Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-20 / 143. szám
SZEÜC—Eger 2:1 (2:1) RÖPLABDA Egy győzelem, egy vereség Győzelem itthon, győzelem idegenben Régen távoztak a labdarúgó-sport kedvelői ilyen örömmel a Tisza-parti stadionból, mint a vasárnapi mérkőzés után. Küzdelem volt a pályán a javából. Ezenkívül kitűnő játékvezetésnek voltunk tanúi. De jelesre vizsgázott a szurkolótábor is. Megérezte, hogy mikor kellett a biztatás, és ielkesitésük a kellő időben mindig felrázta a csapat*.t. Vasárnap az SZVSE is folytatta győzelemsorozatát. A jóképességű martfűi csa- A tartalék-csapatok l:l-es dőn- dülete-t . de negyedórás me- me-s, Hajós dr.. Kozma. Dobó. patot győzte le otthonában tétlen eredménye után szinte zónyjáték után a vendégcsapat Vass összeállítású egyetemi csaURV hogv 2 0-ás martfűi ••ba«y°mányszerüen" számos jött fel és kl ls egyenlített, pat. A két pont megszerzés é. . szurkoló az eredményt a A 31. percben a kitűnő Sárközi ert dicséret Illeti a játékosokat vezeies utan roraitotta a „nagy" csapatok találkozójával több játékost kicselezett, a lab- és az edzőt — habár a színvoniérkőzést győzelmére. Az hozta összhangba: „kiegyeznénk da zilahihoz került és a kü- nal és a lelkesedés nem eléglSZMTE vasárnap Budán ve 111 ls a döntetlenben". zépcsatár az 5-ösőn álló Tóth tette ki a nézőket. Eircsák 161 resferet „.„„.H.tl <„„ Azért a közönség elégedetlen lett «HŐ« a kapu jobb oldalába bíráskodott. Sajnos, néhány járeseget szenvedett, Így most volna a döntetlennel Annál ls lvelt: 1:1- Négy perc múlva tékos gyengébb napot fogott azonos pontszámmal állnak inkább mert az Eger nem azonban újra vezetéshez jutót- kl — no de végső fokon az mindketten a táblázat élén. „mumus". - bár tavaly két- "jn*1 Kozma 18 méterről kul- eredmény a fontos: 6. hely 16 « Í-Z^ c j* ezer u kikaptunk töle: akkor dött szabadrúgása nyomán a pont. ezzel pedig nagyon ls siker Kiserte a Szegedi együttesünk teljesítménye rap- sorfalról a kapufára, majd on- elégedettek lehetünk. Spartacus idegenbeli sze- szodikus volt és a Dőzsának 11 an az 5-ösre pattant a labda replését is. NB III-as csa- kedvezett a szerencse. Most sem s azt a beszaladó Dezsőfi a „ttu'izM 111811 egyik csapatra sem a Jobb fetaő sarokba lőtte: 2:1. Szegedi Kender—Bp. Petőfi 3:2 (2, — 5. 7, — 1. 8.) Rókusi tornacsarnok. Vezette: Gaél. A hazai csapat nehezen győzött, mert csak időnként tudta a szokott jó teljesítményt nyújtani. Jók: Ábrahám, Miklós, Molnár, Illetve Molnár és Nagy. Almásfüzitői Timföld SK— Szegedi Saptacus 3:0 (10. 12. 5). Almásfüzitő, 200 néző. Vezette: Jászfalvi. Az almásfüzltől csapat otthonában mindig nagyon jól játszik, s múlt alkalommal ugyanennyire győzte le pályáján a Szegedi Kender együttesét is. Jók: Zámbo. Michalikné. illetve Tóth Margit. Ocskó. A második csoport állása a 13. forduló után az alábbi: 9. Bp. Spartacus 13 11 2 36:11 24 10. Utasellátó 13 9 4 30:19 22 11. Almásfüzitő 13 8 5 28:22 21 12. Sz. Kender 13 8 5 28:24 21. 