Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-11 / 128. szám
8 Diinántúli Napló Riport 1996. május 11., szombat A falu polgármesterét Orsós Jánost gyakran az utcán is megállítják kéréseikkel az itt lakók Baranyai barangolások Gilvánfa Gyakran esnek pofonok az italozók között? - kérdeztem Vókó Józseftől, de a gilvánfai kocsmáros határozottan állította, egyáltalán nem gyakrabban, mint az ehhez hasonló „műintézményekben”.- Tudja, nem is nagyon tudnak inni az emberek, mert nincs pénzük, s ha van, akkor sem igen civódnak egymással. Persze előfordul néha-néha, hogy összevitatkoznak, de mondja meg, hol nem! Ami ait illeti, a gilvánfai, szerényen berendezett italboltban nem tapossák egymás sarkát az emberek a pult előtt, néhány öreg cigarettázik - a legkelendőbb portéka a dohány és cigi papír, amit boszorkányos ügyességgel sodornak -, az asztalokon egy-két fröccs, Szalon sör melegszik. A kocsma előtt azonban nagyobb csoport ácso- rog, nemigen hajlandók megmondani, mire várnak, később megtudom, pénzre ... Orsós János, Gilvánfa második ciklusát töltő polgármestere nem kertel, nem beszél etnikumról, nemzetiségről, magától értődő természetességgel közli, hogy Gilvánfát nyugodtan lehet cigány falunak nevezni, mert a 363 lakos 95 százaléka roma. Mint ahogy azt sem hallgatja el, a legnagyobb gondjuk a munkanélküliség, s a költségvetés „forráshiánya”.- Alig néhány embernek van munkája, a többiek különféle támogatásokból, segélyekből, pótlékokból élnek. A község bukszájában 28 millió forint kellene, hogy legyen, ebből 10 millió hiányzik. Honnan teremtjük elő"? Ne is kérdezze... Talán mondanom sem kell, fejlesztésre szinte semmi nem jut.-Mi a véleménye, a cigányok tényleg nem szeretnek dolgozni?-Egy biztos, ha olyan gyarapító népek lennénk, mint a horvátok, a németek, vagy a magyarok, akkor előbbre tartanánk.- Vannak olyan öreg cigányok a faluban, akiknek soha életükben nem volt munkahelyük - teszi hozzá Orsós János alpolgármester, aki csak névrokona a polgármesternek. - Sokat beszélnek beolvadásról, meg egyebekről, én csak egyet mondok: sok időnek kell még eltelni, amíg a cigány megtalálja a helyét ebben az országban, amelyet a hazájának tart, de ahhoz is, hogy a magyarok elfogadjanak bennünket. Néhány évtizeddel ezelőtt ebben az Ormánság szélén fekvő községben magyarok, horvátok laktak, aztán a környező telepekről, otthagyva putrijaikat, beköltöztek a cigányok. Ahogy teltek az évek, a magyarok, a horvátok szép lassan elköltöztek, csak néhány öreg maradt, akik nem már nem voltak hajlandók máshol új életet kezdeni. S Gilvánfa cigány községgé vált, ahová rendszeresen járnak szociológusok, szociográfusok, gyakori vendég a televízió, a rádió, a sajtó. Előítéletek? Tagadhatatlan, léteznek. Mert mi más lenne a falu népességének „átstrukturálódása”, vagy az, hogy a munkát kereső cigány vitathatatlan hátrányban van.- Mondok magának egy konkrét példát - teszi hozzá Orsós Sándor, aki szintén csak névrokona a polgármesternek és az alpolgármesternek. - Bementem Pécsre munkát keresni. Az újságban két segédmunkást kerestek. Reménykedtem, felvesznek. Az illető hölgy rám nézett, mondta, egy pillanat, bemegy a munkaügyishez, megkérdezi, betöltötték-e az állásokat. Átment a másik irodába - belestem, senki nem volt ott -, majd visszajött, s közölte, sajnálja, de már nincs hely. Milyen a falukép? Szegényes. Kis József, aki magyarosított) neve ellenére cigány, meg is kérdezte, miért látom annak. A községen