Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - Halmágyi Miklós: Szindbád, a hajós és K., a földmérő (tanulmány)
mint sem előttük, sem utánuk senki. Feltűnő viszont, hogy Kafka eljutott a világ- irodalmi Pantheonba, Krúdy pedig még a magyar irodalomban is gyakran, s nem kevés időre, a perifériára szorult. Ennek persze a bennük és művészetük jellegében lévő eltéréseken túl még számos más oka van. A megteremtett, különbözőségükben is hasonlóan zárt világok lehetőséget adtak létrehozóiknak, hogy a széthullani látszó valóságot új kereteket teremtve átlényegít- hessék. Ez az átlényegítés természetesen belső öntörvényű mozgással rendelkező műveken keresztül történik mindkét esetben, s ezáltal szubjektivizálódik, egyben hitelt is nyer és kézzel foghatóvá szilárdul. Azaz Krúdy is, Kafka is kísérletet tesz a rendezésre. Ez persze az adott időszakban korántsem egyszerű feladat. Miként Rilke írja: „Elönt a sok. Rendezzük. Szétesik. Űjra rendezzük. Mi is szétesünk.” (Rónay György ford.) Kafka, azaz K. a falu felett uralkodó kastélyban keresi a rendet, a felbomlani látszó, vagy már fel is bomlott világot helyettesítő új rendet, Krúdy Szindbádja pedig a múltban, az asszonyokban és a rájuk való emlékezésben véli megtalálni a biztonságát visszaadó életelvet. A kastély a maga kíméletlen, emberellenes és megingathatatlanul szilárd világával mégsem lehet megoldás az újra-rendezésre, még akkor sem, ha a látszólag értelmetlen, de értelmetlenségében is logikus kastély a totalitásra törekvés mintapéldája. Nem lehet, mert ha lehetne, (Kafka nyilván eljuttatta volna hősét az általa oly nagyon vágyott beteljesüléshez. Szindbád múltidézéses varázslása viszont legfeljebb menekülés a rendezés, hétköznapok emberének erejét meghaladó nehézségei elől. De hogy ez milyen zsákutcája Krúdy törekvéseinek, az csak a Purgatórium megírása közben derül ki. Arra, hogy egy bomló, repedező falu, s összetartó abroncsait rég elvesztett világban a rendezés majdnem lehetetlen, vagy legalábbis lehetetlennek tűnik, arra Krúdynak és alakmásának: Szindbádnak is rá kell jönnie. Nem véletlenül mondatja Krúdy Lakicscsal a Purgatóriumban: „De hát manapság már kiment a divatból a svindler szó, inkább életművésznek mondják azokat, akik ésszel és kedéllyel, betegség és gyávaság nélkül élik át az életüket, mert tudják, hogy egykor a leghosszabb életnek is vége szakad, addig tehát nevetni kell a közbeeső dolgokon. A világ halad, új találmányok jönnek divatba, a megnehezedett életmódnak új mesterei jönnek, benzinerővel jár a régi lóerő helyett, képzelje el, mily nehéz nekem is a helyzetem, aki megmarad régi világbeli svindlernek ..Szindbád nem volt kisebb „svindler”, mint Lakics, csakhogy ő telkek helyett a saját leikével kereskedett. Felkínálta, ha kellett eladta, majd visszalopta, hol meg eltagadta azok elől, akiknek legnagyobb szükségük lett volna rá. Így jutott el számvetésének helyére a tébolydába, amelyről Eschenberg a következőket mondta: „Egy tébolyda a kor tükre, mely visszacsillogtatja eltorzítva mindazt, ami a kort izgatja.”3 Kafka más oldalról közelíti meg a kérdést. Kiss Endre A „k.u.k. világrend” halála — Becsben című könyvében részletesen megvizsgálja Kafka világrend keresésének problémáját. Gondolatmenete Franz Kafka művének, A kastélynak eszmetörténeti jelentőséget tulajdonít. Kafka művészetét az Osztrák—Magyar Monarchia utolsó korszakának problematikájából, az ezzel való szembenézésből, és a vele folytatott küzdelemből származtatja. Az individum (kafkai!) és a Monarchia egybeeső válsága ugyanis magát az általános világrendet veszélyeztette. Kiss szerint a Monarchia egybeeső válsága ugyanis magát az általános világrendet veszélyeztette. Kiss a Monarchia kéttényezős, bipoláris filozófiai rendszerét véli felfedezni a kastély-falu kettősségben. Ezek a kéttényezős rendszerek ugyanis arra törekedtek, hogy olyan elveket, élettényeket találjanak, amelyek betölthetik a „világ jelenséghierarchiájának megüresedett legfelső helyét.”4 A kafkai megoldás tökéletesen eredeti. A világrend létezik, mondja Kiss, a világban, s létezik az emberek közötti kapcsolatokban is, de az ember nem ismeri meg o világrendet(l) nem talál rá, nem tudja, mit követel tőle, hisz nincs más segítsége a felismerésében, csupán maga az élet. A kastélyban mindenki ismeri a törvényt, csak K. nem. (Egyébként a törvény léte és lényege kezdettől központi kérdése Kafkának, lásd A per stb.) Ez a törvény, és szülője az általános világrend Kafkánál „egyszerre metafizikai, morális-erkölcsi, jogi, hatalmi, de ez az egység nincsen kibontva, csak a jelenetek egymásutánjában megjelenítve.”5 Krúdy ettől elütő és látszatra egyszerűbb megoldást választ, vagyis az általános 65
