Esztergom és Vidéke, 1998

1998-10-29 / 43. szám

1998. november 12. Esztergom és Vidéke Hosszú hullámvölgy után Esztergom most felemelkedést remél! Mint arról korábban hírt adtunk, városunk Polgáregyletének meghívására Orbán Viktor miniszterelnök Esztergomba látogatott. Ezt az alkalmat ragadta meg dr. Horváth István múzeumigazgató, a Polgáregylet elnöke, hogy megismertesse miniszterelnökünkkel Esztergom hányatott sorsát, különös tekintettel a kommunizmus négy évtizede alatt elszenvedett sérelmeire. Tette ezt annak reményében, hogy a hosszú hullámvölgy után ősi, királyi városunk felemelkedésének ideje jő el. Most ismertetjük az elhangzott „memorandum" teljes szövegét. Magyarország népe államiságuk ezeréves évfordulójára készül - kisebb-nagyobb rendezvényekkel, környezetének rendbe tételével, csinosításával, emlékművek állításával. Esztergom városának kettős, sőt hármas ünnepe is lesz a 2000200l-es év, amikor megújulva, kulturált acrulattal illene fogadnia az ide érkezőket. A kulturált környezet kialakításában elsősorban ránk, polgárokra és az önkormányzatra hárul a feladat, hogy rendet teremtsünk településünkön. Vannak azonban dolgok, amelyekben külső segítségre szorulunk, s ez sokszor nemcsak anyagi segítséget, hanem inkább jószándékot, megfelelő hozzájárulást, odafigyelést jelent. Esztergom városa minden időben jelentős szerepet játszott a környék(mai szóhasználttal: a régió) életében - sokszor és sokáig az ország életében, történetében is. Ez az országos, illetve regionális szerepe is az elmúlt száz évben jelentősen megcsappant, a II. világháború után pedig a mélypontra süllyedt. Az államalapítás eseményei elsősorban Esztergomhoz - és persze a másik korabeli királyi székhelyhez, Székesfehérvárhoz - kötődnek, ezért is lesznek a millenniumi ünnepségek fő helyszínei - a tervek szerint - Esztergom és Székesfehérvár, és természetesen a mai főváros: Budapest. Több mint 1000 esztendővel ezelőtt - 973-ban - Géza fejedelem innét küldte követeit Nagy Ottó császárhoz Quedlinburgba, ezzel, s a császár válaszlépéseivel, (ill. a kereszténység felvételével) Magyarország Európa részévé vált. (Reméljük, hogy 1000 év elmúltával az Európai Uniónak is tagjai lehetünk) 975 táján itt, a Várhegyen született Szent István király, akit az 1000. év karácsonyán (vagy 1001. január l-jén) itt is koronázták meg. Ugyanebben az évben és szintén itt ő alapította az esztergomi érsekséget, amelyet a magyar egyház fejévé tett (tehát az esztergomi érsekség és a magyar katolicizmus is 1000 éves jubileumát fogja ünnepelni 2000-2001-ben). Itt indította el István király a magyar pénzverést, itt töltötte élete jelentős részét szervezve országát - és 1038. augusztus 15-én itt hunyta le szemét - történészeink feltételezései szerint valószínűleg a mai „Szentkirály-dűlő"-ben, a Duna partján állt kúriájában, s onnét vitték örök nyugalomra a másik királyi székvárosba, a Székesfehérváron általa épített királyi bazilikába... Esztergom - Árpádházi királyaink korában - a tatárjárásig királyi - és egyházi székhely volt, és egyúttal Esztergom vármegye székhelye is - a legújabb korig. Főispánjai 1270-től a XIX. század végéig az esztergomi érsekek voltak. A tatárjárás után a királyi székhely, majd a pénzverde is Budára költözött (1249-56), az egyházi központ azonban továbbra is fontos szerepet játszott az ország életében, s a többnyire kancellárságot betöltő esztergomi érsekeket gyakran keresték fel itt később is a magyar királyok vagy külföldi diplomáciai küldöttségek. Az érsekek jó mecénásai voltak a kulturális és művészeti életnek: a XIII. század végétől már két főiskola működött városunkban, s a mainál jóval nagyobb kiterjedésű város területén 38 templom, 11 kolostor, 4 ispotály, 3 prépostság, a polgárság lakóházainak százai, árucsarnokok stb. virágzottak Esztergomban, amely az ország legjelentősebb városai közé tartozott. A török háborúkban fontos magyar, majd török végvár lett - országos jelentőséggel - amelynek birtoklásáért 