olyan számottevő mozzanata, amelyből valamilyen módon részt nem vállalt a címben jelzett könyv szerzője. Vitathatatlan érdemeket szerzett a magyar felsőfokú oktatás kezdeményezője és úttörőjeként, amikor 1951-ben — Sas Andorral együtt — megalapította az első magyar tanszéket, amely azóta a magyar szakos pedagógusok generációit nevelte fel. Tanári működése mellett a népművelés, a tudományos ismeretterjesztés, a kulturális-politikai szervező munka, a tankönyvírás stb. terén is eredményes munkát végzett. Legjelentősebb eredményei azonban tudományos tevékenysége nyomán születtek. Az elmúlt évtizedben publikált könyveinek impozáns sora (Magyar—szlovák kulturális kapcsolatok, 1959; A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar—szlovák kapcsolatai, 1961; Valóság és illúzió, 1962; Hidak sorsa, 1965; Első nemzedék, 1968) lankadatlan kutatói szorgalmáról és tudományos érdeklődése sokrétűségéről tanúskodik. Irodalmi esz- széi, kapcsolattörténeti tanulmányai, irodalomtörténeti összefoglalói a határokon túl is ismertté tették nevét. Különösen a régebbi korok magyar—szlovák irodalmi kapcsolatainak feltárásában és marxista értékelésében szerzett érdemeket. A nemzeti elfogultság nélküli, a tudományos objektivitásra törő, a proletár nemzetköziség szellemében gyökerező kutató-elemző módszerével az elsők között vette fel a harcot a múlt máig ható öröksége, a nacionalizmus táplálta legendák ellen, és szorgalmazta a szlovák és a magyar nép kölcsönös megismerésen alapuló közeledését. A csehszlovákiai magyar irodalom haladó hagyományainak az értékelése, első összefoglalása is az ő nevéhez fűződik. Az első nemzedék című könyve úttörő vállalkozás a maga nemében, elsőnek tekinti át, szinte minden lényeges jelenségre ügyelve, hazai magyar irodalmunk két háború közötti szakaszának eredményeit. Az írói