13. Bp. Petőfi 13 6 7 25:25 19 Miskolci VSC 13 6 7 27:27 19 15. Szegedi Spart. 13 4 9 16:33 17 16. Vasas Dinamó 13 -13 10:39 13 ATLÉTIKA Schweickhardt Béla vidéki bajnok A SZEAC második gólja (Llebmann felvétele) M. T. Pótunknak otthonában si- "í^v*^. To^m^ bit a szünet utánmegleped v^tf^rtJSyeJ került legyőznie a hosszabb zonyiték- gyengébb játékkal 1* ~ ® vendégek léptek fel Csepel—Diósgyőr 2:2 (1:0). Dtideig a táblázat élén álló m8g leb8t v8rnl az Ugyancsak „?"yez°Tg.. Perc" ósgyőr. Góllövő: Major, LoMalrAI "fn"' ' gyenge Egert. Igaz. mindkét ben szép egri "madás után a BOnczl. illetve: Szurgent. Vass. Makói Vasas együttesét. CMpat nagy irammal, de sok k«zépcsatár Zllahl 16 méterről Győr-Szombathely 2:2 (1:1). Győzelmével megszilárdította hibával kezdett. 1(511 bombáját Tóth bravúrral Szombathely. Góllövő: Varsáa táblázaton első helyét. a 6. percben Hajóé dr. már da az'Vfe magLs^áb^ hfe nyl/, Stolcz- ulelve: Szabó' GyarA megyei bajnokságban dT'jó* hrtyzetb™ "kapu ro? .egrl, csatlr +orra Bp. Honvéd-Dunaújváros 4:0 ©őzött az UTC. de a Hód- fölé lőtt A 12. pe'rat^f vlsrem íl/" ^vábf« to a (1:0) Kispest. Oóllövő: Németh mezővásárhelyi MEDOSZ ls. «lk®rált Reményik "IXnTl fgy a megyei tavaszi labda- a ' vST Sbé ete Utram elakadtak. rúgó bajnokság elsó helye- tm^Slgy W^SUKo^^ombál'át"^ kxSSS zeU.fe a H. MEDOSZ lett. P« bömbázott: ^a labhét ponttal megelőzve az 2rin"e kertlfahátoba 1 o a kapu meIIé lött* A 77• p^cben UTC ewiiUrscL " ® került a bálrtba- A Bircsák az egri Kovácsot feleegjüttesét. gól után várluk a szegedi len- eeléfiért kiállította. A tlz emberrel Játszó Eger nem adta fel a küzdelmet. de helyzeteket nem tudott teremteni. Sőt a 90. percben a SZEAC növelhette volna előnyét: Vass felelt, ebben a pillanatban a tátékMartfű. 600 néző. Vezette: zető les cfmén nem adta meg vezető a mérkőzés végét jelez- 10. MTK Emsberger. Elénk Iramú. küzdelmes! le- s 'Rv hiába került a hálóba 11. Dunaújváros Katona, mindvégig sportszerű játékot a labda. Atlétáink három helyen ls versenyeztek a hét végén és derekasan küzdöttek. Budapesten a Népstadionban a Népszava nemzetközi versenyén Tégla Ferenc második helyén kívül Antal Andor (ázVSE) lett negyedik a 20 km-es gyaloglásban elsőosztályú szintű 1:36:36.2 mpes eredménnyel, Marosváry Mária pedig a 100 m-es síkfutásban álftota be a megyei felnőtt csúcsot 12.1 mp-cel. Pécsett az országos vidéki ifjúsági bajnokságon Schweickhardt Béla (SzVSE) győzött a kalapácsvetésben 52.94 m-rel. Szentes Gyula (SzVSE) pedig második lett a 400 m-es síkfutásban 51.9 mp-ces eredménynyel. Szegeden a járási Kilián Kupa második fordulóján a kisteleki gimnazisták Jeleskedtek Pár meghívásos szám tette élénkké a versenyt. Részletek. Kilián Kupa. Férfiak. 200 m: Kormány (Kistelek) 26.7, 800 m: Tivadar (Dorozsma) 2:18.5, 10 m. gát: London (Szőreg) 18.5, távol: Molnár (K) 558. Hármas: London 11.42. diszkosz London 36.63, 60 m. gyermek: UH (Sz) 9.5. Nők. 200 m: Sárközi (K) 29.5, magas: Gömöri 130, súly: Gyurkó (K) 880. Meghívásos számok. Férfiak. 