Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-13 / 37. szám

2012. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ 15 SPORTTÜKÖR Könnyű Róbert után Tóth László is búcsúzott a legjobb 16 között Az élről figyel a ZF-Eger ob i. A zöld-fehéreket lilára verték a Bitskey Aladár Uszodában ökölvívás Könnyű Róbert és Tóth László is már a 16 között búcsúzni kényszerült a Debre­cenben rendezett 56. Bocskai István-emlékversenyen. Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) öklözői közül Könnyű Ró­bert számára nem jól sikerült a fogyás, ezért 56 kilós versenysú­lya helyett a 60 kg-osok mező­nyében lépett szorítóba, ahol a lengyel Dawid Michelusszal szemben maradt alul. A 75 kiló­soknál szereplő Tóth László a tu­néziai Hassen Chagtami szemé­lyében az Afrika Bajnokság bronzérmesétől szenvedett ve­reséget. Utóbbi számára legin­kább a tapasztalatszerzés jelen­tette a fő feladatot. A 22 nemzet 134 bokszolóját felvonultató megmérettetésen a magyar csapat két arany- és két ezüstéremmel zárt. Az 56. Bocs- kai-emlékversenyen az orosz csapat bizonyult a legeredmé­nyesebbnek, amely négy arany­medállal térhetett haza. ■ S. K. A 6. FOGADÁSI HÉT 2. LÓJÁNAK EREDMÉNYEI: FORDU­1. Dortmund-Leverkusen 1-0 1 2. Bayern M.-K.lautem 2-0 1 3. VfB Stuttgart-Hertha 5-0 1 4. Bremen-Hoffenheim 1-1 X 5. Mainz-Hannover 1-1 X 6. M.gladbach-Schalke 3-0 1 7.1. FC Köln-Hamburg 0-1 2 8. Everton-Chelsea 2-0 1 9. Sunderland (8.)-Arsenal (6.) 1-2 2 10. Tottenham (3.)-Newcastle (5.) 5-0 1 11. Aston Villa (13.)-Man. City (1.) 0-1 2 12. Udinese (3.)-Milan (2.) 1-2 1 13. Internationale (5.)-Novara (20.) 0-1 2 PLUSZ EGY MÉRKŐZÉS: 14. Bologna (16.)-Juventus (1.) törölve PÓTMÉRKŐZÉS: 1. Blackburn-QPR 3-2 1 Kihasználta a riválisok döntetlenjeit, az FTC elle­ni kilencgólos győzelmé­vel pedig átvette a veze­tést az első osztályú vízi­labda-bajnokságban a ZF- Eger férficsapata. Fenyves Balázs Meglepetéssel, a Szolnok szege­di pontszerzésével kezdődött a férfi OB I. 13. játéknapja. A fort dúló előtt listavezető Hegedűs Gáboréknál már három góllal is „égett a ház” (vagyis a sátor), a végén mégis lehetett volna belő­le győzelem, igaz, érvényes ez a vendéggárdára is. Az igazságos­nak mondható eredmény ugyan­akkor a ZF-Eger csapatának a legjobbkor jött. Az FTC egri fel­lépésén így a pontgyűjtésen kí­vül az is tétet jelentett, hogy a há­rom pont bezsebelésével már a ZF vezetné a bajnoki tabellát. Erre minden esélye megvolt a I házigazdának, ugyanis Gerendás £ György vezetőedző a találkozó f előtt úgy nyilatkozott: fölösleges | pihentetni játékosait, mert a hét- I végén a Honvéd és a Szeged ket­tős következik. Mégsem láthat­tuk a sárga-kékek legerősebb ke­retét, akiknél egyedül Szécsi Zol­tán kapott kimenőt. A két csapat közötti különb­ség ellenére nem valami lehen­gerlőén kezdett a ZF. A