Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-06 / 239. szám
VILÁG PROLETARJAI, EGYESÜLJETEK! AGYARORSZAG 78. évfolyam, 239. szám 1988. október 6., csütörtök A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Tanácskozik az Országgyűlés Szerda délelőtt 10 órakor Stadinger István elnökletével megkezdte munkáját az Országgyűlés öszi ülésszaka. Az ülésen részt vett Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke. jelen voltak a Politikai Bizottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai. A páholyokban foglaltak helyet a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői, s a hazai és a nemzetközi sajtó nagy számban megjelent képviselői. A képviselők egyperces néma felállással adóztak az előző ülésszak óta elhunyt Kósa Antal (Bács-Kiskun m„ 3. vk.) képviselő, nyugalmazott termelőszövetkezeti elnök emlékének. Ezt követően a törvényhozó testület elfogadta az ülésszak tárgysorozatát: ^^ Személyi javaslatok tárgyalása: ^fa A gazdasági társaságokról szóló törvér<yjavaslat tárgyaiása; /gfa A vállalkozási nyereségadóról szóló törvényjavaslat yyf tárgyalása: O Az általános forgalmi adóról és a személyi jövedelemadóról szóló törvények módosítása; O A környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter tájékoztatója a bős—nagymarosi beruházás helyzetéről; O Az országgyűlési ügyrend korszerűsítését előkészítő bizottság elnökének tájékoztatója az előkészítés állásáról; O Interpellációk, kérdések. Személyi javaslatok Hét napirend — Beck Tamást miniszterré választották Új képviselők Az első napirendi pont — a személyi javaslatok — tárgyalása következett. Az országos választási elnökség javaslatát — a Kosa Antal képviselő elhalálozása miatt megüresedett képviselői helyre a választókerület eddigi pótképviselőjének, Molnár Frigyesnek megválasztását — az Országgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezt követően a Hazafias Népfront Országos Tanácsától érkezett javaslat alapján — felmentés, elhalálozás és lemondás miatt — megüresedett tisztségek és tagsági helyek betöltéséről döntöttek. Az Országgyűlés Nagyivávyi Andrást, az építési és közlekedési bizottság tagját a bizottság elnökévé, Berdár Bélát, a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagját a bizottság elnökévé választotta meg. Puskás Sándort, a tervés 'költségvetési bizottság tagját a bizottság titkárává, Tarjáni Tibort, az építési és közlekedési bizottság tagjává, Tóth Károlyt és Nagy Gyulát a külügyi bizottság tagjává, Fodor Istvánt a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagjává, Simctn Pétert (Borsod m.) a'terv- és költségvetési bizottság tagjává választották meg. Az Országgyűlés a legutóbbi ülésén hozott állásfoglalás alapján az alkotmány-előkészítő bizottságot kiegészítették az abból eddig hiányzó 11 megye képviseletével, amelyet ezentúl a megyei képviselőcsoportvezetők látnak el. Az Országgyűlés e javaslatot két tartózkodással — elfogadta, í£y a bizottság tagja lett iKasó József (Baranya m.), (Németh Ferenc (Békés m.), Kiss Dezső \{Borsod-AbaújZemplén m.). Katona Sándor (Fejér m.), Weiszböck Rezsőné (Győr-Sopron m.), Zsolnay Katalin (Komárom m), Hütter Csaba (Nógrád m.), Bíró Miklós (SzabolcsSzatmár m.), Bugán Mihály (Szolnok m.), Bozsó Jánosmé (Tolna m.) és Rujsz Lászlóné (Vas m.). Ezután Antalffy Györgyöt, az alkotmány-előkészítő bizottság tagját hét tartózkodással a bizottság alelnökévé választották. Az Országgyűlés négy tartózkodással jóváhagyta a legutóbbi ülésén tett javaslatot, hogy az adóügyi ad hoc bizottság új tagokkal kiegészítve reform ad hoc bizottságként tevékenykedjen. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Elnöki Tanács Országgyűléshez intézett átiratában megfogalmazott javaslat alapján Marjai Józsefet, a Minisztertanács elnökhelyettesét, kereskedelmi minisztert — négy ttartózkodással — érdemei elismerése mellett, saját kérésére felmentették tisztségéből. Beck Tamást, a Magyar Gazdasági Kamara elnökét, a Budaflax vezérigazgatóját 2 ellenszavazattal és 12 tartózkodással kereskedelmi miniszterré választották meg a képviselők. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának indítványát megszavazva Cservenka Ferencnét és Péter Jánost — kérésükre, érdemeik elismerése mellett — felmentették az Országgyűlés alelnöki tisztségéből. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége az országos listán megüresedett öt képviselői hely betöltésére indítványozták, hogy válasszák meg' képviselőnek Grósz Károlyt, az MSZMP főtitkárát, a Minisztertanács elnökét, Huszár Istvánt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárát, Márton Jánost, a Hazafias Népfront OT alelnökét, Nagy Sándort, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárát és Németh Miklóst, az MSZMP KB titkárát. A titkos szavazás eredményeként Grósz Károlyt 322 szavazattal (37 ellenszavazattal), Huszár Istvánt 328 szavazattal (31 ellenszavazattal), Márton Jánost 343 szavazattal (16 ellenszavazattal), Németh Miklóst 325 szavazattal (34 ellenszavazattal) és Nagy Sándort 329 szavazattal (30 ellenszavazattal) választották az országos listán képviselővé. Az Országgyűlés alelnökévé a képviselők Jakab Róbertnél, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkárát 260 szavazattal, valamint Vida Miklós nyugalmazott vezérigazgatót 290 szavazattal választották meg. A harmadik jelölt, Orosz Adél nyugalmazott balettigazgató 129 szavazatot kapott. Az elnök ezután köszöntötte Straub F. Brúnót, az Elnöki Tanács elnökét, aki — mint ismeretes — megválasztása idején az Egyesült Államokban tartózkodott, ezért új tisztségében első alkalommal vesz részt a törvényhozó testület ülésén. Az Országgyűlés által kereskedelmi miniszterré megválasztott Beck Tamás letette a hivatali esküt Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke előtt. Az eskütételen jelen volt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke ési Katona Imre, az Elnúi Tanács titkára. Az előző ülésszak óta alkotott törvényerejű rendeletekről szóló jelentéshez Fodor István (Pest m.) fűzött megjegyzést. Hozzászólásában kifogásolta, hogy egy nemrégiben elfogadott jogszabály automatikusan biztosítja az állami vezetők részére nyugdíjuk megállapításában az általánostól való eltérés lehetőségét. Véleménye szerint megfelelőbb volt a korábbi elv, amely az elismerést a végzett munka minősítéséhez igazította. A képviselő ilyen értelmű korrekciót javasolt a Minisztertanácsnak. Indítványozta, hogy az Országgyűlés hatáskörébe tartozó állami vezetők körét, munkáltatói jogaik gyakorlását, valamint jogállásukkal, munkaviszonyukkal, nyugdíjazásukkal kapcsolatos kérdéseket a jövőben törvényben szabályozzák. A képviselők a Népköztársaság Elnöki Tanácsának jelentését tudomásul vették. A napirendi pontnak megfelelően az Országgyűlés a gazdasági társaságokról szóló törvényjavaslat tárgyalásával folytatta munkáját. Kulcsár Kálmán expozéja Kulcsár Kálmán igazsagügy-miniszter expozéja bevezetőjében kiemelte: ha nem akarjuk, hogy a távolság hazánk, és a világ élvonala között a gazdasági fejlettség szempontjából tovább növekedjen, úgy a társasági formák modernizálását sem hanyagolhatjuk el. A gazdasági társaságokról szóló, most előterjesztendő törvény gazdaságpolitikai, jogpolitikai, társadalompolitikai és ideológiai szempontból egyaránt igen jelentős, az utóbbi évek jogalkotási gyakorlatából kiemelkedő jogszabály — hangsúlyozta. A társasági törvény a társas vállalkozások, a piaci integráció kibontakozásának az alapjait teremti meg. Jelentős mértékben hozzájárulhat tehát ahhoz, hogy a társadalmi tulajdon a tőkeáramlás felgyorsulása révén ott hasznosuljon, ahol a hosszú távú jövedelmezőség tekintetében erre a legjobb lehetőségek mutatkoznak. Elősegítheti, hogy leomoljanak a különböző tulajdonformák közé emelt mesterséges korlátok, s ezzel a gazdaságban rejlő mozgáslehetőségek kiteljesedjenek. A gazdasági társaságokról szóló törvényjavaslat gazdasági, gazdaságpolitikai célkitűzéseit az igazságügy-miniszter így foglalta össze: — A gazdaság strukturális megújulásának alátámasztására a társadalom hosszú távú, tartós érdekeit figyelembe véve nőjön a dinamikusan fejlődő társasvállalkozásoknak a gazdaságban betöltött szerepe, ennek révén korszerűsödjön a termékszerkezet, fokozódjon a népgazdaság jövedelemtermelő képessége; — a piaci igényekhez rugalmasabban alkalmazkodó gazdasági társaságok révén növekedjék a piaci szereplők száma, és így tervszerű piacépítés keretében táguljon a verseny hatóköre; — a gazdasági társaságok létrejöttével is gazdagodjanak a gazdálkodó szervezetek közötti termelési, értékesítési, együttműködési kapcsolatok, a gazdálkodó szervezetek együttműködésére épülő közvetlen tőkeáramlási csatornák bővülésével és fejlődésével csökkenjen a költségvetés és a bankrendszer kockázata; — a vállalat rövid távú érdekeken nyugvó autark fejlesztése helyett erősödjön a pénzben, illetőleg az értékpapírban való befektetés és kockázatvállalás. A