400 m. felnőt : 1. Nagy (SzVSE) 51.8. 2. Simonics (SzVSE) 53.0. Nők. 60 m. gyermek: 1. Sós (Szegedt Sportiskola) 10.0, 2. Farkas (Sz. SI) 10.6. magas gyermek: 1. Bódi (Sz. SI) 110, 2. Harcéi (Sz. SI) 110. dr. Monostori Tibor VÍZILABDA | Újpesti Dózsa—Pécs 1:1 (1:1). Pécs Góllövő: Káposzta. Illetve: Hernácü. SZEIC—Vasas 4:4 NB I SZVSE—Martfű 3:2 (1:2) 1. Ferencv. 2. Üjp. Dózsa 3. Vasas 4. Győri ETO 5. Diósgyőr 6- Szeged 7. Bp. Honvéd 8. Tatabánya 9. Pécsi SZVSE: Simal — Thékes. Hájas — Karsal. Sa hozott a találkozó. Az első húsz 12. Komló Végeredményben a mérkőzést 13. Szombath. lankt — Tóth III., Vörös. Bite. percben a hazaiak, mlg onnan megérdemelten nyerte a Tóth — 14. Salgótarján Sajtos. Majzlk Martra: Németh — Erdei. Seres. Horváth — Sütő. Szűcs — nálták a hazai védelem meg. Katona. Kátal. Hontl. Olasz, lngásalt. kezdve a vasutasok támadtak Várhelyi HL. Pataki. Arató — 15. Csepel SC többet. A csatárok Jól kthasz- Dezsőfi, Reményik dr. — Ne- 16. Egri Dőzsa 1* 13 1 - 35 : 9 27 14 9 2 3 37:13 20 14 9 2 3 24:15 20 14 7 5 2 39:15 19 14 6 4 4 23:23 16 14 5 6 3 17:21 16 14 5 4 5 20:19 14 14 3 6 5 19:21 12 Dózsa 14 3 6 5 12:14 12 14 2 7 5 16:20 11 14 3 5 6 13:23 11 14 4 3 7 19:35 11 14 4 2 6 18:29 10 14 4 2 8 17:29 10 14 1 6 7 9:23 8 14 1 5 8 12:21 7 Mezőtelekl. Nagy lendülettel kezdtek A második f««dő lendületes, gólratörő játéka alapján az hazalak és már a 10. percben SZVSE győzelme megérdemelt vezetést szereztek. Jobboldali Jók: Thékes. Karsal, Tóth támadás során a középcsatár ni. Saitos. illetve Seres. Kátal, Hontl kiugrott a késlekedő vé- Hontl és Olasz dők között és 20 méterről védhetetlenül lőtt a jobb alsó sa. rokba. 0:1. Megyei eredmények További NB n-es S. M. eredméHódmezővásárhelyi VasasSzegedi Építők 4:2 (2:0). Hőd mezővásárhely. Vezette: Igen nagy küzdelmet vívott a két csapat. Az UTC sokkal töbPus- bet támadott, a kistelekiek lelkesen védekeztek. Az egyetlen kás. Építők: Kovács Z. — Ko- ..„ nyek: Budai Spartacus —Szol- vács G., Molnár I., Veréb — gól a második félidő 19 percéa hazai noki MTE 2:1 Cegléd—Debre- Hornyák, Gera — Veres. Tóth ben kapu előtti kavarodás közcsapatot. továbbra is támadás- cen 4:0. Klskunfélegvháza— Gy„ Szigeti, Erdélyi, Németh, ban maradt és a 15. percben Jászberény 0:4. Gyula—Kecske- Az első félidőben a hazai csa Eddigi legizgalmasabb hazai mérkőzését vívta az •fiyetemt csapat. Szép számú közönség előtt a következő összeállításban kezdődött a Játék. SZEAC: dr. Csíkos — Nagy Z.. Bálás, Nóvé. dr. Llppal, Nemes. Rácz. Vasas: Rejkó — Laukó, Petik, Garamvárl. Köröshegyi. Reiner, Togyeriska, csere: Farkas. Játékvezető : Rákos. A vendégek léptek fel támadólag, s mezőnyfölényt harcoltak kl. A SZEAC csatárat képtelenek voltak megbirkózni őrzőikkel. A Vasas szélsői annál jobban