gólok gyéren potyogtak az első ne­gyedben, a másodikban azonban mindkét oldal beindult. Az egri­eknél az első négy találatot csak B betűs játékos szerezte (Biros, Binder, Bundschuh), a nagy be­tűháborút végül az a Varga II. Zsolt törte meg, aki ezen a mécs­esén játszotta 350. OB I-es mér­kőzését. A félidőben minimális különbséget mutatott az ered­Varga II. Zsolt (8) a 350. OB l-es mérkőzésén három gólt dobott a Fradinak ményjelző, fordulás után viszont már megrázták magukat a baj­nokcsapat játékosai. Abban a szakaszban gyakorlatilag el Is dőltek a fontos kérdések, így az utolsó nyolc percre már Sándor Dávid foglalhatta el a hazaiak kapuját. Eközben a Kőér útról is kedvező hírek érkeztek. A fordu­ló másik rangadóján is megosz­toztak a pontokon a csapatok, a Honvéd döntetlennel zárt a Va­sas ellen. Mindez azt jelenti, hogy az Eger két ponttal átvette a vezetést a bajnokságban, igaz, a második Szeged egy mérkő­zéssel kevesebbet játszott. gerendás GYÖRGY: - Döcögő­sen kezdtünk, de a második fél­időben már jobban játszottunk. Most van egy hetünk a soron következő dupla fordulóig. Nem tudom, hogy mennyire ját­szunk majd jól azokon a mécs­eseken. Ugyanakkor tudom, hogy ennél biztosan jobban megy majd a póló. AMBRUS TAMÁS: - Ilyen mér­kőzésre számítottam, elégedett vagyok a fiúkkal. Sajnos, most még túl nagy a játék- és fizikális különbség a két gárda között, ám ezen az úton kell haladnunk, és akkor szép jövő előtt állhatunk. Hárman tripláztak A FÉRFI OB I. 13. FORDULÓJÁBAN: ZF-EGER-FTC FISHER KLÍMA 17-8 (3-1,4-4, 4-0, 6-3) Eger, Bitskey-uszoda, 300 néző. V: Petik A., Kun Gy. EGER: Biszritsányi - Graham 1, Bundschuh 1, BIROS 3, Hosnyánszky 3, Mezei 1, Bátori 2. Cs.: Sándor - Kovács G., Naganuma 1, Varga II. Zs. 3, Sémán, Binder 1, Chilkó 1. edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán. HUNGÁRIA FTC: Kosztrov - Czigány, SÁNTAVY1, Varga! Zs., Deutsch 1, Paján 2, KINCSES 2. Cs.: Szöllősi 1, Illés, Polovicz, Korényi, Ernyey 1. edző: Ambrus Tamás. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 8/4, illetve 6/1. ÖTMÉTERESBŐL: 1/1, ill. 1/1. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-1, 3-1, 3-2, 4-3, 6-3, 6-5, 8-5, 11-5, 12-6, 14-6, 16-8. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Szeged-Szolnok 6-6, BVSC- Debrecen 7-9, Honvéd-Vasas 11-11, OSC-Pécs 10-7, Kapos­vár-Szentes 6-5. következik: Honvéd-Egér, febru­ár 18., 13.30. (Tv.: Sport Klub). A bajnokság állása 1. ZF-Eger 13 11 1 1 142-82 34 2. Szeged 12 10 2­138-91 32 3. Szolnok 13 9 2 2 140-88 29 4. Vasas ■:« 8 2 2 155-93 26 5. Honvéd 12 8 1 3 149-97 25 6. Debrecer 112 6 1 5 103-83 19 7. FTC 13 4 2 7 102-119 14 8. Szentes 13 3 1 9 110-153 10 9.BVSC 13 3 1 9 101-151 10 10. Pécs 12 2 1 9 96-139 7 11. Kaposvár 12 1 1 10 76-147 7 12.0SC 13 1 1 11 88-152 4 HÍRSÁV Lőrincz, Kiss