Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémia fejlődésének tényezői

foglalkozni, csak a kémia fejlődéstörvényszerűségét akarjuk a következőkben vizsgálat alá venni. Ahogy azonban a tárgyalás folyamán nem nélkülözhetjük a többi természettudomány példáját, úgy a konklúziók érvénye sem korlátozható a kémia körére, hanem azok — 'bizonyos áttételekkel — érvényesek sokkal szélesebb körben is. A kémia fejlődésének tényezőit vizsgálva a nehézséget az okozza, hogy sokféle tényezőre mutathatunk rá, amelyek e tudomány előrehaladásában döntőek lehettek. Kérdés azonban, melyik ezek közül a döntő, vagy van-e egyáltalában olyan tényező, amelynek szerepét a többi fölé emelhetnénk, s nem éppen a tényezők együttes szemlélete vezet-e el a helyes útra. A következőkben vázlatosan áttekintjük azokat a tényezőket, amelyeknek szerepét olykor kiemelve látjuk a tudománytörténelmekben, vagy más szakkönyvekben, minden esetben foglalkozni kívánunk egyben azok bírálatával is. 1. Túlvilági tényezők és a véletlen Az az idealista koncepció, amely a történelem irányító tényezőjét Földön kívüli, sőt túlvilági erőkben látta, a kémiában is érvényesült, s bizonyos mértékben kihat a mai történetszemléletünkre is. Az alkémia korában általános volt az a nézet, hogy a kémiai változásokat túlvilági erők irányítják, csak azoknak a tudósoknak a kísérleteit kísérheti siker, akik a túlvilági erőket meg tudják maguk számára nyerni. Az alkémista iratokban gyakran találkozunk olyan kifejezésekkel, hogy alkimista csakis „jámbor", vagyis vallásos ember lehet, mert csak ő tudja elérni imáival, hogy a reakció sikere feléje forduljon. A késői alkémisták, a rózsakeresztesek is, imával kezdtek neki'munkájuknak. Jelmondatuk is erre utal: „Magisterium acquiritur percibus ad Deum" (a magisztérium, az aranycsinálás munkája, az Istenhez irányított imákkal érhető el). A reneszánsz embere sem ismerte a kémiai változásokat irányító erőket, de felvilágosultabb nézeteivel összhangban nem túlvilági, hanem legfeljebb földöntúli eredetűnek tartotta azokat. Ahogyan az emberek, s országok sorsát a csillagok járására vezették vissza, a reneszánsz kémikusok, így maga Paracelsus is hitt abban, hogy csak megfelelő csillagkonstelláció mellett sikerülhetnek a kísérletek. Ilyen felfogás alapján a tudományok fejlődését is földöntúli eredetre vezették vissza. Ilyen, a történelmi fejlődést transzcendens, vagy legalábbis kozmikus hatásokra visszavezető elgondolásokkal manapság a burzsoá irodalomban is már csak ritkán találkozhatunk, bár nem tagadhatjuk, hogy még vannak ilyenek. Ehhez a felfogáshoz igen rokon azonban az, amely ugyancsak külső, bár meghatározatlan okok által kiváltott véletlenek szerepét emeli ki és hangsúlyozza. Ahogy a fizikában a híres Newton-féle alma, ugyanúgy szerepel az atomszerkezet felismerésében, mint indító ok 512