kombináltak s az első negyed végén Köröshegyi megszerezte a vezetést: 1:0. A n. negyedben is a budapestiek kezdeményeztek. Petik, majd Togyeriska vette be a Szeged kapuját — 3:0. Ebben a játékrészben még nagobb arányú vezetésre tehetett volna szert a Vasas, de dr. Csíkos a bravúros védések sorozatát mutatta be; egymás után kélt négyméterest semlegesített! A III. negyedben végre „felébredt" a szegedi támadósor: Nóvé a kapust kicselezve szépített — 3:1, majd Rácz négyméteresből dobott gólt 3:2. A játékvezető ettől kezdve sorozatosan tévesen Ítélkezett. a közönség — egy feltűnően durva hibájáért hosszú percekig tüntetett a III. negyed végén, s az azt követő szünetben. A IV. negyedben — fergeteges biztatás közepette ellenállhatatlanul támadott a SZEAC. A vasas-védök csak szabálytalanságok árán tudták megakadályozni a meg-megújuló rohamokat — négymétereshez jutott a hazai együttes: Nagy Zoltán az elmozduló Rejkó mellett vágta a labdát a hálóba: 3:3. Harminc másodperccel később viszont Farkas értékesítette a büntetőt: 4:3 a Vasas Javára. De a SZEAC nem adta föl a harcot és a mérkőzés befejezése előtt Rácz Igazi „vízilabda" góllal egyenlített kl: 4:4. A SZEAC heves küzdelemben, értékes döntetlent ért el a tabella 2. helyezettjével szemben. , M. I. A gól fellelkesítette ben esett: Tóth Sz. beadása után a kapufáról visszapattanó ÜSZAS ujabb góllal növelte előnyét. A mét 1:3. Mezőkovársháza-Bé- pat bizonyult jobbnak és már labda Varga lábáról a hálóba balszélső hosszú átívelését Sl- késcsaba 2:1. Szolnok! MAV— az első negyedórában Giltcz (a jutott. A gól után a kisteleki mai és Hájas ls elvétette és a Goldberger 5:0. tisztán álló Katona senkitől Pénzügyőr 5:1. sem zavartatva 10 méterről a háló Jobb sarkába lött. 0:2. A gól után magára talált az SZVSE és a 36. percben sikerült szépíteni a félidő eredményén. Majzik átadását Sajtos közelről a hálóba gurllotta. 1:2. Szünet után az SZVSE vette át a játék Irányítását és a 10. percben kiegyenlített. Sajtos— Majzlk—Tóth III. összjáték után utóbbi a tizenhatos sarkáról nagy gólt lőtt. 2:2. A 20 perc meghozta a győztes gólt. Egy kapu előtti kavarodásnál lepattant labdát Sajtos 13. MGM D. közelről a hálóba lőtte 3:2! A 14. Mk.-háza 40. percben a vasutasok újabb 15. Goldberg. gólt értek el. de azt a Játékve- " kosukat kézzel lökték el. Dorozsma—Szentesi Vízmű 0:0. Dorozsma. Vezette: Szoporl. Dorozsma: Aradi — Szalal. KISTEXT— SZEAC volt csatára) és Oszlács játékosok reklamáltak, mert góljával 2:0-ra vezetett. Szünet szerintük előzőleg szabálytaNB n után az Epitők már jobban Ját- lanság történt, egyik védőjátéKeleti rsonnrt szott* P8dlR a 10- Percben Szlcsoport getit reklamálás miatt a Játék1. S7MTE 14 10 2 2 28:10 22 vezető kiállította. A 19. perc2. SZVSE 14 8 6 - 29:18 22 ben Kovács G. tizenegyesből _P 3. Jászber. 14 6 5 3 24:16 17 szépített az eredményen, majd Bernáth Vasas — Tatai Nagy 4. Budai Spart. 