vállalatok és az állampolgárok közötti együttműködés akadályainak megszüntetésével váljék lehetővé az egyéni megtakarítások legális keretekben történő közösségi hasznosítása, az egyéni kezdeményezés szocialista vállalkozásokhoz kötött kibontakoztatása; — új lépést tegyünk a korszerű állami vagyonkezelés szervezeti rendjének kialakítása útján az össznépi tulajdon hatékonyabb hasznosítása érdekében; — jöjjenek létre á kisvállalkozások működésének biztonságát erősítő olyan gazdasági társasági formák, amelyek megkönnyítik a kisvállalkozások beépítését a szocialista népgazdaságba, elősegítve a kisvállalkozások (Folytatás a 2. oldalon.) Varsói Szerződés Grósz Károly fogadta a katonai tanács tagjait Befejeződött a tanácskozás Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke szerdán a Központi Bizottság székházában fogadta a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának tagjait. A találkozón Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka tájékoztatta a párt főtitkárát a katonai tanács üléséről, azokról az ajánlásokról, amelyeket az. egyesített fegyveres erők kiképzésével, az együttműködés tovább, fejlesztésével kapcsolatban a katonai tanács elfogadott. Ezt követően Grósz Károly tájékoztatást adott hazánk; kül- és belpolitikai életének aktuális kérdéseiről. A szívélyes, elvtársi találkozón részt vett Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Kárpáti Ferenc vezéiezredess honvédelmi miniszter. A Varsói Szerződés tagúi, lamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsa október 3. és 5. között Budapesten tartotta soros, 38. ülését. Az ülés munkájában Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka, a katonai tanács tagjai, valamint a Varsói Szerző, dés tagállamai honvédelmi minisztériumainak és az egyesített fegyveres erők vezető szerveinek felelős beosztású személyei vettek részt. A katonai tanács összegezte az egyesitett fegyveres erők felkészítésének 1988. évi eredményeit, meghatározta az új kiképzési évre vonatkozó feladatokat. Megvizsgálta az egyesitett fegyveres erők parancsnoksága gyakorlati tevékenységének néhány más kérdését, amelyek a politikai tanácskozó testület és a honvédelmi miniszteri bizottság ez év júliusi ülésein elfogadott határozatokiból és a Varsói Szerződés védelmi, katonai doktrínájának követelményeiből adódnak. A barátság és az együttműködés légkörében lezajlott ülésen a résztvevők a napirenden szereplő kérdésekben egyeztetett ajánlásokat fogadtak el. Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tag/illa mai egyesített fegyveres erői főparancsnoka — kíséretében Anatolij Gribkov hadseregtábornokkal, az egyesitett fegyveres erők törzsének főnökével — az általa vezetett katonai delegáció élén szerdán elutazott Budapestről. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának több tagja. Ugyancsak szerdán utaztak el Budapestről azok a magas rangú katonai küldöttségek, amelyek a Varsói Szerződés tagállamai testvéri hadseregei képviseletében rész-t vettek a VSZ katonai tanácsának 38. ülésén. A delegációkat Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár és a tábornoki kaitöbb tagja búcsúztatta a román katonai küldöttség csütörtökön utazik el hazánkból. Folytatja munkáját a dolgozó fiatalok világkonferenciája Szerdán, Budapesten, az építők székházában szekcióülésekkel folytatta munkáját a dolgozó fiatalok IV. világkonferenciája. A küldöttek egyik munkacsoportjában elemezték a különböző társadalmi berendezkedésű országok gazdasági helyzetét, s ezek világgazdasági összefüggéseit. A másik munkacsoportban a fiatalok körében végzett szakszervezeti tevékenységet vitatták meg. A világkonferencia résztvevői délután a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Rátkai Klubjában vitadélutánt rendeztek az ifjúságnak a kultúrához és a szakképzéshez való jogáról. Csütörtökön folytatja, s a tervek szerint befejezi munkáját a dolgozó fiatalok világkonferenciája. Köszönőlevél az EGK-hoz Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke az Európai Gazdasági Közösség tagországainak miniszterelnökeihez intézett levélben mondott köszönetet azokért az erőfeszítésekért, amelyekkel elősegítették a hazánk és az EGK között Brüsszelben szeptember 26-án aláírt megállapodás létrejöttét. Ezekben kifejezésre juttatta azt ei meggyőződését, hogy a megállapodás új lehetőséget nyitott a kapcsolatok bővítésére és elmélyítésére, ami hozzájárul az összeurópai együttműködés előmozdításához is.