Esztergom és Vidéke, 1925

1925-01-01 / 1.szám

alatt felborítják az álpróféták hamis jelszavai. A forradalom viharja végigzúg a vármegyén is. őt nem ingatja meg, u áll szilárdan, mert bízik a magyar őserőben. Ott van mindenhol, ahol egyéniségével, megkapó szónoki erejével hatni tud az elvakított népre s példát mutat tisztviselő társainak, kik csüg gedve, az elveszettnek látszó harcba elfáradva már-már této váznak: „A becsület mindé nek előtt!" És jött a kommün. A nép lelkétől oly távol álló vezetők a hatalom bitorlói érzik, hogy ők csak formailag vezetik a vármegyét, mert bár a terror némává teszi az ajkakat, a szivekben és lelkekben az igazi a jogos, a becsületes vezető neve van bevésődve. E rájuk nézve oly veszélyes nimbuszt megaláztatásokkal akarják csökkenteni, de Palkovics László nem hajt íejet a jogtalanság és becstelenség előtt és féltve őrzött családját bizonytalan jö vőnek kitéve, szökni kényszerül De előbb elrejt még valamit Nem családi emlékeit és érté keit, nem bútorait, melyeket lakásának egy részével együtt elkommunizáltak, hanem a Rá nézve legbecsesebb ereklyét, a vármegye Szűz Máriás lobogó ját, melyet az istentelen és hazátlan horda pillantásaitó" sem hagy beszennyezni. E zászló alatt, az ezeréves szent tradíciókra támaszkodva hívja életre a vármegyét a kommün bukása után, e zászló díszlik ma is Íróasztalával szemben s a honfiúi erények ezen szimbóluma vezérli Őt ma is minden cselekedetében. Ha valaki, úgy Palkovics László az, aki emelt fővel, elkiismeretének teljes nyugalmával íogadhatja az Irányában megnyilatkozó osztatlan elismerést és ünneplést. S ha mégis az örömkönnyek között a fájdalom könnyei is felcsillanak szemében, vigasztalja őt az a tudat, hogy a velünk összecsatolt testvérvármegye szeretete és tisztelete a mienkével együtt övezi Őt és hogy szivéhez nőtt, eltépett járásának népe ma ve lünk együtt küldi fohászát a magyarok Istenéhez, hogy engedje megérnie azt a Neki is nekünk is legnagyobb örömet, hogy régi, osztatlan vármegyéje még sokáig tisztelhesse Benne szeretett alispánját. Dr. Frey Vilmos. „Esztergom és Vidéke" tárcája. Rendkívüli vármegyei közgyűlés. Hétfőn tartotta az év utolső közgyű lését a Csonka-Magyarország két csonka és közig, ideigl. egyesített vármegyéje: Komárom és Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsága Ünnepi hangulat töltötte be a vármegye közgyűlési termét. A bízott sági tagokon kívül nagy közönség gyűlt egybe, hogy tanuja és részese legyen a vármegyék három tisztvise lője ünneplésének. Palkovics László alispán,* Karcsay Miklós főjegyző és Troykó Béla tatai főszolgabíró szolgálatba lépésének 25. évfordulóját ünnepelték. A közgyűlés megnyitása. Reviczky Elemér, esztergómj ^rásitőszolgabiró, aki díszmagyarban harsány hangon jelentette baráti dr. Huszár Aladár főispán terembelépését. A főispán melegen üdvözölte a törvényhatósági bizottságot és az ülést megnyitotta. A távozó év utolsó napjaiban indítványozza, hogy törvényhatóság fejezze ki törhetlen ragaszkodását nagybányai Horthy Miklós kormányzó Ur Őfőméltósága iránt Az indítványt a törvényhatósági bizottság és a vendégek állva hall gatták végig és lelkes éljenzéssel fogadták. Utána meleg szavakkal emléke zik meg néhai Majlátk György gr. Esztergom vármegye volt főispánjáról és kéri a törvényhatóságot hogy örökítse meg a kiváló férfiú emlékét jegyzőkönyvben s fejezze ki részvétét a gyászoló családnak. Palkovics László alispánt üdvözli ezután. A magyar érzés és gondolat típusának nevezi. Kívánja, hogy a vármegyét hosszú ideig