Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-17 / 136. szám
Dunántúli napló 1988. május 17., kedd Az NSZK minisztere gazdasági Moszkvában Archív felvétel Raif Dizdarevicsról, akit az államelnökség május 15-i ülésén Belgrádban — a tisztségviselők rendszeres cseréjére vonatkozó előírásoknak megfelelően a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnökévé választottak a következő egy évre (MTI—TELEFOTO) (Folytatás az 1. oldalról) ki szeretnék használni a nemzetközi munkamegosztásból adódó mind kedvezőbb lehetőségeket. Bangemann megerősítette, hogy számos nyugatnémet cég más nyugati vállalatokkal együtt érdeklődést tanúsít a szibériai szénhidrogén-termékek feldolgozása és a Kola-fél. szigeti természeti kincsek kiaknázása iránt. A szovjet—nyugatnémet politikai és gazdasági kapcsolatokról, valamint az európai gazdasági együttműködésről folytatott rövid, de rendkívül tartalmas eszmecserét hétfőn Moszkvában Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Martin Bangemann nyugatnémet gazdasági miniszter, a Szabaddemokrata Párt elnöke. Véleményt cseréltek a KGST és az EGK közötti kapcsolatok formába öntésének kérdéséről is, s egyaránt annak a kölcsönös törekvésüknek adtak hangot, hogy ez a folyamat a lehető legközelebbi jövőben lezáruljon. Habár - érthető módon - két gazdasági tömörülés gazdaságának összekapcsolása nem egyszerű feladat, annak megoldásához időre van szükség. Mihail Gorbacsov a találkozón utalt arra, hogy a Szovjetunió és az NSZK között élénk párbeszéd van kibontakozóban, amelybe most már minden fontos nyugatnémet politikai erő bekapcsolódott. Mindkét országban nagyon figyelmesen követik a másikban végbemenő folyamatokat, ami megerősíti, Már a moszkvai csúcstalálkozó előkészítése a legfontosabb pont Reagan elnök e heti programjában. Reagan több ízben is találkozik legfőbb külpolitikai és katonapolitikai tanácsadóival, megbeszélést foly. tat kongresszusi vezetőkkel a találkozó napirendjéről, szerdán a parti őrség akadémiáján mondandó beszédében is foglalkozik ezzel, és programjába iktatta a találkozót az amerikai fiataloknak azzal a csoportjával, akik most érkeztek vissza a Szovjetunióból, s akiket Mihail Gorbacsov is fogadott. A Fehér Házból származó értesülések szerint az elnök el akarja érni, hogy a szenátus a moszkvai csúcs idejére iktassa törvénybe a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök megsemmisítéséről megkötött szovjet-amerikai szerződést. hogy a szovjet-nyugatnémet kapcsolatok kulcsot adnak számos európai és világpolitikai kérdés megértéséhez. Gorbacsov megfogalmazása szerint a kétoldalú kapcsolatok lendületre kapása elképzelhetetlen a gazdasági együttműködés fejlesztése nélkül. A politikai akarat önmagában nem eredményez megbízható együttműködést, megfelelő dinamikus fejlődést — hangsúlyozta a szovjet vezető, utalva arra, hogy a két ország nagyobb mértékű gazdasági „függése" egymástól — amikor jó értelmében gazdaságilag kölcsönösen egymásra lesznek utalva — teremti meg majd a közeledés, a szilárd együttműködés alapját. A találkozón - amelyen az enyhülési folyamat számos kérdését érintették - Bangemann tájékoztatta Gorbacsovot pártja keleti politikájáról, s az FDP-nek — más nyugatnémet pártokra is jellemző — törekvéséről a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatok javítására és fejlesztésére. A nyugatnémet politikus kedvezően értékelte a kétoldalú gazdasági és tudományos-műszaki bizottság Moszkvában most befejeződött ülésének eredményeit. A találkozón az enyhülési folyamat legfontosabb problémáját, a leszerelést illetően Gorbacsov és Bangemann megállapította, hogy e kérdések — a nukleáris, vegyi és hagyományos fegyverek leszerelése - elvi megközelítésében az álláspontok között hasonlóság mutatkozik. lyesen találkozik hétfőn a Külügyi Bizottság tagjaival, hogy □ genfi külügyminiszteri értekezleten a vitás ellenőrzési kérdésekben született megállapodásokról tájékoztassa őket. A szenátus vezetése ezt követően dönt arról, hogy mikor tűzi - többszöri halasztás után - napirendre a szerződés ratifikálásának vitáját. A Katonai Bizottság elnöke, Sam Nunn, aki már pénteken találkozott Reagan nemzetbiztonsági tanácsadójával, Colip Powell tábornokkal, azt mondotta, hogy az első tájékoztatás alapján elégedett a megállapodással, de a teljes bizottságnak állást kell foglalnia, kielégítőnek tartják-e a genfi miniszteri találkozó eredményeit. 4- HANOI: Egyre több volt kambodzsai ellenzéki fegyveres él a népi kormány amnesztiájával. Április hónapban 496 volt ellentorradalmár szakitott tevékenységével és tért haza. Közülük 253 lő Pol Pót, 201 Szihanuk és negyvenkettő Son Sann fegyveresei közé tartozott. 