14 7 3 4 19:13 17 a 31. percben Dómján fejesgól- — Thurzó, Ungl, Abramov Laj5. Keesk. TE 14 6 4 4 15: 9 16 jal növelte a H. Vasas előnyét. 14 6 4 4 20:13 16 A hajrában az Építők támadott .. 14 4 7 3 22:12 15 többet. Erdélyi lőtt gólt (3:2). dott. de nem 14 5 3 6 16:17 13 de a befejezés előtt Oszlács kö- mert Rang 14 5 2 7 16:23 12 zelröl lőtt góllal beállította a ~ " 14 4 3 7 19:18 11 végeredményt. Szolnokiak nyerték a pontversenyt 6. KISTEXT 7. Sz. MAV 8. B.-csaba 9. K.-félegy. 10. Cegléd 11. Martfű 12. Pénzilgv. 16. Gyula 14 4 3 7 16:19 11 14 5 1 8 20:26 11 14 3 5 6 14:22 11 14 5 1 8 9:25 11 14 3 4 7 20:30 X1 14 41915:31 9 Harmai László Hódmezővásárhelyi MEDOSZ Lajkó —Csongrádi Petőfi 8:1 (3:0) Hódmezővásárhely. Hunyadi SE—Mindszent (2:0). Mindszent. kó. Ábrahám. A hazai csapat többet tárnatudott győzni. Vízmű kapusa kitűnően védett. A mérkőzés legnagyobb helyzete a második félidő közepén adódott, amikor kapufát találta el. A 2:0 Sz. Spartacus-Makó 2:1 (1:1) védelmek mind a két oldalon Jól romboltak. Alsóvárosi M A V—Hódmezővásárhelyi Textiles 6:0 (4:0). SzeMA—«,.„,—. ... ged. Vezette: dr. Forián. Alsóra uiíra* ? város: Katona I. - Jójárt. DoKio Jré.T rtanYíimonxos. Hódi - Batkl. ötott Kinizsi: Csanádi — Benkő, Ta- pa.-llc Katona n Dudás vn nács I„ Barta — «„••„.* n„»* ^acslKL- *\atona 11., uuaas, FoOyetvaL Gutl dor, R0?h4nyl. Az első 25 percben nem esett gól, de utána gyorsan eldőlt — Kállai, Szekeres. Rajnai. Az NB III-as labdarúgó-mér- KMTE-Mezőhegyesi MEDOSZ °upí''rhRasl®r- JuSÍ; '."'kószó *•> kőzést Makón 800 néző elótt. 1:1 (0:0). Szalvai SE-Orosházl _ Í5r"es; J„ J- «-oszo a mérkőzés sorsa. A hazalak Vidó vezetésevei játszották. Kinizsi 2:3 (0:1). Mezőhegyest - ^°ÍYalb: lendületes támadójátékukkal föBorbély - Stefán, Kinizsi-Kun Béla SE 3:0 (1:0). J- Karal" vlneze M Zsem- ... Szegeden vasárnap délután rendezték meg a gyermek seregszemle úszóversenyek harmadik területi versenyét, amelyen mintegy kétszázötven 8— 11 éves fiú és leány Indult. A nagyszabású versenyen tizennégy egyesület Indította el legfiatalabb úszóit. Békés. BácsKiskun, Csongrád. Szolnok és Pest megyéből Indultak. Az egyesületek közötti pontversenyben a .Szolnoki Dózsa végzett az első helyen, második a Békéscsabai Kötöttárugyár, harmadik a Szegedi EAC. negyedik a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, ötödik a Szegedi VSE. Sok versenyszámot rendért®k. mert a különböző évben született úszókat külön Indították. A szegedlek közül Ganz Eva (SZVSE) két számban ls győzött. egv első és egy második helyet Fekete Katalln (SZVSE). Boldis Péter (SZEAC). Rengey Mariann (SZEAC). Gyimesi Zsolt (SZEAC) és Nagy Katalin (SZAK) szerzett, első és harmadik helyezett Mondovtcs Mariann (SZAK), egy győzelmet aratott Csiszár László (SZEAC), két harmadik helye Perkó Mihálynak (SZVSE) van, harmadik lett egy-egy számban Koczka Györgyi (SZAK) és Hammer Csilla (SZEAC). KÉZILABDA Spartacus—KisNB III Délkelet Szeged: Csányi, Véber — Bácskai, Ba- Mezőberényl logh — Kopasz. Varga. Geren- kunhalasi MEDOSZ 3:2 (2:1). deli. Sándor. Bába. Makó: Gyüge — Kovács. Rácz. Joó — Gergely. Köteles — Lőrincz. Székely, Koczkás I„ Újvárt. Balázs. A hazai csapat mér az első percben megszerezte a vezetést: Rácz lövése Borbély felett átpattant és a labdát Koczkás I. a hálóba segítette. 