Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémia fejlődésének tényezői

azzal, hogy lefordítják, s hasonlóképpen továbbfejlesztik Bugge kémiatörténetét (A nagy kémikusok könyve) [11], amely már címében is jelzi felfogását, azt, hogy a kémia múltját úgy kívánja bemutatni, mint a nagy zsenik gyöngysorát, amelyet az egymásutániság rendje fúz össze, lazán, szinte csak esetlegesen egy egységgé. Annyira nem törekszik ez a munka összekapcsolásra, hogy az egyes nagy kémikusokról szóló fejezetek írói rendszerint mások. Természetesen az ilyen tudománytörténeti munkák is értékesek, rengeteg adatot dolgoznak fel, legtöbbször gondos forrástanulmányok alapján készültek, hiányzik belőlük azonban az egyes tudósokat összekötő szál, s kimondatlanul, megfogalmazatlanul kialakul az olvasóban az a szemlélet, hogy a tudomány a nagy tudósok alkotásának mozaikjából áll. Kétségtelen, hogy ilyen adatközlő munkákra is van szükség, azonban éppen az ilyen munkák, mint például az az egyetlen kiadvány, amely a hazai kémikusokról szól, s amely az egymásutániság rendje helyett az alfabetikus sorrendet választotta [15], mutatnak rá egy átfogó, az egyes tudósok működését összekötő szálakat megmutató munka szükségességére. A tudomány fejlődésében egy-egy nagy tudós működése megfelel a fejlődés revolúciós szakaszának, ez azonban nem jelenti távolról sem azt, hogy a tudományok nélkülözhetnék az evolúciós szakaszokat. Kimutatható, hogy a kémia legnagyobb minőségi átalakulását, a Lavoisier-féle kémiai „forradalmat" milyen sokan készítették elő s Lavoisier csak az elődök izmos vállára állva válhatott óriássá. Nagyon sokszor halljuk — olyanoktól, akik valószínűleg nem is veszik észre, milyen helytelenül fejezik ki magukat —, hogy a kémiát, mint tudományt Lavoisier teremtette meg. Az a Lavoisier, akit így elénk vetítenek ezek a szavak, már nem is ember, hanem isten, aki teremt, saját belső intuíciója alapján. Ez a felfogás jellegzetesen szubjektív idealista (voluntarista), amely az egyén tudatát tartja a világ teremtőjének. A szubjektív idealizmus idegen a marxizmustól, ilyen vonatkozásban mégis fennmaradt a szocializmust építő országokban, minthogy a személyi kultusz helytelen ideológiai szemléletével rokon. Amint a politikában, társadalomtudományokban, hadvezetésben általában egy személy zseniális működésének tulajdonítottak minden előrehaladást, a kémia területén is csak nagyon kevés nagy személy működésére vezettek vissza minden eredményt, olyan hatást tulajdonítva ezeknek a nagy tudósoknak, amelyet azok nyilvánvalóan nem fejthettek ki. Lomonoszov valóban szinte példátlan szellemóriás volt, mégsem lehetett képes olyan nagy tettekre, amit pl. Sztyepanov tulajdonított neki, mint aki egymagában „képes átalakítani a fizika és a kémia elméleti alapjait és meg tudja tisztítani ezeket a tudományokat a középkor rákövesedett maradványaitól. Olyan pontossá és meghatározottá tudja tenni ezeket a tudományokat, mint amilyen a matematika és a mechanika" [9]. Azonfelül, hogy az ilyen nézet nem igaz, s így ideológiailag sem lehet helyes, praktikus okok miatt is káros hatású. Ha úgy tekintünk 514