150 éven át annyi harc folyt, hogy azok során a régi város - szép épületeivel, lakosaival együtt - szinte teljesen elpusztult. A török kiűzése után régi jelentőségét nem nyerte vissza, de a régió kulturális központja, a katolikus egyház székhelye maradt. Mint megyeszékhely, közigazgatási funkciója mellett iskolavároskéntjátszott (és játszik ma is!) fontos szerepet. Ez a szerepköre még azután is megmaradt, amikor a Trianoni békeszerződés következtében határváros lett - elveszítvén természetes vonzáskörzetének (régiójának, és az azonos nevű vármegyének) északi felét. A két maradék fél-megyéből kialakult Komárom-Esztergom vármegyének is székhelye maradt a két háború között, s még a II. világháború után is, 1951-ig, amikor a megyeszékhelyet Tatabányára helyezték át (1952. január l-jétől...). De még ez a lefokozás sem volt elég: a megye Dunától délre eső „esztergomi járásának" nevét is megváltoztatták és a „dorogi járásinak nevezett terület járási székhelye Dorog lett. A városunkban működő vállalatok, intézmények elnevezései (sokan emlékszünk még rá!) a „Dorog és vidéke"... szavakkal kezdődtek. A legelképesztőbb ötlet (miután a kétnevű Komárom-Esztergom megyéből az Esztergomot már törölték) az volt 1952-53 táján, hogy városunknak nevét is megváltoztatva „Dózsafalva!' néven akarták nevezni... Szerencsére ez azért még akkor sem sikerült! Azóta már megszűnt a dorogi járás, és a megye elnevezésébe is visszakerült városunk, ill. 1000 éves vármegyénk neve (ma ismét: Komárom-Esztergom megye a hivatalos elnevezés). Ennek ellenére - bár sok tekintetben ma is regionális szerepkört lát el a város, pl.: kórházunk, vagy iskoláink több megyére kiterjedő beiskolázásúak - igazi változás, fellendülés mégsem indult meg - még a rendszerváltozás utáni időkben sem. (Ennek jelei pl., hogy az Alkotmánybíróság - bár az országgyűlés Esztergomot jelölte szélhelyéül - nem költözött ide, a Katolikus Egyetem Piliscsabán működik, Esztergomban pedig egyetem befogadására alkalmas épületek üresen állnak; a II. világháború mementója az egyetlen, még meglévő világháborús hídroncs Európában: az Esztergom-párkányi Dunahíd máig nem épült fel, - és még sok apróbb jelet sorolhatnék.) Esztergom ugyan az országos köztudatban még elismertségnek örvend, azonban sem a közigazgatásban, sem a magyar városok sorában, de még a tankönyvekben sem kapja meg az őt történeti, kulturális jelentősége folytán megillető helyet: az Esztergomi Várhegyen sűrűsödő, és az egész magyar történelmet magas szinten reprezentáló építészeti alkotások, múzeális gyűjtemények, kiállítások (kincstár, történeti kiállítás, levéltár, az egyházfejedelmek síremlékei és sírjai, Mindszenty József hercegprímás sírjával - történeti pantheonná alakuló szobrászati emlékművek sora) és a gyönyörű természeti környezetbe illeszkedő emlékek együttese - a genius loci - nemcsak nemzeti zarándokhellyé emelik az esztergomi várat, de egyúttal a magyarság, Magyarország egyik jelképévé Európa és a világ szemében is! Ezeket az emlékeket- történelmünkben játszott szerepük miatt - minden magyar embernek ismernie kellene - határon innen és túl! -, hiszen ezek ismerete, a velük való ismerkedés élményei rendkívüli nemzeti tudatformáló erők, identitásunk alapjait képezik. Városunk mai helyzetének ismeretében Babits Mihály: Szent király városa c. versének ma is aktuális első sorai jutnak eszembe, ahol így ír Esztergomról: „Az első szent király itt született, s azóta szent város ez: szent és gyámoltalan..." Gyámoltalan, olyan értelemben ugyanis, hogy nincsen gyámola = azaz védelmet, segítséget, támogatást nyújtó támasza, patrónusa. Az elmúlt 50 évben legalábbis nem volt (talán most lesz?!)... Reméljük, hogy most, a hosszú hullámvölgy után felemelkedés következik városunk életében! Esztergom polgárai reménykedéssel és tenniakarással készülnek a jubileumi évre, és bizakodással néznek a város második évezrede elé! dr. Horváth István múzeumigazgató, az Esztergomi Polgáregylet elnöke