vezesse úgy mint eddig A második jubiláns Karcsay Miklós főjegyzőt üdvözlzsében úgy állítja be, mint akit a szomorú összekap csolás hozott Esztergomba. A fő jegyzőnek Komáromhoz való ragasz kodását mindenkor becsülte, hisz ősi szülőföldjéhez ragaszkodott. Troykó Béla tatai főszolgabírót szintén üdvözli jubileuma alkalmával Úgy benne, mint Palkovics és Kar csayban a magyar közigazgatási tiszt viselőt becsüli, aki, ha nem is tud az ország neki megfelelő ellenszol gáltatást nyújtani, tisztességgel fel meg hivatalának. A jubilánsok mellé sorolja Cser mák Hugó főtanácsos, törvenyható sági tagot, aki 40 éven át tagja a törvényhatóságnak és ezen idő alatt Aquarell. A parfömillat erősen összekevere dett már a dohányfüsttel Irén asszony kedves kis kék szalonjában. A han gulat emelkedett volt a meghitt bi zalmas társaságban. Mindenki ked vélte a megyei péztáros fiatal özve gyét, kinek meghívását örömmel fogadta az unatkozó városka in tell i genciája. Zene és móka közben gyorsan telt az idő. A háziasszony meleg kacaja kísérté a poharak vidám csendülését, de a szép asszony egyszerre sápad tan támaszkodik a kék selyempamlag karjára. — Nagyságos asszonyom mi baja ? — Semmi, köszönöm, semmi, pillanatnyi szédülés csupán, — szólt Irén remegő ajakkal, — s szivét vadul marcangolja az a nóta, mit a járás fiatal szolgabirája erőteljes naturalista akkordokkal játszik a zongorán. A háziasszony arcát nem festette ezen estén többé pirosra a lüktető fiatal éJet pírja. Szemei fátyolosak lettek s ajka megvonaglott a mosolya alatt. Ideges volt és nyugtalan. Vendégeit egy szóval sem tartóztatta, mikor azok távozni akartak — sőt — mintha arra várt volna, hogy egyedül maradhasson. Az utolsó vendég távozása után eloltotta a nagy csillár bántó világosságát s helyette kicsi íróasztala rojtos selyemernyője alól lágy, sejtelmes fény világította meg a szőke asszony fehér arcát. Bizonytalan kezekkel nyitott ki a sok fiók közül egyet, de minta félne megbolygatni a multat, egy darabig még mozdulatlanul nézte a tejfehér körte tompított világosságát. A szoba félhomálya szerelmesen fonta körül a szép asszony formás idomait, szivében még fájón zsongott az imént hallott nóta. Majd gyors elhatározás sal mohón nyúlt a fiók tartalma után. Illatos zizegő semmiség, csupa édes emlék leánykorából. Pici aquarell festményt vett kezébe. A kép sarkán tisztán ki lehetett venni e szót „Béci", Irén sápadt arca már nem lehetett volna vértelenebb. Ijedten nézte a kicsi selyemdarabot, mely már több helyen kitörött a hosszú állástól, májd csaknem öntudatlanul arcához szorította. És az a kis foszladozó képecske felgyújtotta az élet tüzét a fiatal özvegyben. Férje a nehéz kárpáti harcokban egy őrjárat alkalmával eltévedt a zúgó fenyvesek között s szemfödője lett a lassan hulló hó, mint sok sok derék katonánknak. Egyik belvárosi képkeret-üzletben üvegszekrényben áltak az elkészített képek. Egy délcegrartá'sú őrnagy festményéhez keres ép megfelelő rámát, midőn tekintete megakad a képek egyikén. Ovális aranykeretben egy picike aquarell. Igen ez az, ráismerne ezer közül is. Ezt ő festette egyszer egy édes szőke leánynak, ki őt azután elfeledve, felesége lett egy másik férfi hasznos szolgálatokat telt a két vármegyének és az országnak. A teremben éljenzés és tapssal ünnepel'ék az üdvözlötteket. A közgyűlés folytatása. Az éljenzések elhangzása után a törvényhatóság egyik legkiválóbb és legnépszerűbb bizottsági tagja, Thaly Ferenc emelkedett szólásra. Irigység fogja el, úgymoná, hogy Esztergom vármegye Palkovics