S-alak- ban keresztül kanyarodó út közepén megállva a kopottas, néhol düledező házakra mutatok, a szcjbb napokat látott templomra, amelynek egyik felébe család költözött, az ápolatlan közterületekre ... Kivétel is akad. Néhány új ház - mint megtudom, szociálpolitikai támogatásból és nagy összegű kölcsönből épültek - délcegen sorakozik az „újtelepen”, de beljebb is akadnak gondozott porták, sőt itt-ott öreg autó is megbúvik az árnyékban. Pedig Gilvánfa sokat fejlődött az elmúlt években, önkormányzati hivatalt, járdát építettek, közfürdő létesült, vízvezetéket fektettek, igaz, gondokkal ugyan, de működik az iskola, az óvoda... Bár az egyik szülő, Boros János hosszasan taglalta, egyáltalán nincs szükség arra, hogy alsó tagozatos iskola legyen Gilvánfán, mert semmit nem tanulnak a gyerekek. Éhes gyomorral nem lehet tanulni - megszűnt ugyanis az iskolai étkeztetés. Nagy László Zoltánná tanítónőnek azonban más a véleménye.- Hátrányos helyzetből indulnak ezek a gyerekek, de fel lehet őket zárkóztatni, mert a többségük tehetséges. Akarnak tanulni - tessék megnézni milyen rajzokat készítenek -, a szülők pedig partnerek ehhez. Kevés kivételtől eltekintve belátják, csak olyan emberek élnek meg a jövő társadalmában, akik képzettek.- Az esélyeiket • viszont rontja, hogy nem könnyű Gil- vánfáról továbbtanulni...- Ez kétségtelen, mint ahogy az is, a szülők anyagi lehetőségei is nagyon korlátozottak.- Milyennek látja a gyerekek előrelépési esélyeit?- A kolléganőmmel együtt mindent megteszünk, hogy felkészítsük őket, de elismerem, nem lesznek könnyű helyzetben. Ezt nagyon őszintén sajnálom. Rendőrautó áll meg a falu közepén. Kérdem: történt valami? A tiszthelyettes kitérő választ ad, ellenőrzésre kapott megbízást. A Csonka család háza felől gitármuzsika hangját hozza a tavaszi szellő. Egy fiatalember ül a kerítés szélén, hangszerén a felirat - hogy senkinek ne legyen kétsége a „viszonyokat” illetően -, Csonka Tibor tulajdona. Bent az udvaron az öreg Neki talán már könnyebb lesz az élete FOTÓK: laufer László Csonka, vagy ahogy magát nevezi, a főnök, káposztát vág, . körülötte az asszony sürgölődik. Egy betonvályún lévő deszkán lisztet, némi szódabikarbónát, sót és vizet gyúr ösz- sze, a tésztából aztán lepényszerű alakot formál, s ezt a férje által fából és sárból készített szabadtéri kemence haldokló parazsára teszi.-Ezt hívjuk mi punyának - mondja Csonka József, aki a káposzta szeletelést egy pillanatra sem hagyta abba. - Sokkal laktatóbb, mint bármelyik kenyér, magában is finom, de zsírral, hagymával!- S a káposzta?- Ebből húsos káposzta lesz. Aztán nehogy azt higgye, hogy minden nap ilyet eszünk. Azért annyira jól nem megy! A családból munkahelyen senki nem dolgozik, ami pénz összejön, azt az alkalmi munkák hozzák. Meg a postás: a „főnök” 9600 forint rokkantsági nyugdíjat kap, a gyerekek után jár a családi pótlék. A kerítés mellett a fiatalabb Csonka József is „besegít”. Sírnak a húrok. Halkan, szinte fájdalommal dalolnak. Kegyetlenül szépen muzsikálnak, mondom, felléphetnének akár éttermekben is. Szerintük azonban erre a cigány folklórra sehol nincs szükség. Kérdezik: játsszák-e el a cigány himnuszt? Mondom, nagyon örülnék neki. S a testvérpár elkezdi: Isten, könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk . . . A polgármesteri hivatalban már nem találom Orsós Jánost. Az adminisztrátor mondja, elment intézkedni, mert valaki kivágta a villanypóznát. Ki tette, ki tehette, s miért - nem tudni. Roszprim Nándor Magyarul magyarán Való Mint magyartanárnak és nyelvművelőnek gyakran támad az az érzésem, hogy a régi iskola anyanyelvi nevelőmunkája hatékonyabb volt, mint a mostani. Kortárs kartársaim egy-egy megfigyelésüket szóvá téve, hibás voltukat igazolandó az egykor megtanult „szabályt” is idézik. Ilyeneket, mint: ,Az - atik, -étik, -tátik, -tetik a magyarban nem használtatik”. Hétköznapi nyelven: a szenvedő ige idegen hatásra terjedt el a magyar nyelvben. Vagy: ,JKötó'szóval nem kezdünk mondatot” - Többségükről a szakemberek, nyelvészek megállapították, általában a nyelvi változás, fejlődés szakadatlanságának az alapelvét véve figyelembe, hogy legfeljebb féligazságot fejeznek ki, de sokszor még azt sem. Ezért a méltán híres nyelvművelő nyelvész Nagy József Béla nyelvhelyességi babonának minősítette őket. Találó ez az elnevezés, mert a többi, jz életünk minden területét át meg átszövő tévhitekhez hasonlóan szívósan tartják magukat. Az idő természet- ellenes megállását jelzik ezek az álszabályok, de számomra az is bennük van, hogy a következetes, kitartó iskolai nyelvművelő munkánk mégse mindig egészen hiábavaló. S ráadásul az ilyen idős emberek fogékonyak a változásokra, az új szabályok befogadására. A sok babona közül most csupán egyet teszek szóvá. így szól: „A való a magyar nyelvbe nem való” - A van folyamatos történésű melléknévi igeneve, a való szoros kapcsolatban áll a nemrég részletesen tárgyalt hátravetett jelző értékű határozóval. Ha tehát valaki ezt írta: „A nagykövet Budapestről való távozása ...” - a fenti „szabály” alapján szinte azonnal kijavította így: A nagykövet távozása Budapestről... Természetesen ez nem ugyanaz, főként szövegösszefüggésben. Egy másik példa: „a polgári pártok egyesítéséért való küzdelem” - „javítva” küzdelem a polgári pártok egyesítéséért. Vagy: „a háború ellen való küzdelem” - vélt helyes megoldása: küzdelem a háború ellen. Tagadhatatlan, hogy gyakori előfordulása - mint minden más nyelvi eszközé - stílusunkat egyhangúvá teszi. Mérsékelhető azzal, ha befejezett történésű melléknévi igenévvel helyettesítjük, valahogy így: a való küzdelem helyett: folytatott vagy vívott küzdelem. A ,Jiaza iránt való hűség már régóta könnyedebb így: a haza iránti hűség. Ebből viszont az ilyenféle alakok elburjánzása következett: jövőbeni, időbeni, levélbeni, egészbeni, értelembeni, nyombani, községben! stb. Ezeket és a hozzájuk hasonló erőltetett, nehézkes alakokat célszerű elkerülnünk, bár közülük a természetbeni, jövőbeni, újbóli aligha irthatok ki, de ahol lehetséges, ott éljünk a magyar nyelv sajátságaihoz jobban igazodó kifejezéssel. A részbeni megtérítés helyett jobban hangzik a részleges megtérítés, a szívbőli jótanács helyett a szívből jövő jótanács talán gyorsabban és biztosabban jut el ahhoz, akinek szánjuk. Rónai Béla Keresztrejtvény Beküldendő a helyes megfejtés május 17-én (péntek) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134. Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs', Rákóczi u. 34. VII. em. A május 4-i lapban közölt rejtvény helyes megfejtése:„Emlékezz édesem te kértél arra, hogy ne hamuzzak mindig a szőnyegre.” Utalványt nyertek: Mellár Lászlóné, 7940 Szentlőrinc, Szabadság u. 7.; Tóth Lajos, 7632 , Pécs, Fülep L. u. 22.; Budai Sándorné, 7633 Pécs, Acsády u. 10.; Köberling Beáta, 7720 Pécsvárad, Szentháromság tér 5.; dr. Scheich Já- nosné, 7700 Mohács, Pécsi u. 40. Az utalványokat postán küldjük el.