és a csapat is aranyérmes birkózás A 66 kilós Lőrincz Tamás, a 96 kg-os Kiss Ba­lázs és a magyar csapat is aranyérmet nyert vasárnap a kötöttfogású birkózók szombathelyi Magyar Nagy­díján. A nap mindhárom döntőjének volt magyar sze­replője, Lőrincz - kápráza­tos ötpontossal - és Kiss Ba­lázs a finálét is megnyerte, Módos Péter (55) második, Korpási Bálint (66) harma­dik lett. Csapatversenyben óriási fölénnyel diadalmas­kodott a hazai együttes. Szombaton Szabó Martin (74 kg) és Bácsi Péter (84) arany-érmet szerzett, míg Kozák István (60), Kun Renátó (74), Lőrincz Viktor (84) és Ligeti Dániel (120) bronzzal zárt. Kispesti vendégek a gyöngyösi éjszakában futsal Győzelem esetén pontszámban beérné ma esti vendégét az Energia SC Gyöngyös-MI (10.) férficsa­pata. Az NB II. Keleti cso­portja 19. fordulójában 19 órai kezdettel a Kispest FF (7.) gárdája lép pályára gyöngyösi sport- és rendez­vénycsarnokban. Pusoma háromszor „köszönt" a fiataloknak labdarúgás A hétvégi felké­szülési mérkőzéseken: Egri FC U19-Hevesi LSC 1-6 (t-£). G.: Harangozó K., ill. Pusoma 3, Molnár Z., Gu­lyás, Urbán. Egerszalók- Verpelét 2-3 (2-1). G.: Sza­bó M., Csepcsányi (öngól), ill. Hajdú 2, Szabó D. He- réd-Gyöngyöstarján 4-2 (3-0). G.: Balázs L. 2, Vágó, Simon, ill. Dajka, Cseh. A Kuckóba vitték idén Rédén a Rozovits-kupát Baumann és Dongó centerként is szerepelt teremlabdarúgás A Kuckóban talált otthonra a Rozovits János- emléktorna vándor- és örökser­lege. A Nagyrédén novembertől februárig Lukács György szer­vezésében rendezett megméret­tetésen a második helyért éles harc dúlt a Top FC és az újonc La Bonita között, végül az egymás elleni eredménynek köszönhe­tően a Top együttes kapta az ezüstérmet.- A férjemnek az életét jelen­tette a futball - emlékezett a díjátadó alkalmával Rozovits lánosné, az elhunyt sportvezető özvegye. - Az volt a vágya, hogy a temetésekor a nagyrédei focis­ták vigyék a koporsóját, ami megvalósult. A labdarúgók az emlékét ápolják és a nevét őrzik ezzel a rendezvénnyel, amit na­gyon köszönök. A sors valahogy így hálálja meg a férjem odaadó sportszeretetét. különdíjak: gólkirály Kiss Ist­ván (Rozovits FC) 31 találattal; legjobb kapus: Rácz Csaba (Top FC); legjobb mezőnyjátékos: Bakondy Csaba (Kuckó). Játékvezetőként a torna végén Lánczos Gábor, Pásztory Krisz­tián, Török János és Soltész Sán­dor részesült elismerésben Paulik Tibor borász felajánlásá­nak köszönhetően. ■ H. F. Zs. A végeredmény 1. Kuckó ___11 10, 1 - 93-40 31 2. TopFC 11 8 - 3 68-38 24 3. La Bonita 11 8 - 3 79-40 24 4. Rozovits FC 11 6 1 4 61-2619 5. Titánok 11 5 1 5 90-75 16 6. MBK-WilíBt 11 ' 5, - -6 58-59 15 7. Energia SCU19 11 5 - 6 59-72 15 8. Borkő_____ 11 4 - 7 67-8812 9. Szölöskert SC ifi 11 4 - 7 47-7512 10. De Jó Borozó 11 3 2 6 53-7511 11. Takács Trans 11 1 1 9 45-69 4 12. Vastűdő 