0:1. Ezután változatos küzdelem alakult kl. maid a Saprtacus fokozatosan fölénybe került. A 30. percben megtörtént a kiegyenlítés. SánKarai, Vincze M„ Zsemberi, Miklós A. lényesen győztek. Az első félidőben a gólokat Paeslka. DuAz első félidőben kiegyenlf- dás. Batkl és Romhányi szetett volt a játék. A 38. perc- rezte. Fordulás után a 14. és ben szögletrúgáshoz Jutott a a 25. percben Dudás két gólhazai csapat és Vincze M. kö- jávai alakult kl a végeredmény. Idegenben is nyert az Előre lalta el. majd kettős kiállítás következett, a Játékvezető soi ozatos szabálytalanságok mintt Csányit és Koczkás I-et kiállította. Szünet után ts a szeged! csapat támadott többet. A győztes gól a 18. percben esett, amikor Bába ügyesen elhúzott a szélen. és beadását Sándor magasra felugorva befejelte. 2:1. Ezután Gerendellnek és Bábának ts volt helyzete, de az eredmény már nem változott. A 25. percben Lőricz kiugrott a védők között, összecsapott Botbéllval. és a makó'l csatár megsérült. végleg elhagvta a játékteret Az első félidőben a makóiak kapusa ts megsérült. Jó: Véber. Balogh. Sándor. 111*tve: Gyüge. S-ékelv. A labdarúgó NB III további eredménvel a következők: Kiskunhalas! MAV—Békéscsabai VTSK 1:0 (0:0). Szentesi 1. Sz. Spartacus 14 7 5 2 23:13 19 2. Mezőberény 14 8 2 4 24:13 18 3. Sz Dózsa 14 6 5 3 16:11 17 4. Sarkad 14 5 7 2 14:11 17 5. Brs. VTSK 14 6 4 4 23:17 16 6. Makó 14 < 4 4 13:12 16 7. Kh. MEDOSZ 14 5 .4 4 21:16 15 8. Szentes 14 2 10 2 12:12 14 9. Mh. Kinizsi 14 5 4 5 17:19 14 10. Orosháza 14 5 3 6 22:21 13 11. Kossuth SE 14 8 7 4 24:33 13 12. SZAK 14 3 6 5 10:11 12 13. Szalvai SE 14 4 3 7 23:25 11 14. Kun Béla SE 14 4 2 8 18:25 10 15. Mh. MEDOSZ 14 4 2 8 15:24 10 16. Kh. MAV 14 2 5 7 12:24 9 zelről szép gólt fejelt. Szünet A 30. percjelte. 3:1. A második félidőben nyújtott teljesítménye alapján a Móraváros megérdemelten nyert. Újszegedi TC—Kistelek 1:0 (0:0). Újszeged. Vezette: Csepregi. UTC: Gyürki — Hegyes. A hat gól ellenére Bakos, textilesek kapusa a mezőny legjobbja voltl Seller István A megyei bajnokság tavaszi végeredménye ban kötött kl. 1:1. Utána UJ - 15. Mh. MEDOSZ 14 4 2 8 15:24 10 Ovárl. Varga. Tóth. Igy kellett volna tippelni! 1. Pécs—U. Dózsa 2. Svomhath.—Győr 3. DVTK—Csepel 4. IIp. Honvéd—Dunaüjv. 5. Szeged—Eger 6. Várpal.—Oroszlánv 7. Kecskemét—Budafok 8. DVSC—Székcsf. 9. Dorog— Ozd 10. KISTEXT—Pénzügy. 11. B. Snart.—SZMTE 12. Mezókov.