Esztergom és Vidéke, 1998
1998-06-11 / 22-23. szám
1998. április 23. Esztergom és Vidéke „HOSSZÚ, FORRO NYAR..."(?) Beszélgetés Csernusné Láposi Elzával, a KISB elnökével A Gran Tours nemrég kibővített irodájában ülünk le egy rövid beszélgetésre a Kulturális, Idegenforgalmi és Sportbizottság elnökével. Ez a helyiség szinte főhadiszállása lett az utóbbi időben a nyári programok szervezőinek. A terem túlsó végén Lándori Gyuláné, az utazási iroda vezetője és Horn Tamás, a Gran Tours új munkatársa temetkezik bele a számítógépek, faxok, kimutatások számomra rejtelmes világába. Az elnökasszony még lebonyolít egy fontos telefonbeszélgetést, aztán készségesen válaszol kérdéseimre. - A tavalyi esztergomi nyár igen sikeres volt, ebben még a „fanyalgók" is egyet kell, hogy értsenek velünk. Mi az, amit az 1997-es programok közül átmentenek a szervezők az idei évre? - Mindent átmentünk, ami sikeres volt, mégpedig úgy, hogy följavítjuk és bővítjük e programokat. A legrangosabb az Esztergomi Szent István Napok eseménysorozata volt. Ezt tavaly azzal a céllal indítottuk be, hogy 2000-re színes, nemzetközileg is ismert hagyománnyá nője ki magát. Leszűrtük a tapasztalatokat, tanultunk a hibákból, és éppen a napokban ültünk le a szervezőkkel, hogy véglegesítsük az idei terveket. (Már biztos például, hogy jönnek az olasz zászlósok, akiknek tavaly nagy sikerük volt.)... Bővült, fejlődött a Várszínház. Programjaiban és lehetőségeiben is. A sikeres darabok közül újra láthatják a nézők a Légy jó mindhalálig előadását, a régi szereplő-gárdával, no és az elnyűhetetlen Svcjket. - Mit értett az alatt, hogy bővültek a Várszínház lehetőségei? - Megnyugtató anyagi helyzetet sikerült teremtenünk, olyannyira, hogy beruházásokat is tudunk végrehajtani. Neves színházi szakemberek bevonásával felújítjuk, korszerűsítjük a színpadot. Egy mobilizálható, jobban kihasználható teret hozunk létre, modernizáljuk a világítást, a hangosítást, megújul a nézőtér is. -Arra nem gondoltak-e, hogy valami könnyen felszerelhető és lebontható sátortetőt alkalmaznának, ami megvédene a szabadtéri színpadok legnagyobb veszélyétől, az esőtől? - Tervbe van véve, de az idén, sajnos, nem kerül rá sor. Egy biztos: nem lesz olcsó mulatság, különösen, hogy a tervezésnél figyelembe kell vennünk a műemlék jelleget is... Elkészült viszont a Vármúzeum beruházásaként egy vizesblokk, ami nagyon hiányzott eddig, hiszen csak lavórban tudtunk mosdóvizet biztosítani a fellépő fővárosi és külföldi művészeknek. - Az idén is láthatunk külföldi együtteseket? - Mint ahogy tavaly, az idén is fellépnek a határon túli magyar színtársulatok. Kezdenek is bennünket úgy számon tartani, mint a külföldi magyarnyelvű együttesek befogadó színházát. Vendégeink lesznek a szatmári, a beregszászi színház tagjai, és a nagyváradi bábosok is. A szatmáriak egy Tamási Aron darabbal jönnek, a kárpátaljai művészek Boccaccio Dekameronjából készítettek egy szórakoztató produkciót, amit magam is kíváncsian várok. A Nagyváradi Bábszínház pedig egy új műfajt hoz Esztergomba, a bábmusicalt. - Úgy tűnik, az idei nyár zömmel könnyebb műfajú programokat kínál a színházlátogatóknak. - Valóban. Az említetteken kívül vidám darab az évadnyitó Dundo Maroje is, sőt két előadásra ellátogat hozzánk a népszerű L' art Pour L'art Társulat. - Igér-e valami zenei csemegét a program? - Augusztus elején lesz egy könnyűzenei különlegesség, St. Martin koncert-showja. Lesz ezenkívül egy kamarazenekari hangverseny - Liszt, Bartók, Dohnányi művekkel, fővárosi neves művészekkel -, de ennek az időpontja még nem végleges. - A Városi Szimfonikus Zenekar fellépése fel sem merült a szervezők agyában? - De! Gondoltunk rá. Sőt tárgyaltunk is Reményi Károly zeneigazgatóval. Mégis elvetettük a gondolatot. A döntő érvünk az volt, hogy őket évközben is többször hallhatják a helyi és környékbeli zenekedvelők, nyárra valami más kell, valami különlegesség. - Nemrég magam is részt vettem a drámaíró pályázat eredményhirdetésén. A díjazott darabok címei nemigen utalnak arra a korszakra, azokra az eseményekre, amelyeknek millenniumát 2000-ben kívánjuk megünnepelni. A várszínházi program felelősei, szervezői találtak-e már olyan művet, amely témájában megfelelne? - Megkaptuk a színdarabokat, olvasgatjuk, „ízlelgetjük" a választékot. Nemcsak a témájában kell megfelelnie a darabnak, de az is fontos, hogy ezen a kis színpadon előadható legyen. Egy olyan típusú monstre alkotás, mint például az István, a király - bármennyire is csodálatos - itt előadhatatlan lenne. Persze nemcsak 2000-re válogatunk, de már jövőre is színpadra szeretnénk vinni valamelyik művet. Az idén, sajnos, időhiány miatt ez már nem megoldható. Szeretnénk viszont — lehetőleg még a nyár folyamán - nyomtatásban megjelentetni - Székesfehérvárral közösen a pályázatra beérkezett darabokat. Folynak a tárgyalások a kiadókkal. Sajnos, ismerve a magyar könyvpiacot, nem számolhatunk azzal, hogy bestseller lesz, inkább ráfizetésesnek ígérkezik, mint nyereségesnek, de bízom benne, hogy tudunk rá elegendő pénzt szerezni. - Érdeklődtek-e már a különböző színházak e darabok iránt? - Igen sok színház érdeklődött. Úgy tűnik, színre is visznek néhányat a díjnyertes darabokból. Nekünk az egyetlen kikötésünk: a színlapon szerepeljen, hogy a mű a mi pályázatunkra íródott. Természetesen a 2000. év millenniumi ősbemutatójára kiválasztott darabot nem adjuk oda másnak, az a mienk, azt mi akarjuk színre vinni. Csakhát még nincs eldöntve, hogy melyik lesz az. - Térjünk vissza pár mondat erejéig a Szent István Napokra! Mi lesz az új az idén ebben az ünnepi programban? - Mindenekelőtt az időtartama. Egy teljes hétre tervezzük ebben az évben. Augusztus 17-étől, hétfőtől tart egészen vasárnapig, 23-áig. Ebből az első két nap lesz az Európa Nap. - Úgy tudom, az Európa Napok idei megrendezését s a velejáró 6-7 millió forintos támogatást pályázaton nyerte el a város. Mennyiben lesz ez a rendezvény „európai" ? - Egyrészt meghívjuk erre az alkalomra az EU tagállamok magyarországi nagyköveteit, hogy megismerjék Esztergomot, hogy vigyék el jóhírünket, s hogy a város is profitáljon valamit látogatásukból. - Feltételezem, hogy ha jóhírünket akarjuk kelteni, nem a Sziget romos vagy leégett épületeit, a külső városrészek gödrös utcáit fogjuk nekik mutogatni... - Hm, „szégyenfoltjainkat" nem szívesen mutogatjuk, de hát így is sokan észreveszik. Sajnos, úgy tűnik, éppen azok nem látják, akiknek leginkább kellene... Visszatérve, az Európa Napokra: az említetten kívül az is célja a rendezvénynek, hogy felhívja a lakosság figyelmét az Európa Unióra, csatlakozásunk előnyeire. E többfajta célból kifolyólag a rendezvény is több szálon fut: egyrészt a régió lakosainak tájékoztató programokat szervezünk, szakmai konferenciákat rendezünk - elsősorban a vállalkozóknak -, kulturális kísérő eseményekről gondoskodunk. Úgy hallom, az Esztergom és Vidéke is tervez egy tájékoztató cikksorozatot ebből az alkalomból. - Valóban. Éppen a mostani lapszámunkban indítjuk el... Egyszóval az ünnepi hét első két napját az Európa Napok rendezvényei teszik színessé. Mi lesz a további öt napon? - Hasonló lesz a tavalyihoz, de kibővül néhány új ötlettel. Ilyen például a Kézművesek utcája, melyben régi kézműves mesterségeket mutatunk be. A két fő helyszín továbbra is a Széchenyi tér és a Sziget. Hogy milyen egyházi rendezvények lesznek, azt, sajnos, nem tudom megmondani, még nem sikerült egyeztetnünk az egyházi vezetőkkel. - Az idén - különösen az Európa Napok kapcsán - fokozottan nemzetközivé bővült az ünnepi hét. Nem gondoltak-e arra, hogy a testvérvárosoknak is rendezzenek egy találkozót? - Felmerült az ötlete, de egyrészt meghaladná anyagi lehetőségeinket egy ilyen népes csoport vendégül-látása, másrészt a Külügyminisztérium sem támogatja ezt az elképzelést. A baráti társaságok vezetőit azonban biztattuk - sőt anyagilag is segítettük -, hogy saját szervezésben hívják meg, lássák vendégül testvérkapcsolatuk prominens személyiségeit. - Várható-e a külföldi turisták részéről fokozottabb érdeklődés? -Mindenképpen. Mivel az országos programajánlatba bekerültek a Szent István Napok rendezvényei, a tavalyi sikernek is híre kelt, biztosra vehető, hogy több külföldi érdeklődővel számolhatunk. A rendezésre most is azt a profi céget kértük fel, amelyikjavaly sikeresen mutatkozott be. Ok részt vesznek a külföldi reklámozásban is. Valamennyi program fő szervezője, koordinálója azonban a Gran Tours. Ok jelentetik meg - a tavalyihoz hasonlóan - a nyári programfüzetet is. Remélhetőleg, mire ez a riport megjelenik a lapban, e füzetek is kaphatók lesznek... Kritikusaink mindig azt hangoztatják, hogy ebben a városban nem történik semmi. Nos, érdemes volna összeszámlálni e programfüzetben, hány rangos eseménye lesz Esztergomnak a nyári hónapokban! - Tehát eseményekben nem lesz hiány ezen a nyáron sem. Most már csak az Égi Főrendezőn múlik, hogy kedvező időjárást biztosítson... Szába