11 1 - 10 30-83 3 Bakondy Csaba a legjobb játékos kosárlabda Huszonhét pontos különbséggel igazolta a papír­formát a debreceni egyetemis­táknál, és erősítette meg vezető­helyét a férfi NB I/B Keleti cso­portjában az egri főiskolás együttes. A 15. forduló hajdúsá­gi mérkőzésén: DEAC-EKF-EGER-HÉSZ 65-92 (12-17,16-30,17-27, 20-18) Debrecen. V.: Gergely, Borgula, Zalai. EGER: ERDEI 13/6, Krasznai 6, MÁTÉ 22/12, KOVÁTS 13, Zsemlye S. 6. Cs.: SZERDAHE­LYI 12, Szarvas P. 9/3, Far- kasinszki G. 4, Klepej R. 5/3, Jakab, Baumann, Dongó P. 2. Szakmai igazgató: Széles-Kovács Gyula. Edző: Váczi Péter. A kisméretű tornate­rem szerencsére nem befolyásolta negatí­van az EKF-Eger- HÉSZ kosarasait, akiknél az első, szó- i|| rosabb negyedet kö­vetően már nem ma­radt kétség a győz- jj tes kilétét illetően. A mérkőzés képét jól 1 jellemzi, hogy az egri szakmai stáb az össze- 1| csapás vége felé köze­ledve Baumann Dávidot és Dongó Pétert a számuk­ra idegen centerposzton is bátran szerepeltette. váczi Péter: - Elégedett va­gyok a csapatommal, fölényes győzelmet arattunk. Talán job­ban tartottunk ettől a találkozó­tól, mint amennyire kellett vol­na. Örülök, hogy mindenkit pá­lyára küldhettem, és hogy nem sérült meg senki. TOVÁBBI EREDMÉNY: TiSZa- újváros-Óbudai Kaszá­sok 89-82. KÖVETKEZIK: Nagykőrös-Eger, február 26., vasár­nap, 18.00. ■ J. G. A legeredménye­sebb egrinek Máté Balázs számított Teljességgel érthetetlen ítéleteket hozott Juhász vízilabda Kevésnek bizonyult a három negyeden át tartó maga­biztos vezetés a ZF-Eger női csa­pata számára az OB 1.8. forduló­jában rendezett mérkőzésen: DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ZF- EGER 12-11 (2-4, 2-2, 2-2, 6-3) Dunaújváros, V.: Marnitz M., Ju­hász G. EGER: Gangl - Antal 4, Pócsi 1, Pengő 1, Neesham, Somhegyi 1, Czigány 4. Cs.: Vályi, Zajách, Ve­réb, Illés. Edző: Kelemen Attila. GÓL - EMBERELŐNYBŐL: 11/4, Illetve 16/5. ÖTMÉTERESBŐL: 3/2, ill. -. KIPONTOZÓDOTT: Vályi F. a 14., Neesham a 20., Czigány a 23., Veréb a 30. percben. KIÁLLÍTVA (VÉGLEG CSERÉVEL): Brávik a 9. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 1-0, 2-1, 2-4, 4-4, 4-6, 5-7, 6-8, 8-9, 9-9,12-9 A legutóbbi három szezonban bronzérmes ZF-Eger gárdája a bajnoki címvédőnél jól kezdett, de a 3. negyed végére már har­madik emberét veszítette el, ami döntőnek bizonyult. KELEMEN ATTILA: - IdekÜldtek egy kezdő játékvezetőt Juhász Gábor személyében, aki teljesen érthetetlen ítéleteket hozott. Négy játékosunk pontozódott ki, amivel nem tudtunk mit kezde­ni, de igazság szerint ez a meccs nem a vízilabdáról szólt. Nem hagytak bennünket pólózni, így hiába is játszottunk jól, nem bír­tuk a végét. KÖVETKEZIK: ZF-Eger-BVSC, Eger, Bitskey Aladár Uszoda, szerda, 18.30. ■ F. B. I. Kelemen Attila joggal volt bosszús

Next

/
Oldalképek
Tartalom