Bél Mátyás: Buda város leírása 1. A kezdetektől Mohácsig (Budapest, 1987)
Új-Buda
PEST-PILIS—SOLT VÁRMEGYE, SPECIÁLIS RÉSZ, III. TAGOZAT. s míg kedves atyánk végtisztességével voltunk elfoglalva, nem volt alkalmunk arra, hogy időben jelezzük Felségteknek szeretett nemzőnk elhunytét, ám ezt hírül adtuk Felségteknek Felségtek mondott követe révén, akit a gyászszertartásról bocsátottunk el Felségtekhez, — azt gondoltuk ugyanis, hogy Felségtek, veleszületett jóindulata piiatt, nem fog megneheztelni ránk, ha előbb a saját, nem pedig a mi követünk révén jelezzük mindezt Felségteknek. E követ révén azt is kinyilvánítottuk, hogy országlakosaink gyűlésének megtartását a tervezett időpontról Szent György vértanú most következő ünnepére voltunk kénytelenek összehívni. Mármost, hisz ez a föltett szándékunk, a lehető legrövidebben, futólag érintsük atyánk elhunytét, ti. hogy hogyan esett meg, s később ehhez a gyászunkhoz még milyen szerencsétlenség járult! Szomorú, Felséges király, amit leírunk, s csak nagy-nagy keserűséggel tudjuk tenni: olyan szomorú, hogy mi magunk sem tudjuk könnyek nélkül leírni, sem Felségtek nem olvashatja vagy hallgathatja roppant fájdalom nélkül; s noha mindezt már olvasta és hallotta, mégis, bár nem szívesen, kénytelenek vagyunk Felségtek fájdalmát megújítani. Mindketten elárvultunk: mi kegyes atyánk, Felségtek pedig kedves fivérét, mégpedig egyetlen fivérét vesztette el, akinek elhalálozása noha mindkettőnknek keserű, nékünk mégis annyival keserűbb, amennyivel inkább rászorulnánk jelenlétére, segítségére, védelmére. Minket ugyanis itt hagyott, hogy zsenge gyermekkorunkban ilyen nagy országokat kormányozzunk, melyeket felnőtt s háborúban gyakorlott királyok is csak nagy nehézségek árán tudtak kormányozni az országokat szinte mindenünnen körbevevő vad ellenségek miatt. S ha ebben a gyászban van vagy lehet valami, ami enyhíteni tudja fájdalmunkat, az csupán az, hogy felséges atyánk, mint ahogy életében azelőtt is gyakran megtette, halálos ágyán is, mikor már haldoklóit, Felségtek már említett követe jelenlétében ez ország egyházi és világi renden levő országnagyjai jelenlétében határozottan s teljes öntudatával egyéb üdvös cselekedetei között, jámbor könnyeket hullatva Felségtek mint fivére gondjára és oltalmára bízott s hagyott minket, Felségtekre, akinél életében semmit nem tartott drágábbnak s akire soha nem habozott rábízni árvaságunkat s minden vagyonúnkat. Mikor, kevéssel halála előtt, mint előrebocsátottuk, az urakkal elkezdte tárgyalni az ország végvidékeit fenyegető veszély elhárításának terveit, előbb kösz- vényes fájdalmak kerítették hatalmukba, majd belázasodott, s fokozatosan úgy elhatalmasodott rajta a betegség ereje, hogy semmi úton-módon nem lehetett megakadályozni a halál beálltát. Betegségét s halálát is Ugyanolyan türelemmel viselte, mint ahogy életében a nehézségeket s más bajokat szokta hordozni. S mielőtt elérkezett volna a végórája, teljes öntudatában, ép és eleven értelemmel, ahogy jámbor és katholikus, vallásos uralkodóhoz illik, meggyónt, tisztelettel és áhítatosan vette az oltáriszentséget, 169
