Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémia fejlődésének tényezői

— e nézet szerint — Becquerel véletlen eljárása, hogy uránércet és fényérzékeny anyagot együtt zárta a fiókjába. Hosszú sorát sorolhatnánk a híres véletleneknek, amelyek a kémia előrehaladásában számottevők voltak. Pl. Brandnak a foszfor előállítása véletlenül sikerült, s az eltört hőmérő adta a ftálsavanhidrid előállításához a megfelelő katalizátort a kezünkbe. Kekulé azt állította, hogy a benzol szerkezeti képletéhez egy álom segítségével jutott el, ennek az álomnak, a saját farkába harapó kígyónak mintájára alkotta meg a benzolgyűrű szerkezeti képletét. A véletlenek szerepét egyes tudománytörténeti munkák különösen kihangsúlyozzák. A Nobel-díjas De Broglie is kiemeli: „Gyakran kiemelik a véletlennek azt a szerepét, amelyet az a tudományos felismerésben játszott, még az igen nagy jelentőségű esetekben is" [12]. Ö is bebizonyítja azonban, hogy a véletlenek csak akkor segítik a tudomány fejlődését, ha a tudós már közel áll egyébként is a felismeréshez. Nyilvánvaló, hogy hiába lett volna az egész világ minden egyes emberének ugyanaz az álma, mint Kekulének, a másfél milliárd ember közül Kekulén kívül legfeljebb csak az az egy-két tudós jutott volna el ennek segítségével a benzolgyűrű szerkezetének felismeréséhez, aki egyébként sem volt távol ettől a gondolattól. Hogy mennyire másodlagos a véletlen szerepe, s mennyire más törvényeknek engedelmeskedik a kémia fejlődése, arra vonatkozóan elég arra hivatkoznunk, hogy közismerten az alkémisták is, Paracelsus is észrevették, hogy a savak és a vas reakciója közben „levegő" keletkezik, azonban a XVIII. század közepéig senki sem ismerhette fel, hogy ez a közönséges levegőtől lényegesen különböző anyag, hidrogén. A véletlen tehát, bár kétségtelenül működő tényező a kémia fejlődésében, semmiesetre sem lehet döntő, csak segítője, esetleg akadályozója egy tudósnak az igazság megismerése felé vezető úton. 2. A nagy tudósok szerepe Kétségtelen, hogy a tudomány előrehaladása a tudósok munkásságán keresztül realizálódik. Feltétlenül helyes állítás, ha azt mondjuk, hogy a tudományt a tudósok viszik előre. Kérdés azonban, a tudósok szerepe jelenti-e a fejlődés döntő, a többi tényező felett uralkodó jellegű tényezőt. Az egyik úttörő tudománytörténész, Wurtz azt állította, hogy a kémia francia tudomány, minthogy azt Lavoisier és francia követői alkották meg* Ez a felfogás, amely téhát a kémia előrehaladását úgy képzeli el, mint nagy emberek zseniális fellobbanásait, amely fellobbanásoknak elhanyagolhatóan kevés köze van más tényezőkhöz, a technikához, társadalomhoz, sőt még a tudomány előző eredményeihez sem, elég régi keletű, s egyáltalában nem mondhatjuk, bogy most már leszámoltunk volna ezzel a nézettel. A tudománytörténetek igen gyakran úgy készülnek, hogy a tudomány nagyjainak életrajzát, életművét ismertető cikkeket fűznek egy művé. Amerikai tudománytörténészek a közelmúltban foglalkoztak 26* 513