1988 első negyedében jelentősen meggyorsult a hazatérési folyamat: összesen 1288 ember tért haza az amnesztia alapján. A hazatérők nemcsak büntetlenséget élveznek, hanem segítséget is kapnak életük újrakezdéséhez. Az amnesztia meghirdetése (1983) óta közel ötvenezer volt ellenforradalmi fegyveres hagyta el az ellenzéki csoportokat. 4- MOSZKVA: A szovjet kormány meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Prem Tinszulanond tábornok, Thaiföld miniszterelnö. ke. A vendéget a szoviet főváros repülőterén Nyikolaj Rizskov miniszterelnök és Eduard Sevardnadze külügyminiszter köszöntötte. Tinszulanond érkezése előtt a szoviet rádió emlékeztetett a thaiföldi kormányfő múlt heti interjújára, amelyben közölte, hogy a szovjet vezetőkkel az együttműködés gyakorlati kérdéseiről kíván tárgyalni. A kétoldalú kapcsolatok sok területén komoly haladást sikerült elérni az elmúlt években — emlékeztetett rá a tábornok. A thaiföldi kormányfő politikai megoldást sürgetett a kambodzsai problémára, egyúttal sürgette az ázsiai-csendes-óceáni térségben kialakult feszültség enyhítését is. 4- SZIDON Az izraeli légierő hétfőre virradó éjszaka támadást intézett a Szidon környékén levő palesztin táborok ellen. A helikopterekről indított rakéták becsapódása nyomán az egyik táborban tűz ütött ki. Három palesztin megsebesült. Idén ez volt a nyolcadik izraeli légitámadás li banoni területek ellen. Az izraeli hadsereg szóvivője hétfőn megerősítette az akció hírét, hangsúlyozva, hogy valamennyi helikopter sértetlenül tért vissza támaszpontjára. Súlyos összecsapások sora történt hétfőn az Izrael által megszállt területeken a palesztin lakosság és az izraeli hadsereg tag/ji között. A Rama- dánt, az iszlám böjti hónapját lezáró ünnepen az imáról kivonuló, tüntető tömegekre könnygázzal, botokkal támadtak a katonák és számos helyen tűzfegyvereket is használtak. A ciszjordániai Izmut faluban egy 15 éves, a gázai Dzsabalja menekülttáborban pedig egy 17 éves fiút agyonlőttek, itt és más helyeken tucatnyi a lövésektől megsebesültek száma. A legújabb áldozatokkal immár 183-ra nőtt az izraeli katonaság vagy a telepesek által december óta agyonlőtt palesztinok száma. A megszállás elleni tiltakozásokat az sem fékezi meg, hogy féltucat tábor, valamint Náblusz város és környéke több százezer palesztin lakoA kenti herceg Budapesten A Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából brit gazdaságikereskedelmi küldöttség élén hétfőn Magyarországra érkezett Edward kenti herceg, a brit külkereskedelmi tanács al- elnöke. ♦ 4- BELGRAD:. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége (JKSZ) Központi Bizottságának meghívására hétfőn munkalátogatásra Belgrádba érkezett Viktor Nyikonov, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. 4- LISSZABON: A portugál fővárosban kezdett tárgyalásokat hétfőn Anatolii Adamisin szovjet külügyminiszter-helyettes. Az afrikai témákban illetékes szovjet tisztviselő arról folytat tárgyalásokat vendéglátóival, hogy milyen politikai eszközökkel lehet elősegíteni a délnyugat-afrikai konfliktus megoldását. 4- BONN: Helmuth Koh', az NSZK szövetségi kancellárja hétfőn olyan jelentős tényezőnek nevezte George Shultz amerikai és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszternek a washingtoni rakétaszerződés ellenőrzésével kapcsolatos legutóbbi géni: megállapodását, továbbá a szovjet katonai alakulatok Afganisztánból való kivonásának mostani megkezdését, amely hozzájárul a nemzetközi bizalom erősítéséhez. Ezt Tried- helm Ost államtitkár, a nyugatnémet kabinet szóvivője közölte délután a sajtóval. sóra szigorú kijárási tilalmat rendeltek el. A népi engedetlenségi mozgalomnak további lendületet adott az az Izrael- szerte széleskörűen megünnepelt évforduló, melyet „Jeruzsálem újraegyesítése" alkalmából tartottak. A héber naptár szerint e napokra esik az 1967 júniusi háború 21. évfordulója, amikor elfoglalták, majd 1980-ban Izrael területe részének nyilvánították Kelet- Jeruzsálemet és környékét. Az ottani óvárosban lévő AI Ak- sza mecset az iszlám hívők harmadik szent helyének számít Mekka és Medina után, s a keresztény vallások is ekként kezelik. Az elmúlt napok heves ösz- szecsapásai annak ellenére következtek be, hogy az izraeli politika számos személyisége a palesztin mozgalom kifáradásáról, a „viszonylagos nyugalom” helyreálltáról biztosította az izraeli polgárokat. A csúcstalálkozó előkészítése