László alispánban oly kiváló egyént bír, de öröm is tölti be lelkét, hogy együtt ünnepelheti most. Nem tagadja, attól félt, hogy Palkovics mostoha gyermekként fogja kezelni Komárom vármegyét. Félelme alaptalannak bizonyult. Egy év kevés arra, hogy igazságos ítéletet lehessen mondani egy emberről, de a szóló már ezen egy év alatt is meggyőződött felőle, hogy az alispán törhetlenül ragaszkodik a törvényhatóságához, mint a magyar alkotmány védbástyájához. Itt kitér a politika mezejére. Szóló szerint a vármegye termének kellene a parlament előkészítő iskolájának lennie és nem az utcának. Nem idegen külföldi tévtanok, hanem krisztusi szeretettel kell a szociális bajokon segíteni. Midőn a törvényhatóság nevében üdvözli az alispánt, az elismerés zászlaját hajtja meg előtte. Indítványozza, hogy a vármegye festesse meg az alispán édesatyjanak, a nagy idők kormánybiztosának, majd későbben a vármegy alispánjának, Palkovics Károlynak arcképét. Óriási taps és éljenzés volt a méltó válasz a tartalmas beszédre, melyben újból ünnepelték az alispánt. Palkovics László alispán következő beszédben köszönte meg az ünnepléseket. Méltóságos Főispán Úr! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság I • Alig volt itt a tavasz, máris jött a nyár, nyomában int, már az ősz, nak. A kereskedő csodálkozva nézte vevőjét. — Mondja kérem ki hozta ezt a képet ? Kérdé izgatott hangon. — Egy fiatal hölgyé, kinek nagyon drága lehet ez a foszló kis selyemkép. — Hogy, hogy drága? — Igen drága, mert nagyon a lelkemre kötötte, hogy a legnagyobb figyelemmel legyek minden kis foszlányára. — S hogy hívják azt a hölgyet? Nem tudja véletlenül a nevét. — De igen, ide van írva, szólt készségesen a kereskedő, miközben félretolta az üvegfalat s kivette onnan a képet, özvegy Benes Andorné olvasta le azután a reáragasztott céduláról. Hosszú csend következett. Az őrnagy mellkasa gyorsan emelkedett, pár perc beletéllet míg ismét ura lett önmagának. — Ezt a képet ugyanis ismerem, szólalt meg végre Barta Béla. Nem adná ide nekem? Majd én elviszem azt Benesné úrhölgynek mert én úgyis Egerbe utazom a napokban szólt s ujjai remegtek midőn a kicsi képet érintették. A kereskedő ki jól ismerte vevőjét szó nélkül becsomagdta és átnyújtotta. — Az ára? — Már rendezve van. Benesnét nem hagyta nyugodni az a nóta. Fülébe csenget a mult hangfogóján keresztül, nik»r Barta Béla a fiatal katonatiszt úzta a fülébe. Elkísérte mindenhova s mélyérzésű asszonyszive vérzett a mult felújításától. A szobaleány látogatót jelentett be. — Ki az? — Nem tudom nagyságos asszony kérem, mert nem adta át névjegyét. Benesné egy futó pillantást vetett a tükörbe s a szalonba sietett, de legnagyobb csodálkozására senkit sem talált ott. Már épen boszusan vissza akart fordulni, midőn tekintete a szoba falára esett. Ott lógott Barta Béla selyem aquarellja. Irén meglepetten a képhez lépett, nem akart hinni szemének. Látására annyira megrohanta lelkét leánykorának minden emléke, hogy nem is gondolkodott azon mikép került a kép oda. Szép fejével odasimult a drága emlékhez, s újra látta Barta Bélát mint barnafürtös fejét lehajtva festi a képet, de időközben fel-felnéz rá s szivének végtelen szerelme ott ült kék szemében, midőn a feszülten figyelő karcsú leány mélységes tekintetű sötét szemébe néz. Az egyik függöny megmozdul, egy férfi áll mögötte, ki boldogan nézi az asszonyt. Irén megérzi, hogy nincs egyedül a szobában, gyorsan hátrafordul. — Béci! — Irénkém? Boldogságukat a foszladozó kicsi aquarellnek köszönhették. Nerelly,