—Békéscs 13. Martfű—SZVSE, +li 14. Pápa—Táncsics 1 1 1 1 2:1 1:1 gadásl hetére beérkezett 1C42 872 2:2 darab szelvény. Közöttük 13 2:2 plusz 1 találatos nem volt. 13 4:0 találatot két fogadó ért el, szel2:1 vényenkén ti nyereményük az 110:0 leték levonása után 202 734 fo1:2 rint. J:2 A 12 találatosokra 2162. a 11 1:0 találatosokra 156. a 10 találato5:1 sokra pedig 29 forintot fizetnek 2:1 a nyereményilleték levonása után. 1. H. MEDOSZ 2. UTC 3. Móraváros 4. Sz. Építők 5. Alsóváros 6. Dorozsma 7. H. Vasas 8. Mindszent 9. Szentesi V. 10. Tápé 11. Csongrád 12. Hunyadi SE 13. Kistelek 14. H. Textiles 13 12 1 - 33: 6 25 13 11 1 1 26: 5 23 13 6 3 4 15: 6 15 13 7 1 5 17: 9 15 13 4 6 3 15:10 14 13 5 4 4 12:17 14 13 5 3 5 22:23 13 13 4 5 4 13:15 13 13 4 3 6 12:16 11 13 418 13:19 9 13 3 3 7 11 :tl 9 13 2 4 7 13:22 8 13 23 8 13:20 7 13 2 2 9 14:40 6 2 2*1 Az 1000 forinton aluli nyeremények kifizetésére Június 24-től. I 3:2 az íooo forinton felüllekére júA totó Június 18-1, 24. sz. fo- nius 29-töl kerül sor. (MTI) Áramszünet Az Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy 1967. Június 23-án 6—15 óráig Római krt.. Felső Tisza-part, Etelka sor. Sziliért sor. Vajda u.. Kereszt u.. Retek u., Róna u., Sziliért sgt. által határolt területen áramszünet lesz. NB n-es női eredmény: Bp. Tipográfia-Szegedi Tanárképző 8:8 (6:5). NB II-es női mérkőzés. Újszeged. Sz. Tanárképző : Berzsenyi—Nóvák, Ponicsán, Joó, Cseppentő. Nacsa, Kutas. Csere: Dabis, Berényl. Már az első percekben 2:0-ra vezetett a szegedi csapat, s úgy látszott, hogy könnyedén nyeri a találkozót. Azonban a hetedik percben kiegyenlített a vendégcsapat, s attól kezdve fej-fej melletti küzdelem alakult kl. A budapestlek dobásait több szerencse kisérte s ezért a félidő az 6 vezetésükkel zárult. A második félidő első percében a Szeged kiegyenlített, majd egy sikeres büntetődobással a vezetést is megszerezte. Azonban a vendégcsapat nyuRodtabb játékkal ismét egyenlített. sőt egy góllal elhúzott. Már úgy látszott, hogy megnyerik a mérkőzést, mikor az utolsó- pereben Kutas kiegyenlített. NB II férfi: Dunakeszi MAV—Szeged! Epitők 22:17 (12:10). Dunakeszi. 200 néző. Sz. Építők: Albert — Marosán, Flrityánszkl. Darvas, Szalal. Kasper, Misur. A kihagyot helyzetek alapján egy kis szerencsével a győzelmet is megszerezhette volna az Epitők csapata. Szegedi Előre—Ceglédi Építők 14:12 (I0!G). Cegléd. 200 néző. Szegedi Előre: Baranyai — Ludányl, Kővári. Isaszegi, Hollós, Ohát. Füredi. Csere: Varga, Erdélyi, Nagyon nehéz mérkőzés volt. DiL-MAGYARORSZÁŐ A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkős Zoltán. Szerkesztőség: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003 Éjszakai telefon: 13-508 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács Lászlő Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-500, 13-llí (Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 28. sz. INDEX 29 053 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési dlj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesltőnéL fi OÉL-MAGYARQRiiAk "edd, 1961. június 20.