Ronald Reagan programjában Shultz külügyminiszter szeméÖsszecsapások a megszállt területeken Sajtótájékoztató a rákellenes alapítványról A rák ellen, az emberért, a holnapért társadalmi alapítvány kuratóriumának vezetői hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy mekkora összeggel rendelkezik az alapítvány, s miképpen kívánják a pénzt felhasználni. Elmond, ták, hogy a három évvel ezelőtt létrehozott alapítvány induló tőkéje 15 ezer forint volt, s ez az összeg mostanra körülbelül 22 millió forintra gyarapodott. A legnagyobb szabású gyűjtést az idei egészségügyi világnapon, április 7-én végezték, amikor — mint ismeretes —, az alapítvány és több minisztérium, valamint intézmény közös „füstmentes nap” akciójának eredményeként több mint tízmillió forintnyi adomány gyűlt össze. A legutóbbi kuratóriumi ülésen 8 millió forint odaítéléséről döntöttek. Ezt a pénzt összesen 14, a rák gyógyításával, illetve megelőzésével foglalkozó egészségügyi intézménynek juttatják. 2,1 millió forintot kap például a SOTE 11-es számú gyermek- klinikája, a leukémiái központ építésének befejezéséhez egy. milliót az országos nőgyógyászati rákszűrőhálózat, speciális mikroszkópok beszerzésére s ugyancsak egymilliót Zala megye, egy rákszűrő mozgóállomás létesítésére. Bár az alapítványnak nem elsődleges célja, hogy magánszemélyek számára egyedileg pénzt juttasson a gyógykezeléshez, ezúttal kivételt tettek: 90 ezer forinttal hozzájárulnak három rákos beteg gyermek külföldi gyógyíttatásához. Kisebb-nagyobb összegekkel támogatja az alapítvány az országban működő, rákbetegek segítésére létrehozott klubok, egyesületek és szövetségek tevékenységét is. A kuratórium vezetői jelentős eredménynek tartják, hogy ma már hat megyében működnek rákellenes egyesületek, megalakult az egyetemisták, főiskolások egyesülete is, ezenkívül mintegy 20 klub segíti a betegek és a gyógyultak utógondozásának szervezését. A második lombikbébi Pécsett A 9—10 hetes magzat normálisan fejlődik Útban van a második pécsi lombikbébi. A terhességet a hétfői ellenőrző vizsgálat során állapították meg a Pécsi Orvostudományi Egyetem szülészeti klinikáján. A leendő édesanya egy pécsi asszony, aki tizenkét évi meddő házasság után került áldott állapotba. Mint emlékezetes: szinte napra pontosan három hónappal ezelőtt sikerült az első lombikbébi létét igazolni Pécsett. Dr. Csaba Imre professzor, a szülészeti klinika igazgatója elmondta az MTI munkatársának, hogy a fiatalasszonynál az elmúlt évek során minden más kezelés eredménytelennek bizonyult, és ezek után került sor a megtermékenyített pete visszaültetésére a klinikán. Ugyanaz a munkacsoport végezte a műveletet, amelyik az előzőt, s már az első kísérletet siker koronázta. A magzat most 9-10 hetes korban van, normálisan fejlődik. A kismama is egészséges, semmiféle rendellenességet nem észleltek a terhességét illetően. A számítások szerint november végén lát napvilágot az újszülött. Az első sikeres petesejt-visz- szaültetés egy paksi fiatalasz- szonynál történt, aki tíz éve élt meddő házasságban. A professzor elmondta, hogy a kismama túljutott a terhesség félidején, az ismételt ellenőrző vizsgálatok arra vallanak, hogy teljesen rendben fejlődik a magzat. Az első magyar lombikbébi megszületését szeptember elejére várják. Egy évi tízhavi fogházra ítélték a gázoló buszvezetőt A Pécsi Városi Bíróság dr. Kovács Csaba tanácsa hétfőn hirdetett Ítéletet a város határában tavaly november 11- én történt autóbusz-szerencsétlenség ügyében, amelynek egy halálos áldozata, négy súlyos, és tizenöt könnyű sérültje volt. Gergics Márk gépkocsivezetőt, aki túl gyorsan haladó üres autóbuszával fékezés közben átcsúszott a bal oldalra, s ott összeütközött egy utasokkal teli másik busszal, a bíróság bűnösnek találta halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, és ezért egy évi tíz hónapi fogházban letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, továbbá három évre eltitotta a közúti járművezetéstől. A bíróság az ítéletet indokolva hangsúlyozta, hogy azért szabott ki a törvényi minimum alatti büntetést, mert méltányolta a busz műszaki állapotára vonatkozó szakértői véleményt, amely szerint a járipű hátsó tengelyén karbantartási hiányok miatt eltérő erővel működött a bal és a jobb oldali kerék fékberendezése az alacsonyabb nyomástartományú — úgynevezett üzemi fékezés — közben. A bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a balesetet a vádlott védekezésével szemben nem kizárólag a műszaki hiba, hanem a relatív gyorshajtás is okozta.